Gulyás Gyula

Teljes szövegű keresés

Gulyás Gyula (Bp., 1923. máj. 17.Bp., 1974. szept. 15.): sportriporter, tudósító. Érettségi után a belügymin. közjogi osztáján irodai kisegítő volt, miközben a bp.-i tudományegy. állam- és jogtudományi karára járt. 1944. okt.-ben behívták katonának. Németo.-ba, a holland határ közelébe vitték. A fegyverszünet után szökni próbált, de elfogták és egy Hamburg melletti táborba szállították. 1945. szept.-ben került haza Bajoro.-ból. Egy ideig ismét a belügymin.-ban dolgozott, mint létszámfelettit elbocsátották, 1946-ban a Magy. Rádiónál helyezkedett el, 1947-től a tájékoztatási és forgatási osztályon, mint hanglemez forgató dolgozott, 1948-tól az aktuális osztályon a sportrovatnál. Tudósítóként részt vett a londoni, a helsinki és a római olimpián. Elsősorban a vívás, az asztalitenisz és a labdarúgás eseményeiről tudósított. A belpolitikai rovatnál is dolgozott. Ő indította útjára 1961-ben a Miniszter a mikrofonnál c. adást, a mai Fórum műsorok ősét. – F. m. Civil a pályán (Szepesi Györggyel, filmforgatókönyv, 1951); Halló itt Róma! (Szepesi Györggyel, hangképek az 1960. évben rendezett római olimpiai játékokról, Bp., 1960); A sportriporter jelentkezik (Bp., 1972).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem