Dévény István

Teljes szövegű keresés

Dévény István (Budafok, 1890. júl. 25.Szeged, 1978. szept. 23.): vízépítő mérnök. A bp.-i műegy.-en szerzett oklevelet 1913-ban, ezt követően a Temesvári Kultúrmérnöki Hivatalnál helyezkedett el. A I. világháborúban katonaként vett részt. 1919-től a Szegedi, 1924-től a Sátoraljaújhelyi Folyammérnöki Hiv., 1928-tól a Felsőtorontáli Árvízmentesítő és Belvízrendező Társ. mérnöke. 1929-től a Földművelésügyi Min. Vízügyi Főosztályának munkatársa. 1934-44 között a Nyíregyházi Folyammérnöki Hivatal vezetője. 1945-től nyugdíjazásáig, 1959-ig a Szegedi Folyammérnöki Hivatal, majd az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság mérnöke. – Különösen értékesek a Felső-Tiszára, a szegedi Tisza- szakaszra, valamint a Szamos és a Maros hazai szakaszai szabályozására készített tervei. Foglalkozott a borsodi nyílt ártér árvízmentesítési és belvízrendezési munkálataival, valamint a víztisztítással, a hévízek hasznosításával és a szikes vizek kutatásával is. – 1952-től a Magyar Hidrológiai Társaság szegedi területi szervezetének alapító elnöke, 1965-től t. tagja volt. 1958-ban Schafarzik-érmet, 1974-ben MTESZ-díjat kapott. – Irod. Vágás L: D. I. (Hidrológiai Közlöny, 1978).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem