Illés Endre

Teljes szövegű keresés

Illés Endre (Csütörtökhely, 1902. jún. 4.Bp., 1986. júl. 25.): író, műfordító, könyvkiadó igazgató, Baumgarten-díjas (1937, 1939). József Attila-díjas (1962, 1978), Kossuth-díjas (1963). Gimn.-i tanulmányait Lőcsén végezte. Érettségi után Bp.-en orvostanhallgató, első mestere Korányi Sándor volt. Az ő klinikáján írta azokat az anamnéziseket, amelyek egy életre megtanították a fegyelmezettség, pontosság írói erényeire. Írói tehetségére Mikes Lajos figyelt fel, a Pesti Naplóban és az Estben jelentek meg első elbeszélései és tárcái. Úgy érezte, hogy ezekben nem sikerült megvalósítania azt a teljességet, amelyre törekedett, ezért megsemmisítette őket, s későbbi köteteiben összesen három pályakezdő írását közölte újra. Témáik azonban tovább foglalkoztatták, s később visszatért az elbeszélés műfajához; első novelláskötetében (Zsuzsa, Bp., 1942) az érett elbeszélő biztonságával elemezte az emberi érzéseket. Ekkor már a Nyugat megbecsült kritikusai és esszéírói közé tartozott. Írásainak alapélménye ugyanaz volt, mint Márai Sándoré: a hazai fejlődés felemás volta; a gyökértelen, a dzsentrit ideáljának valló városi és vidéki középosztály mentalitását jelenítette meg éleslátással, finom iróniával. 1938-tól a Révai Könyvkiadó irodalmi vezetője volt. A II. világháború alatt több olyan külföldi író sorozatban való kiadását kezdeményezte, akiknek megjelentetése antifasiszta megnyilvánulás volt (Dosztojevszkij, Thomas Mann, Antole France, Oscar Wilde). A Nemzeti Színház mutatta be első színművét, a Törtetőket (1941. okt. 25.). A háború után további darabjai kerültek színpadra: a Belvárosi Színházban A mostoha (bem., 1947. máj. 30.); a Művész Színházban a Hazugok (bem., 1949. jan. 14.). 1950-ben, a Révai Könyvkiadó államosítása után eltávolították a szerkesztőségből, évekig a könyvkiadó műszaki osztályán dolgozott, s e méltatlan, hallgatásban eltöltött esztendők során olyan gazdag könyvkiadói tapasztalatokra tett szert, hogy 1957-től igényes és hozzáértő ig.-ja lehetett a Szépirodalmi Könyvkiadónak. Az irodalomba a Krétarajzok c. esszékötetével tért vissza (Bp., 1957), melyben fölidézte azokat a XX. sz.-i írókat, akik hosszú ideig feledésre voltak kárhoztatva, vagy életművüket csonkán méltatta a kor irodalomtudománya. Ebben és a Gellérthegyi éjszakák c. kötetében (Bp., 1965) új műfajt teremtett, amely elmosta a novella és a hagyományos esszé határvonalait. Újra jelentkezett elbeszélésekkel és egy kisregénnyel (Hamisjátékosok, Bp., 1958). Kifejezésmódjára hatott Stendhal és Maupassant, akiknek nem egy művét az ő pontos, magas színvonalú fordításában ismerhette meg a közönség. Stendhal nagy regényeinek átültetésével a m. műfordítás-irodalom kivételes teljesítményeit alkotta. Klasszikus fegyelem, irónia, hazugság-robbantó indulat jellemzi drámáit, komédiáit, mesejátékait: Türelmetlen szeretők (bem., Jókai Színház, 1959. okt. 23.): Homokóra (bem., Madách Színház Kamaraszínháza, 1961. dec. 8.); Festett egek (bem., Madách Színház, 1969. dec. 7.); Névtelen levelek (bem., Madách Színház, 1974. jan. 18.); Egyszárnyú madarak (bem., Katona József Színház, 1974. szept. 14.); Spanyol Izabella (bem., Madách Színház, 1976. febr. 20.). Mint könyvkiadói vezető fontos és kezdeményező sorozatok ötletadója és kivitelezője volt (Olcsó Könyvtár, Magyarország felfedezése, Műhely, Arcok és Vallomások, Életmű-sorozatok). 1965-ben kidolgozta a Magyar Remekírók kiadási tervét („Diófát ültetni”). A m. irodalom klasszikusainak kiadása, mely az 1973-as Könyvhéten indult, a m. könyvkiadás történetének egyik legnagyobb vállalkozása volt. Halála után a Szépirodalmi Könyvkiadó I. E.-díjat alapított. Kilencvenéves születésnapjáról a Petőfi Irodalmi Múzeum életmű-kiállítással és műsoros rendezvénnyel emlékezett meg (1992. jún. 4-6.). – F. m. Kevélyek (elb., Bp., 1947); Kettős kör (novellák, emlékezések, színmű, Bp., 1962); Száz történet (kisregények, 1- 2., Bp., 1966); Színház (színművek, Bp., 1967); Szigorlat (elb., Bp, 1969); Stendhal műhelyében (Bp., 1970); Árnyékrajzok (esszék, Bp., 1972); Két oroszlán között (tanulmányok, útijegyzetek, Bp., 1973); Történet a szerelemről és a halálról (elb., kisr., Bp., 1974); A só íze (eszszék, interjúk, visszaemlékezések, Bp., 1976); Ostya nélkül (novellák, portrék, visszaemlékezések, Bp., 1978); Mestereim, barátaim, szerelmeim (esszék, 1-2., Bp., 1979); Igézet (esszék, novellák, útijegyzetek, Bp., 1982); Szerelmeim évek múlva (portrék, esszék, Bp., 1984); Méhrajzás (arcképvázlat nőkről, Bp., 1985); Ezüstpénz (Bp., 1986); Napfoltok (eszszék, Bp., 1987); „ … talpig nehéz hűségbe” (naplótöredékek, útijegyzetek, emlékezések, posztumusz vál., Bp., 1988); Levelei Mezei Máriának (közread, bev. Szigethy Gábor, Színháztudományi Szle, 1990); Szávitri (Történet a szerelemről és a halálról, Bp., 1992); – Irod. Nagy Péter: I. E. (N. P.: Rosta, Bp., 1965); Vas István: I. E. (V. I: Megközelítések, Bp., 1969); Féja Géza: I. E. szépprózája (F. G.: Lázadó alkonyat, Bp., 1970); Ungvári Tamás: A novellista I. E. (U. T.: Ikarusz fiai, Bp., 1970); Rónay György: I. E. (R. Gy.: Olvasás közben, Bp., 1971); Bodnár György: A portré próbája (B. Gy.: Törvénykeresők, Bp., 1976); Domokos Mátyás: I. E. (D. M.: Ugyanarról másképpen, Bp., 1977); Huszti Péter: Gondolat I. E. színpadáról (Kritika, 1981. 11. sz.); A 80 éves I. E. köszöntése: Bertha Bulcsú (Kortárs, 1982. 6. sz.); Bodnár György (Jelenkor, 1982. 6. sz.); Gergely Ágnes (Élet és Irod., 1982. 23. sz.); Laczkó András (Napjaink, 1982. 6. sz.); Olasz Sándor (Tiszatáj, 1982. 6. sz.); Vészi Endre (Kortárs, 1982. 6. sz.); Belohorszky Pál: I. E.-ről (Új Írás, 1985. 5. sz.); Sükösd Mihály: I. E. (S. M.: Seregszemle, Bp., 1986). Köpeczi Béla: Búcsú I. E.-től (Élet és Irod., 1986. 6. sz.); Rónay László: Vázlatok egy férfiarchoz (Élet és Irod., 1986. 28. sz.); Molnár Edit: I. E. (Foto, 1990. 8. sz.); Szentmihályi Szabó Péter: Krétarajzok I. E.-ről (Élet és Irod., 1990. 5. sz.).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT