Csabai-Wagner József

Teljes szövegű keresés

Csabai-Wagner József (Mezőberény, 1888. máj. 27.Mezőtúr, 1967. jún. 6.): festő. Építészmérnöki diplomát szerzett az I. világháború előtt; festészeti tanulmányait 1922-ben fejezte be a Képzőművészeti Főisk.-n. Mestere Balló Ede volt. Az 1920-as évek második felében Olasz- és Németo.-ban járt tanulmányúton. Először Békéscsabán, majd Bp.-en telepedett le. Műterme romossá válása után, az 1940-es évek végén Mezőtúrra költözött. Itt alkotómunkája mellett tanárként is dolgozott: a mezőgazdasági technikumban és a Városi Művelődési Otthon képzőművészeti körében. Jelentős szerepe volt a város és a megye képzőművészeti életének szervezésében és a helyi néprajzi gyűjtésben is. Művészetének szinte egyetlen témája a természet szépsége. Különösen erősen kötődött a Mezőtúr környéki részletekhez. Műveit – melyek többségükben pasztellek, rajzok – derűs hangvétel, élénk színvilág, harmonikus kompozíció jellemzi. Az életöröm és a természethez kötődő csendes, szemlélődő derű hirdetője. Fontosabb egyéni kiállításai: Bp.: Nemzeti Szalon (1931), Ernst Múz. (1932), Fészek Klub (1931, 1932, 1933, 1936, 1942); Mezőtúr: emlékkiállítás (1987). – F. m. Facsoport (1960); Hagymatisztítók (1960); Tisza-parti fák (1962). – Irod. Kaposvári Gyula: Katalógus-előszó az emlékkiállításhoz (1987).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages