Dobszay László

Teljes szövegű keresés

Dobszay László (Cserdi, 1914. szept. 2.Bp., 1983. ápr. 6.): gyermekorvos, c. egy. tanár (1948), kandidátus (1969), az újszülöttkori endokrinológia szakembere. A pécsi tudományegy.-en szerzett oklevelet 1928-ban, s közben, 1925-ben a bécsi gyermekklinikán tett tanulmányutat. 1931-ig a pécsi, 1937-ig a szegedi tudományegy. gyermekklinikáján dolgozott. Az utóbbi helyen 1936-ban lett egy.-i magántanár a csecsemő és gyermekbetegségek diagnosztikája tárgykörében. 1937-46 között a gyulai, 1946-52 között pedig a bp.-i Gyermekvédő Intézet ig.-ja. Emellett 1946-48-ig a Népjóléti Min. anya- és gyermekvédelmi főosztályát is vezette. 1948-ban a londoni Hospital for Sick Children vendégkutatója volt. 1954-56 között Bp.-en a XX. ker. Gyermekpoliklinika főorvosa, illetve ig. volt. 1956-tól 1976-ig a Heim Pál Gyermekkórház rendelőintézetét vezette, egyben Dél-Pest területi gyermekgyógyász főorvosa volt. – 1936-ban megszervezte a dobozi állami kísérleti gyermekétkeztetési akciót, amelyet 5 éven át vezetett. Gyulán ő alakította ki az ország első újszülött osztályát. A gyermektáplálás korszerűsítésének elismert kutatója volt. Tevékenyen részt vett az orvostovábbképzésben. A gyermekgyógyászat számos területével foglalkozott, amit 76 tudományos közleménye is igazol. Az 1939-ben megjelent munkáját Heim Pál-díjjal ismerték el. Szerkesztésében jelent meg A beteg gyermek c. kétkötetes monográfia (Bp., 1969), amely a gyermekápolónő-képzés egyik alapműve. – F. m. Beiträge zur Physiologie und Klinik der weiblichen Genitalorgane im Kindesalter (Szeged, 1939); Staphylococcus fertőzések a gyermekkorban (Bp., 1961); Csecsemőtáplálás (Sárkány J.-vel, 1. kiad. Bp., 1961, 5. kiad. Bp., 1977); A csecsemő helyes táplálása (2. kiad. Bp., 1968); Gyermekkori dietetika (társszerzőkkel, 2. kiad. Bp., 1969).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages