Csorba Mária

Teljes szövegű keresés

Csorba Mária (Hódmezővásárhely, 1874. okt. 10.SZU, 1944? ): a magyar nőmunkásmozgalom egyik vezetője, eredetileg napszámos. Szülővárosában, 1894-ben került kapcsolatba a munkásmozgalommal: 1912-ben Bp.-re költözött, belépett a szociáldemokrata pártba, melynek egyik legjobb nőagitátora. 1915-ben az Orsz. Munkásbiztosító Pénztárnál kapott alkalmazást. A Tanácsköztársaság idején a VII. ker. Munkástanács és a Forradalmi Törvényszék tagja és a Vörös Hadsereg egyik osztagának politikai megbízottja. A Tanácsköztársaság megdöntése után előbb Romániában, majd Csehszlovákiában vett részt a kommunista pártmunkában. 1920-21-ben Pécsett szervezte a nőmozgalmat. A Horthy-hadsereg Baranyába való bevonulása előtt Bécsbe ment, majd illegális pártmunkára visszatért Mo.-ra. 1922-ben letartóztatták és elítélték. Harminchét havi börtön után 1925-ben fogolycsere révén kijutott az SZU-ba, ahol részt vett a Vörös Segély és a moszkvai m. klub munkájában. Baráti kapcsolat fűzte Lenin özvegyéhez, N. K. Krupszkajához. A II.. világháború kitörése után Rosztovból menekülni kényszerült. Hosszú betegeskedés után halt meg 1944 őszén. – Irod. Aranyosai Magda: Cs. M. (Párttört. Közl., 1965. 2. sz.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages