István, Szent

Teljes szövegű keresés

István, Szent (Esztergom, 967977? – ? , 1038. aug. 15.): király (1000–1038). Géza fejedelem és Sarolt fia; Gizella bajor hercegnővel 996 körül kötött házasságából valószínűleg öt gyermek született, közülük csak Imre érte meg a nagykorúságot. István atyja halála után 997-ben vette át az uralkodást, 1000-ben koronázták meg a II. Szilveszter pápa által III. Ottó császár jóváhagyásával küldött koronával. Uralkodása elején meg kellett törnie a törzsfőket, akik hatalmát és életét veszélyeztették (Somogyban rokonát, Koppányt, a Tisza–Maros–Körös vidékén Ajtonyt, Erdélyben anyai nagybátyját, Gyulát). Harcai során a hozzá csatlakozó magyar előkelőkön, pl. az Abákon kívül biztos támaszt jelentettek számára a külföldről (elsősorban Németo.-ból) jött lovagok (Hunt, Pázmán, Vencelin, a Jákok őse stb.). Segítségüket bőkezű birtokadományokkal jutalmazta. A lázadó nemzetségek birtokainak egészét, a többiekének valószínűleg mintegy 2/3-át kisajátította, ezzel alapot teremtett állam- és egyházszervező tevékenységéhez. Az ország területét megyékre osztotta, ezek központjában egy-egy várban székelt a megye élére kinevezett ispán. Emellett királyi uradalmakat is szervezett egy-egy udvarhely, kúria köré. Az államszervezéssel párhuzamosan haladt az egyház szervezése. Tíz püspökséget, ill. érsekséget és több bencés apátságot (Pannonhalma, Bakonybél, Zalavár, Pécsvárad) alapított és látott el bőven birtokokkal és adományokkal. Az egyes püspökségeken belül nagyjában egy-egy megye papsága tartozott az esperes alá. Törvényben rendelte el, hogy a termésből az egyháznak tizedet kell adni, s megengedte, hogy birtokaikat magánszemélyek is az egyházra hagyják. Minden 10 falu lakosságát templomépítésre kötelezte és előírta a keresztény ünnepek megülését. Tevékenységének, törekvéseinek fontos emlékei ránk maradt két törvénykönyve és fiához, Imre herceghez szóló Intelme, bár ez utóbbi írás szerzősége vitatott. Országa területét több ízben kellett ellenséges támadástól megvédenie, így besenyők, Boleslav lengyel király és 1030-ban III. Konrád német császár ellen. Fiát és kiszemelt trónörökösét, Imre herceget 1031-ben vadászaton halálos baleset érte. Ekkor nővérének fiát, Pétert jelölte utódjává. A trónöröklésből kizárt, pogánysághoz szító unokatestvére, Vazul ezért merényletet kísérelt meg ellene. A merénylet meghiúsult, Vazult büntetésből megvakíttatták, fiait pedig száműzték. Istvánt Székesfehérváron temették el. 1083-ban avatták szentté, Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt. Szentté avatásakor jobbját külön ereklyetartóban helyezték el, ezt őrzik jelenleg a bp.-i Szt. István-bazilikában, római szarkofágból átfaragott kőkoporsóját Székesfehérvárott. A fehérvári templom részére Gizella által készített miseruha a későbbi kir.-ok koronázási palástja lett. Élettörténetét három korai legenda is feldolgozta: a nagyobb legenda (még 1083 előtt keletkezett); a kisebb legenda (a 11– 12. sz. fordulójáról aránylag ez a legmegbízhatóbb) és a Hartvik püspök által az előbbi kettő felhasználásával, Kálmán kir. idején és megbízásából írt életrajz (irányzatossága csökkenti hitelét). Mindhárom kiadva: Scriptores rerum Hungaricarum… (II. Bp., 1937–38; szerk. Szentpétery Imre). Fordítások: Szabó Károly: Szent István legendája (Pest, 1865); Varjú Elemér: Legenda Sancti regis Stephani–Szent István király legendái (Bp., 1928). – Irod. Szent István-Emlékkönyv (I–III. Bp., 1938); Tóth Zoltán: A Hartvik-legenda kritikájához (Bp., 1942); Bónis György: István király (Bp., 1956, bibliográfiával). – Szi. Dobsa Lajos: I. István (dráma, 1861); Katona József: István, a magyarok első királya (dráma, Bp., 1880); Szász Károly: István vezér (dráma, 1893); Sík Sándor: István király (dráma, 1933); Kós Károly: Az országépítő (regény, Kolozsvár, 1934). – Z. Beethoven: István király (König Stephan, opera, 1811, bemutató Pest, 1812); Erkel Ferenc: István király (opera, Bp., 1885).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT