Dobozy István

Teljes szövegű keresés

Dobozy István (Vajda, 1800. febr. 12.Debrecen, 1875. júl. 17.): honvédtiszt, 1848–49-ben kormánybiztos. Debrecenben jogot végzett. Még mint hadapród részt vett a Napóleon elleni 1815-ös hadjáratban. Kilépve a hadseregből hazatért Biharba. 1825-ben esküdt; majd főszolgabíró az érmelléki járásban. 1848-ban a bihari nemzetőrök parancsnoka, majd kormánybiztos és alezredes volt, szabadcsapatot szervezett, amellyel elfojtotta a forradalmi. kormány elleni fölkeléseket. A cári intervenció után vajdai birtokára vonult vissza; később önként följelentette magát. Négyévi várfogságot kapott, amit Arad várában töltött. Kiszabadulása után Debrecenben telepedett le, s mint a Berettyó-szabályozási társulat elnöke élt ott haláláig.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages