Kabos Gyula

Teljes szövegű keresés

Kabos Gyula (Bp., 1888. márc. 19.New York, 1941. okt. 6.): színész, a magyar film- és színművészet kiemelkedő komikus színésze. Solymosi Eleknél tanulta a színészi mesterséget. Vidéki pályakezdés után (Szabadka, Makó, Nagyvárad 1908–13) 1913-ban a Király Színház tagjaként a Mozikirály c. operettben mutatkozott be. Egy ideig táncoskomikusként lépett fel orfeumok és műsoros mulatóhelyek színpadán (Kristálypalota, 1916; Fővárosi Orfeum, 1917; Dunaparti Színház, 1919–20), majd komikus szerepkörben a Belvárosi Színház (1921), a Magyar Színház (1922–23) és a Renaissance Színház (1924) színpadán. 1924-től két évig a Vígszínház tagja volt, majd ismét az Operetthez pártolt (1926–29). 1929-ben ő alakította újjá a társulatot s nyitotta meg a színházat Fővárosi Művész Színház néven. Rövid igazgatósága alatt nagyrészt párizsi vígjátékokat és bohózatokat mutatott be. Szerződése ezután távozásáig – kisebb megszakításokkal – a Magyar Színházhoz kötötte. Ezekben az években érett alakítások egész sorával mulattatta közönségét. Szakadozott beszédével, félszeg mozgásával, eszköztelen játékával nemcsak komikus alakokat töltött meg sajátos élettel, de tragikomikus, sőt tragikus szerepekben is hiteles tudott lenni. Filmen már 1914-ben is szerepelt, de igazi népszerűséget a 30-as évek m. hangosfilmjeiben szerzett. Világviszonylatban is jelentős típust teremtett meg a K-európai országokban akkor egyre fenyegetettebb zsidó kispolgár képében, aki azonban mélyen humanista vonásokkal általánosítva egy egyetemesebb érvényű, a hatalom által felhasznált, de meg is félemlített típussá vált. 1939-ben a fasizmus elől az USA-ba emigrált, s itt rövidesen szívszélhűdésben meghalt. – F. sz. Lopahin (Csehov: Cseresznyéskert, 1924); Udvarbíró (Móricz Zsigmond: A vadkan, 1924); George (Jerome K. Jerome: Fanny és a cselédkérdés, 1925); Musztafa bég (Ábrahám Pál: Bál a Savoyban, 1932); Hammerschmidt (László M.: Illatszertár, 1937); Schlesinger, Köztársasági elnök, Bártulajdonos, Hóhér (Faragó S.: Barlangvasút, 1934). – I. f. Hyppolit a lakáj (1931), Meseautó (1934), Lila akác (1934), Iglói diákok (1935), Elnökkisassszony (1935) Budai cukrászda (1935). Ez a villa eladó (1935), Nászút féláron (1936), Dunaparti randevú (1936), Lovagias ügy (1937), Úrilány szobát keres (1937), Borcsa Amerikában (1938), Papucshős (1938). – Irod. Emlékalbum (1954, filmösszeállítás); Gyárfás Miklós: Nagy magyar színészek (Bp., 1957); Gyárfás Miklós: Színészkönyv (Bp., 1958); K. GY. (1961, filmösszeállítás); Nemeskürty István: A magyar film története (Bp., 1965).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages