Csepreghyné Meznerics Ilona

Teljes szövegű keresés

Csepreghyné Meznerics Ilona (Szabadka, 1906. máj. 25.Bp., 1977. jan. 14.): paleontológus, a föld- és ásványtani tudományok doktora (1957). A bp.-i tudományegy. kémia-fizika szakán 1929-ben tanári oklevelet kapott. Földtani értekezéssel tett doktori szigorlatot (1930), s a bécsi Collegium Hungaricumba került állami ösztöndíjjal (1931), majd még két évet dolgozott a Naturhistorisches Museumban magánösztöndíjjal. 1934 őszén tért haza s az Állástalan Diplomások Orsz. Bizottsága (ÁDOB) gyakornokként alkalmazta. Később tanári kinevezést kapott, de munkahelye az Ösztöndíjtanácsnál volt. 1940-ben az MNM Föld- és Őslénytárába helyezték át. Ennek vezetője volt 1951-től nyugdíjazásáig (1970). Utána még három éven át a Földtani Intézet munkatársaként dolgozott. A Magyarhoni Földtani Társulat t. tagja (1975), 3 éven át az Őslénytani Szakosztály elnöke volt. Tudományos munkássága főként a harmadidőszaki puhatestűek feldolgozására irányult. Bécsi évei alatt osztrák földről származó, egyébként hazai kövületegyütteseket dolgozott fel. Félszáznál több dolgozata jelent meg nyomtatásban. – F. m. A hidasi tortonai fauna (Földtani Int. Évkve, 1930); Kelet-cserháti helvéti és tortonai fauna (Földtani Int. Évke, 1954); A szobi és letkési puhatestű fauna (Földtani Int. Évkve, 1956); Pectinides du Neogene de la Hongrie (Mémoire de la Société Géologique, Paris, 1960). – Irod. Bogsch László: Cs. M. I. emlékezete (Földtani Közl., 1977).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem