Diner-Dénes József

Teljes szövegű keresés

Diner-Dénes József (Liptószentmiklós, 1857. jún, 27.Párizs, 1937. aug. 5.): szociáldemokrata publicista, politikus, művészettörténész. Egy.-i tanulmányait Bécsben, Drezdában, Párizsban és Brüsszelben folytatta. Mérnöki tanulmányai után fizikát, kémiát, régészetet, művészettörténetet és filozófiát hallgatott. 1881-ben az MNM tisztviselője lett, művészettörténeti tanulmányai jelentek meg Mo.-on és külföldön. Berlinben a Freie Bühne munkatársa. Visszatérve Bp.-re, Katona Lajossal megalapította az Élet c. folyóiratot. 1906-tól 1910-ig a Munka Szemléje c. szociológiai folyóirat szerk.-je, majd az Irodalmi Szalon c. könyvtár vezetője. Számos szociológiai, művészettörténeti és irodalmi tanulmánya jelent meg. Munkatársa lett a Szocializmusnak és a Neues Pester Journalnak is. Bekapcsolódott a szociáldemokrata mozgalomba. 1918-ban a Károlyi-kormány külügyi államtitkárává nevezték ki. A Tanácsköztársaság idején Párizsba küldték. Később Amerikába költözött, majd visszament Párizsba, ahonnan többé nem tért haza. A szocialista Populaire munkatársa volt, Léon Blum baráti köréhez tartozott. 1933-ban jelent meg franciául Marx Károlyról írott életrajza, amelyhez Blum írt előszót. Leonardo da Vinciről szóló kötetében kísérletet tett a marxista művészettörténetírás módszerének alkalmazására. Lenin Empíriokriticizmusában hivatkozott a Neue Zeitben megjelent cikkére. Egyik szervezője volt a világ első munkásmozgalmi múz.-ának, a Kommunista Proletár Múzeumnak. – M. Az elefántcsont faragás története (Művészi Ipar, 1890); Vergangenheit und Zukunft (Bp., 1896); Leonardo da Vinci és a Renaissance kialakulása (Bp., 1906). – Irod. Gárdos Mariska: Kukoricán térdepelve (Bp., 1964).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem