Andrássy Gyula, gróf
Andrássy Gyula, gróf (Tőketerebes, 1860. jún. 30. – Bp., 1929. jún. 11.): legitimista politikus, miniszter, az MTA tagja (l. 1898, r. 1904, ig. 1913), ~ Gyula (1823–1890) fia. 1885-től képviselő, a Szabadelvű Párt tagja. 1894. jún. 10-től 1895.-jan. 15-ig a kir. személye körüli miniszter volt. 1898-ban rövid időre, majd 1904-ben, Tisza Istvánnak a parlamenti ellenzék letörésére irányuló erőszakos politikája miatt ismételten kilépett a Szabadelvű Pártból és csatlakozott a szövetkezett ellenzékhez. Hevesen támadta a Fejérváry-kormányt. Az 1905-ben alakult 67-es alapokon álló Alkotmánypárt vezére lett. A koalíciós Wekerle-kormányban 1906. ápr. 8-tól 1910. jan. 17-ig belügyminiszter; üldözte a munkásság és parasztság mozgalmait, ellenezte az általános választójogot, a reakciós pluralis választójog bevezetését szorgalmazta. Lemondása után pártját is feloszlatta, s pártonkívüliként a Tisza-kormány parlamenti ellenzékének egyik vezetője lett. 1913-ban újból megszervezte az Alkotmánypártot. 1918. okt. 11-én Svájcban diplomáciai tárgyalásokat folytatott. Ez év okt. 24-től okt. 30-ig az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó közös külügyminisztere volt. 1919-ben a bécsi ellenforradalmi Antibolsevista Komité egyik vezetője. 1919 után hazatért. 1920. jan.-ban pártonkívüli programmal képviselőnek választották, 1921. febr.-ban elvállalta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának elnökségét. Részt vett a második királypuccsban, Tatán elfogták és néhány hétig vizsgálati fogságban tartották. Kiszabadulása után a Friedrich-féle Keresztény Nemzeti Párthoz csatlakozott, legitimista oldalról támadta a Bethlen-kormány politikáját. F. m. Az 1867-es kiegyezésről (Bp., 1896); A magyar állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai (I–III. Bp., 1901–11, ezzel a munkájával az MTA nagyjutalmát nyerte el); A királykérdés jogi szempontból (Bp., 1920); A száműzött Rákóczi (Olcsó Kvtár, Bp., 1924); A világháború előzményei (I–II. Bp., 1925–26). – Irod. Pethő Sándor: A. Gy. és ellenfelei (Bp., 1924); Apponyi Albert: A. Gy. emlékezete (MTA Emlékbeszédek, 21. Bp., 1930).
