Cserhát József

Teljes szövegű keresés

Cserhát József (Balsa, 1915. márc. 20.Románia, 1969. aug. 6.): költő, szerkesztő. 1928-ban családjával Bp.-re költözött. Gimn. tanulmányait megszakítva munkás, majd 1938-ban Békésen érettségizett. Utána 1957-ig az Orsz. Társadalombiztosító Intézetnél (OTI), ill. jogutódjánál az SZTK (Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ)-nál volt tisztviselő. 1957–1960. között a tapolcai járási könyvtár vezetője, 1961-től a Veszprém megyei Napló belső munkatársa volt. 1937-ben jelentkezett először verseivel a pár számot megélt Március c. folyóiratban. 1939-ben a Testvériesen c. antológiában jelent meg verse, 1941-ben és 1943-ban saját költségén jelentette meg egy-egy kötetét. 1948-ban eposzt adott ki a földosztásról. 1957 után rendszeresen jelentek meg versei a Kortársban, az Élet és Irodalomban, különböző antológiákban és főleg a Naplóban. 1963-ban megkapta a megyei alapítású Batsányi János irodalmi díjat. Romániai utazása alatt érte halálos szívroham. – F. m. A magra sem ügyel senki (Bp., 1941); Kilépünk az állószékből (Bp., 1943); A balsai föld (Bp., 1948); Alszik a szarvas (Bp., 1976). – Irod. Weöres Sándor: A Nyírségtől a Dunántúlig. Emlékezés Cs. J.-re (Kortárs, 1974. 3. sz.); Varga Imre: Cs. J. (Szabolcs–Szatmári Szle, 1972. 3. sz.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages