Dániel Arnold

Teljes szövegű keresés

Dániel Arnold (Tata, 1878Leatherhead, Nagy–Britannia, 1968. febr.): közgazdász, közíró. Néhány évig a bp.-i tudományegy. hallgatója volt, majd tanulmányait megszakítva újságíró lett. A szociáldemokrata mozgalomba a 20. sz. első éveiben kapcsolódott be. Az MSZDP XII. kongresszusán (1905) állást foglalt a szegényparasztság és a nemzetiségek szervezése mellett. Figyelme mindinkább az agrárkérdésre irányult. A Huszadik Század állandó cikkírója volt. 1918 őszén földosztást javasolt. 1919. febr.-ban elhagyta Mo.-ot; Svájcban, 1934-ig Bécsben, 1934-től Csehszlovákiában élt, majd Angliába távozott. A húszas években ismét felvette a kapcsolatot az MSZDP-vel. Közreműködött a párt 1930-as agrárprogramjának elkészítéséban. A brit kormány mezőgazdasági szakértőjeként tevékenykedett. A II. világháború alatt Londonban az angliai m. antifasiszta emigrációval tartott kapcsolatot. Az 1940-es évektől több agrárkérdéssel foglalkozó tanulmánya jelent meg Angliában. Állandó előadó volt a Londoni Magyar Klubban. – F. m. A kultúra első forrása a földművelés (Bp., 1907); Föld és társadalom (Bp., 1911); Többtermelés (Bp., 1913); Das Vordringen der Agrardemokratie in Europa und die Lage des Grossgrundbesitzes in Ungarn (Archiv für Sozialwissenschaft und Sozialpolitik, 1929); Mezőgazdasági válság és a magyar nép sorsa (Bp., 1931).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT