Cser Gusztáv

Teljes szövegű keresés

Cser Gusztáv (Bp., 1920. máj. 22.Bp., 1986. jan. 31.): karnagy zeneszerző, SZOT-díjas (1979). A Bp.-i Áll. Tanítóképző Intézetben szerzett képesítő oklevele után (1939) felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneműv. Főisk. II. évfolyamára. Siklós Albertnél és Viski Jánosnál zeneszerzést tanult. Ezzel párhuzamosan Ádám Jenő, Bárdos Lajos, Harmat Artúr növendékeként egyházkarnagyi és középisk. énektanári diplomát szerzett. Karmesteri tanulmányait Ferencsik Jánosnál végezte 1947-49). A bp.-i Árpád Gimn.-ban volt tanár 1942-1950-ig, emellett a bp.-i Egyetemi Énekkarok vezető karnagyaként (1942-1945), a Budapesti Kórus korrepetitoraként (1945-1948). majd Bárdos Lajos visszavonulása után Kósa Sándorral karnagyként tevékenykedett. 1951-ben a tanító- és óvónőképzők orsz. szakfelügyelőjévé nevezték ki. 1952-53-ban a Magy. Néphadsereg Művészegyüttesének karnagya, 1953-tól haláláig az általa alapított ÉDOSZ Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar vezető karnagya volt. Meseoperája, Malina és a három mackó, többször elhangzott a Magy. Rádióban. – F. m. Zenei alapismeretek az óvónőképzők 3. osztálya számára (Rossa Ernővel, Vajda Cecíliával, Bp., 1952); Borsodi kantáta (1959); Egri kantáta (1964). – Irod. Halász Ferenc: Cs. G. emlékezetére (Bp., 1986).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem