Diószegi Sámuel

Teljes szövegű keresés

Diószegi Sámuel (Debrecen, 1760. dec. 29.Debrecen, 1813. aug. 2.): botanikus, ref. lelkész, tanár. Miután elvégezte Debrecenben a teológiát, 1784-ben Hajdúböszörményben tanító lett. Félévi kecskeméti kisegítő tanárkodás után 1787-ben a göttingeni egy.-en természettudományi tanulmányokat is folytatott. 1789-ben Hajdúnánáson, 1793-ban Hajdúböszörményben, 1803-ban pedig Debrecenben lett lelkész, 1809-ben esperes, majd egyházkerületi főjegyző. Sógorával, Fazekas Mihállyal megírta a Magyar Füvész Könyvet. Linné rendszerét m. nyelven közismertté tette és megteremtette a leíró növénytan és az alaktan m. szaknyelvét. Orvosi Füvészkönyv c. munkájában a m. orvosi nyelv fejlesztésére törekedett. A nyelvújítás lázában adott m. növénynevei nem szerencsések. Teológiai munkákat is írt. – M. Magyar Füvész Könyv (Debrecen, 1807, szemelvények kiadása, 1937); Orvosi Füvészkönyv (Debrecen, 1813); Ábécé (Debrecen, 1810). – Irod. Barcsa Sándor: Emlékbeszéd D. S.-ról (Növénytani Közl., 1907); Thaisz Lajos: A Magyar Füvészkönyv botanikai méltatása (Növénytani Közl., 1907); Csűrös Ferenc: A debreceni füvészkönyv és írói (Debrecen, 1907); Molnár Ágnes: Debreceni arcok a felvilágosodás századából (Debrecen, 1939); Julow Viktor: Fazekas Mihály (Bp., 1955); Halmai János: D. S. (Orv. Hetil., 1963. 30. sz.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem