Bethlen Miklós, bethleni, gróf

Teljes szövegű keresés

Bethlen Miklós, bethleni, gróf (Kisbun, 1642. szept. 1.Bécs, 1716. okt. 27.): erdélyi államférfi, kancellár, emlékiratíró. ~ János történetíró, erdélyi kancellár fia. Tanulmányait Gyulafehérvárt és Kolozsvárt végezte, Apáczai Csere János tanítványa volt. 1661-63-ban Heidelbergben, Utrechtben és Leydenben egy.-i tanulmányokat folytatott, a két utóbbi egy.-en építészetet is hallgatott. 1664-ben rövid angliai és franciao.-i tartózkodás után tért haza. Útközben felkereste Zrínyi Miklóst feltehetőleg a Franciao.-ban folytatott tárgyalások miatt – és szemtanúja volt a Zrínyi halálával végződő végzetes vadászatnak, majd Velencébe utazott. Hazatérte után Udvarhelyszék főkapitányaként bethlenszentmiklósi birtokán élt, ahol 1668-73 között – főleg velencei benyomásai alapján – maga tervezte kastélyt építtetett. A Wesselényi-összeesküvést követő Habsburg elnyomás és protestánsüldözés ellen több röpiratot (Austriaca Austeritas, 1671 stb.) tett közzé. 1676-ban Béldi Pállal együtt összeesküvés gyanúja miatt bebörtönözték. Fogaras várából egy év múlva szabadult ki. Kővár kapitánya, Máramaros vm. főispánja, 1689-ben a fejedelmi tanács tagja lett. 1690-ben a zernyesti csata után Bécsbe ment, ahol jelentős része volt a Diploma Leopoldinum kiadásában. 1691-ben kancellár lett, 1696-ban grófi rangot kapott. – Pályafutása kezdetén – Zrínyi Miklóshoz kapcsolódva – a törökök kiűzése érdekében Mo. és Erdély egyesítésének tervével foglalkozott. A törökök ellen indított sikeres hadjáratok után a Habsburgok pártjára állt, de erős visszatetszéssel fogadta az ellenreformációs Habsburg politika bevezetését Erdélyben, és legfőképpen azt okolta a Rákóczi-szabadságharc kitöréséért is. Olajágat viselő Noé galambja... c. röpiratában (Hága, 1704; újra Tört. Tár, 1901) a bécsi udvarral folytatott tárgyalások idején tervezetet juttatott el a közvetítő angol és holland követhez Erdély önállóságának protestáns német fejedelem uralma alatt történő visszaállításáról. A röpirat alkalmat adott Rabutin tábornoknak, hogy ~t elfogassa, erdélyi ellenfeleinek pedig arra, hogy elitéltessék. Bécsbe szállítása után a kirendelt bíróság felmentette ugyan a felségsértés vádja alól, de haláláig nem engedték haza Bécsből. Fogságában írta (1708 – 10) a m. emlékirat-irodalom nagyszerű alkotását, Önéletírását, amely egyaránt irodalmi remekmű és értékes történelmi forrás. Imádságoskönyve a m. polgári tartalmú imádságirodalom csúcsa. Az 1736-ban Amsterdam jelzéssel, de Rouenban ~ neve alatt megjelent francia Mémoires... szerzője az 1677 80-ban Erdélyben tartózkodó Dominique Réverend abbé, aki a ~ életére vonatkozó adatokat tőle hallhatta. – F. m. Mémoires historiques contenant l'histoire des derniers troubles de Transylvanie (Amsterdam, 1736, magyarul: B. M. emlékrajzai Toldy Ferenc kiadásában, Pest, 1864); B. M. Önéletírása (kiadta Szalay László Magy. Tört. Eml., II-III. Pest, 1858- 60); B. M. rabságában írt emlékiratai, imádságai, 1704-1714 (közzétette Szádeczky Lajos, Bp., 1923); B. M. Önéletírása (Magy. Századok, Tolnai Gábor kiadása, Bp., 1943); B. M. Önéletírása (I-II, V. Windisch Éva gondozásában és jegyzeteivel, Tolnai Gábor bevezetésével, az Imádságoskönyv szövegét is tartalmazza, Bp., 1955).-Irod. Deák Farkas: Gróf B. M. életrajza (Pozsony-Bp., 1885); Páris Sándor: Gr. B. M. élete (Kolozsvár, 1907); Benda Kálmán: B. M. kancellár (Hitel, 1942); Tolnai Gábor: B. M. (Bp., 1945); Köpeczi Béla: B. M. francia emlékiratai (Irod. tört. Közl., 1955); Gyenis Vilmos: B. M. Imádságoskönyve (Irod. tört. Közl., 1957). – Szi. Ligeti Ernő: Noé galambja (r., Bp., 1943); Németh László: Eklézsia-megkövetés (tört. dráma, Bp., 1946).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages