Gruzl Ferenc

Teljes szövegű keresés

Gruzl Ferenc (Bp., 1897. jan. 10.Bp., 1972. nov. 30.): vegyészmérnök. Oklevelét a bp.-i József Műegy.-en szerezte (1919), bölcsészdoktori értekezését a bp.-i tudományegy.-en védte meg. Pályáját az Orsz. Chémiai Intézetben kezdte 1919-ben, itt kezdett gabona- és lisztvizsgálattal foglalkozni. 1928-tól az akkor létesített Gabona- és Lisztkísérleti Intézet osztályvezetője. 1939-től 1959-ig, nyugdíjazásáig az intézet ig.-ja volt. – 1935-ben az ország főbb gabonatermő területein búza- és lisztminősítő hálózatot szervezett és ezzel egyidőben hét, e célt szolgáló laboratóriumot is létesített. E munka eredményeként, Hankóczy Jenővel együtt elkészítették az ún. búzakatasztert. 1941-ben búzatermesztési tervet terjesztett elő, amely 10 év adatai alapján összeállított részletes búzatermesztési tájtérkép volt. 1940-ben szabadalmaztatta a Laborográf nevű tésztaminőség-vizsgáló műszerét. Rendszeresen oktatott tanfolyamokon és a műegy.-en. Részt vett a molnár- és sütőipari szakemberek nevelésében. 1944-ben parancs ellenére nem engedte intézetét Ny-ra telepíteni. 1945 után a sok kárt szenvedett intézetet az összes kísérletügyi intézmények közül elsőként hozta helyre. Egyike volt azoknak, akik 1945-ben újjászervezték a Magy. Molnárcéhet, majd 1948-ban továbbfejlesztették Malomipari Tudományos Társasággá. Száznál több cikket és tanulmányt írt. Írásaiból megismerhető az utóbbi fél évszázad búza- és lisztvizsgáló módszereinek fejlődése. – F. m. Búza- és lisztismeret (Malomipari Szakismeretek Gyűjteménye, Bp., 1936); Növénynemesítés (Malomipari Szakismeretek Gyűjt., Bp., 1937); Új eljárás a búza és liszt minőségének megvizsgálására (Magyar Sütőiparos, 1942. 22. sz.); A malomipar és a mezőgazdaság kapcsolata (Mezőgazdaság és Ipar, 1948. júl.); Gyorsított kenyérkészítési eljárás (Élelmezési Ipar, 1951. aug.); Sütő- és tésztaipari technológia (társszerzőkkel, Bp., 1952).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem