Erdélyi János

Teljes szövegű keresés

Erdélyi János (Balassagyarmat, 1905. dec. 29.Bp. 1977. dec. 27.): mineralógus, egyetemi magántanár (1943), kandidátus (1953). A bp.-i tudományegy.-en szerzett oklevelet, s ugyanitt doktorált, majd több laboratóriumban dolgozott, s 1930-ban került a Műegy. Organikus Kémiai Tanszékére mint tanársegéd. 1937-ben átment a Magy. Nemz. Múz.-ba, ahol gyakornok, segédőr, majd 1944-től múzeumi őr, 1950-ben pedig muzeológus lett. 1943-ban Szegeden a kristálytan tárgykörében egy.-i m. tanárrá habilitálták. 1957-től nyugdíjazásáig, 1971-ig a Földtani Int. muzeológusa volt. – A kristálymorfológiai és kristályoptikai vizsgálatok, valamint a kristálygeometriai számítások kiemelkedő művelője volt. Nagy érdeme, hogy teljes képben felvázolta a nadapi andezit- kontaktus mintegy 20 ásványból álló paragenezisét (1940), továbbá hogy leírta a hidroamezitet (1959), a hidroantigoritot, a lizarditot és a hidrohalloysitet (1959). Tanulmányozta a Balaton-felvidéki bazaltok zeolitjainak képződését, s több erdélyi (pl. nagybányai) ásványlelőhelyet is feltárt. – Tagja volt az MTA Geokémiai Bizottságának és a Magyarhoni Földtani Társ.-nak. 1969-ben nyerte el az utóbbi társaság Vendl-díját. 1954-es szakkönyve akadémiai jutalomban részesült. – F. m. Kristályszerkesztés és kristályszámítás (Tokody László függ.-vel, Bp., 1954). – Irod. Sztrókay Kálmán: E. J. emlékezete (Magy. Áll. Földtani Int. évi jelentése az 1978. évről, Bp., 1980).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem