Dollinger Gyula
Dollinger Gyula (Bp., 1849. ápr. 10. – Bp., 1937. márc. 2.): sebész, egyetemi tanár. Egy.-i tanulmányait Pesten, Bécsben és Berlinben végezte. 1876-tól műtőnövendék a bp.-i I. sebészeti klinikán. Katonai szolgálat és külföldi tanulmányút után ortopédiai magángyógyintézetet létesített. 1882-ben az ortopédia magántanára, 1891-ben rk. tanár. 1897–1919-ben ny. r. tanár a bp.-i egy. I. sebészeti klinikáján. A hazai ortopédia megalapozója, e tudományág nemzetközileg elismert szaktekintélye. Kidolgozta a gümős csont- és ízületi betegségek konzervatív kezelését, a dongaláb nem véres repozíciójának, a csípőízületi zsugorodások regresszálásának, az idült ficamok véres repozíciójának módszerét. Számos ortopédiai készüléket, csonttörések kezelésére járókötéseket készített. Új elvekre helyezte a művégtag-szerkesztést. Fejlesztette a dongaláb, a gacsos térd műtéti kezelését. Jelentős volt munkássága a zsigeri és idegsebészet terén is. Elsőnek végzett epekőműtétet Mo.-on, foglalkozott a trigeminusneuralgiák sebészi gyógykezelésével. 1902-ben megalakította az Orsz. Rákbizottságot, amely elkészítette az első rákstatisztikát. A Vöröskereszt keretében megszervezte az önkéntes ápolónői intézményt, szorgalmazta az ápolónőképzést. Az I. világháború folyamán kórházat, utókezelő intézetet, művégtaggyárakat szervezett. A Budapesti Orvosegyesületnek, a bp.-i, majd az Orsz. Orvosszövetségnek több éven át elnöke volt. 1884-től több orvosi munkája, szakcikke jelent meg. Irod. Kopits Jenő: D. Gy. (Orvosképzés, 1939); Csillag István D. Gy. (Orv. Hetil. 1967. 19. sz.)
