Kecskés Pál

Teljes szövegű keresés

Kecskés Pál (Bp., 1895. máj. 18.Bp., 1976. jún. 30.): filozófus, r. k. pap, teológiai tanár. Tanulmányait Esztergomban kezdte, majd Bécsben folytatta. 1917-ben az esztergomi főegyházm. papjává szentelték. Ezután hitoktató Bp.-en. 1920–22-ben filozófiai tanulmányokat folytatott Svájcban, 1921-ben teológiai doktorátust szerzett Bécsben, 1923-ban filozófiai doktor a freiburgi egy. filozófiai karán. 1923-tól tanulmányi felügyelő a budai Szent Imre Kollégiumban. Megjelent első könyve: Das Problem der sittlichen Freiheit nach Spinoza und Thomas von Aquin (Bp., 1923). 1927-ban Serédi Jusztinián érseki szertartóvá nevezte ki. 1928-ban a bp.-i tudományegy. hittudományi karának doktora, majd ugyanebben az esztendőben a filozófiai tanszék ny. rk. tanára lett. Negyven éven át tanított a bp.-i tudományegy. hittudományi karán, ill. 1950-től annak jogutódján, a bp.-i Római Katolikus Hittudományi Ak.-n. Az 1938–39-es, valamint 1943–44-es tanévben a hittudományi kar dékánja, 1946-ban pápai prelátusi rangot kapott. Mint a Római Katolikus Hittudományi Ak. tanszékvezető tanára vonult nyugalomba (1968). Főleg etikával, lélektannal és bölcselettörténettel foglalkozott. 1935-től 1948-ig a Bölcseleti Közlemények folyóirat szerk.-je. Fordította és szerk. a Szent Ágoston breviáriumot (Bp., 1960). – F. m. A modern lélektan és skolasztika (Bp., 1930); A bölcselet története főbb vonásaiban (Bp., 1933); A keresztény társadalomelmélet alapelvei (Bp., 1944); A lelki élet mesterei írásából (válogatta, Bp., 1963); Az erkölcsi élet alapjai (Bp., 1967); Lélekben és igazságban. Lelki kalauz (posztumusz, Bp., 1976).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT