Elek Oszkár
Elek Oszkár (Szolnok, 1880. febr. 4. – Bp., 1945. jún. 10.): tanár, irodalomtörténész. ~ Tibor apja. A bp.-i tudományegy.-en magyar–francia szakos tanári oklevelet szerzett (1902). Aradon, Sümegen (1903), Egerben (1904), Sümegen (1911), Aradon, majd nyugdíjazásáig Bp.-en (1918–37) a Kemény Zsigmond reálisk.-ban tanított. Néhány tanügyi és néprajzi cikke, számos könyvismertetése és irodalomtörténeti tanulmánya jelent meg az Egyetemes Philologiai Közlöny (1902–43), az Athenaeum (1907-18), a Budapesti Szemle (1908–36), az Ethnographia (1911–17), az Irodalomtörténet (1912–41), a Magyar Nyelvőr (1912–39), a Literatura (1929–31), a Szabolcsi Szemle (1941) s a Libanon (1942) évfolyamaiban. Irodalomtörténeti tanulmányaiban főként a külföldi irodalom mo.-i hatásaival foglalkozott. Munkatársa volt a Magyar Shakespeare Tárnak. – F. m. Petrarca hatása a Pleiade költőire (Bp., 1902); A „Karthausi” és forrásai (Bp., 1934); Savoyai Jenő a francia költészetben (Bp., 1939); Don Juan mondája Kisfaludy Károly Karácsonyéjében (Bp., 1943); Ágis tragédiája (posztumusz, Bp., 1957); Magyarok első említése az angol epikában (posztumusz, Bp., 1962).
