Góth Endre

Teljes szövegű keresés

Góth Endre (Bp., 1909. márc. 27.Bp., 1976. dec. 22.): belgyógyász, az orvostudományok doktora (1973). Orvosi oklevelet a bp.-i tudományegy.-en szerzett (1933). 1933-tól Korányi Sándor klinikáján, 1936-tól a Szövetség utcai Kórházban, később a Kaszab-poliklinikán dolgozott. 1940-41-ben Szent-Györgyi Albert mellett folytatott biokémiai kutatásokat Szegeden. 1943-ban a János Kórház belosztályára került. 1947-ben endokrinológiai tárgykörből magántanári képesítést szerzett. 1950-től a József Attila Kórház, 1952-től a Margit Kórház belgyógyász, később ig. főorvosa volt. 1954-ben az orvostudományok kandidátusa fokozatot szerzett. 1958-ban ösztöndíjasként a Cambridge-i Biokémiai Intézetben dolgozott. Hazatérve átvette a János Kórház II. belgyógyászati osztályának vezetését. 1976-ban c. egy.-i tanári kinevezést kapott. Több hazai tudományos társaság tagja. volt. Fő kutatási területe az endokrinológia, a hormonkutatás, elsősorban az agyalapi mirigy és a mellékvese működésének vizsgálata. Először kezelt emberi növekedési hormonnal törpenövést hazánkban. Bevezette a hormonok radioaktív módszerrel történő meghatározását. Foglalkozott az elhízás és a cukorbetegség problematikájával. Tudományos eredményeit hazai és külföldi szaklapokban s több könyvben publikálta. – F. m. A vitaminok és jelentőségük az orvosi gyakorlatban (Bp., 1938); Vitaminok és hormonok (Bp., 1943); Hormonterápia (Bp., 1958); Az endokrinológia újabb eredményei (szerk., Bp., 1963); Elhízás (Bp., 1969); Pathophysiologie und Klinik der Fettsucht (Bp., 1969). – Irod. G. E. (Orv. Hetil., 1977. ápr. 24.).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT