Imre Lajos

Teljes szövegű keresés

Imre Lajos (Litke, 1900. márc. 21.Debrecen, 1974. szept. 22.): kémikus, egyetemi tanár, a kémiai tudományok doktora (1955), Állami-díjas (1970). Oklevelet a bp.-i tudományegy. bölcsészeti karán szerzett. Pályafutását a bp.-i tudományegy. radiológiai intézetében kezdte. 1928–30-ban Berlinben ösztöndíjas volt. Hazatérve ismét a bp.-i tudományegy.-en dolgozott. 1940-ben a kolozsvári egy. ny. r. tanára lett, és az Általános és Fizikai Kémiai Tanszék vezetője. A II. világháború után a Bolyai Tudományegy. tanára, majd 1950-től a debreceni egy. fizikai-kémiai tanszékének tanszékvezetője. 1968-tól 1970-ig, nyugdíjazásáig az ebből kivált izotóp-laboratóriumot vezette. A radiokémia első nemzetközi hírű mo.-i képviselője volt, jelentős iskolát hozott létre. Tudományos munkásságában a mikrokoncentrációjú radioaktív anyagok elegykristályképződéses elválasztásával és kristályokon történő adszorpciójával foglalkozott, továbbá hordozó nélküli radioaktív standardizálás módszereivel, elsősorban a radium bomlássebességének meghatározásában. – M. Általános kémia (Kolozsvár, 1948); Anyag és kultúra (Kolozsvár, é. n.). – Irod. Mádi I.: I. L. (Magy. Kém. L., 1975. 10. sz.).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT