Vulgata

Teljes szövegű keresés

Vulgata A B azon latin fordítása, mely a legjobban elterjedt; a középkor végén Faber Stapulensis illette ezzel a szóval, ami kb. annyit jelent, hogy »közös«, »általánosan elfogadott«. A B-nak az első keresztyén szd.-okban olyan sok és sokféle latin fordítása keletkezett, hogy Damasus pápa (Kr. u. 366-384) elhatározta: egységesíteni kell a régi latin fordításokat. Ezzel a feladattal korának híres B-tudósát, Sophronius Eusebius Hieronymus-t bízta meg, akit (Szent) Jeromos néven szoktak emlegetni.
Jeromos (élt ca. 346-420) magas szinten megtanulta a latin nyelvtant és retorikát, fiatalemberként megtanult g.-ül és h.-ül is. Korában ő volt a legalkalmasabb a latin B revíziójának elkészítésére. Damasus 382-ben vette maga mellé Jeromost titkárként, s a következő évben azzal bízta meg, hogy ne egy új fordítást készítsen, hanem a már meglevő latin verziókat dolgozza át úgy, hogy vesse őket egybe a g. ( SEPTUAGINTA) fordítással (ld. még BIBLIAFORDÍTÁS). Jeromos úgy találta, hogy csaknem annyiféle latin fordítás létezett, ahány kézirat (ld. Előszó a négy ev revíziójához, mely 384-ben készült el). Jeromos fordítása eleinte sok támadásra talált, de idővel ez bizonyult a legtudósabb latin fordításnak, s győzedelmeskedett a többi felett.
Ma több mint tízezer V kézirat létezik. A legtöbb azonban egy-egy szövegcsaládba sorolható. a) Itáliai szövegtípusú pl. a kb. 5. szd.-i Codex Sangallensis, mely a négy ev V-szövegének legrégebbi ismert kézirata, és a Codex Amiatinus (8. szd. eleje), mely a teljes latin B-át tartalmazza, s az egyik legjobb V-szövegnek tartják. b) Spanyol szövegtípusú pl. a Codex Cavensis (9. szd.), mely gyönyörű írással tartalmazza az egész B-át (s tartalmazza a COMMA JOHANNEUMot is, de 1Jn 5,8 után). c) Ír szövegtípusú pl. a Codex Kenanensis (8-9. szd. »Book of Kells«-ként is emlegetik), mely szép kelta díszítésekkel tartalmazza az ev-okat. d) Francia szövegtípusú pl. a Codex Sangermanensis (9. szd.), mely az ÓSZ egy részét és a teljes ÚSZ-et tartalmazza a következő sorrendben: ev-ok, ApCsel, »Katolikus« Levelek, Jel, Páli levelek, melyeket a Hermász Pásztora követ. e) Alcuin recenziója (800 körül) annak köszönheti a létrejöttét, hogy Nagy Károly egységesíteni akarta a Frank Birodalom területén használt sokféle V-szöveget. Alcuin célja nem a Jeromos-féle verzió helyreállítása volt, hanem a kézen forgó szövegeknek nyelvtani, helyesírási javítása. Alcuin-recenziót tükröz pl. a Codex Vallicellianus (9. szd.). f) Theodulf recenziója kb. ugyanabból az időből származik, mint Alcuiné. Theodulf a modern szövegkiadások előfutárának is tekinthető, mert mindig megjelölte, hogy honnan vett egy variánst. A Codex Theodulphianus (egy teljes B a 8 - 9. szd.-ból) talán éppen az ő felügyelete alatt készült, s a margóra írt számos jegyzet is az ő munkásságát tükrözheti.
A könyvnyomtatás megjelenésétől a latin B-k közül említést érdemel a »Mazarin« B (1456), Stephanus V-kiadása (1528), valamint az 1546-os Tridenti Zsinat által elrendelt V-kiadások. E zsinat nem csak kötelezővé tette a V-fordítás használatát a (katolikus) egyházban, hanem úgy rendelkezett, hogy a »lehető legkevesebb hibával« ki is kell nyomtatni. 1590-ben adták ki három kötetben az V. Sixtus pápa vezetésével revideált V-t. Ezt kb. háromezer helyen megváltoztatták az 1592-es - VIII. Kelemen pápa által kiadott - V-ban. E Kelemen-féle kiadás a Római Katolikus Egyház hivatalos latin B-ja mind a mai napig. J. Wordsworth és H. J. White 1889-ben megkezdték egy kritikai V-ÚSZ kiadását, amit H. F. D. Sparks fejezett be 1954-ben.
BP

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT