Utolsó ítélet
Utolsó ítélet Az ÓSZ-i és az ÚSZ-i eszkhatológia jellegzetes kifejezése, amely szerint Isten az idők végezetén választottait és a világ népeit rettenetes büntetéssel sújtja, ill. kegyelmesen felmenti. A végső isteni ítélet időpontja az »ÚR NAPJA«. H. sáfat, ríb, dín; g. krinó.
Az Isten jogrendje megköveteli azt, hogy a választott nép törvényszegései ne maradjanak megtorlás nélkül. Isten ítéletének leghatásosabb ábrázolása az Úr napja, amely az emberiség történelmének eszkhatológiai záróaktusa. Ám 5,18-ból úgy tűnik, hogy a népies gondolkodás szerint eredetileg örömnap volt, amint 2Sám 23,4 is a »fölkelő Nap reggeli fényéhez« hasonlítja a messiási idő eljövetelét. Azonban már Ámós szerint is sötét lesz az a nap, nem világos. Mert ugyan győzedelmeskedik az Úr ellenségei fölött, ez az ellenség azonban a saját népe, amely hűtlenkedik, megszegi a szövetséget. Ézs megrázó képekben szemlélteti az ítélet rettenetességét (Ézs 2,11kk; 5,25-30; 9,7-10,4), Zof 1,15 pedig a »harag« napjának (dies irae) nevezi. Jer 4,23kk ugyancsak látja az Úr ítéletének közeledtét; a 25,15kk nagy látomása a népekről és a harag serlegéről beszél. Még Jeremiás életében bekövetkezik Jeruzsálem pusztulása. Az azután következő szörnyű élmények (száműzetés) mélyen beleégetik Izráel hitébe az ítélet gondolatát. Ez új motívum, mivel a népek fölötti ítélet eredetileg is beletartozott a gondolatkörbe. Ennek alapja Isten mindenek fölött való hatalma, ami később megtisztult a hozzátapadt politikai és egoista motívumoktól (vö. 1Kir 22,13kk; Ám 1; 2,1kk; 9,7). A nagy próféták már a bűnbánat és a megtérés szükségességét hirdették mind Izráelnek, mind pedig a népeknek. A bábeli toronyépítés (1Móz 11) mutatja, hogy az egyes népek miként lázadnak fel az isteni jogrend ellen (vö. 2Móz 11; 14; Ézs 10,5kk; 14,4kk; Hab 1-3; Zsolt 83; 110,5).
Izráel megítélésének gondolatához kapcsolódik a »szent maradék« motívuma: a nemzet, amely politikailag már egyébként is kettészakadt, még tovább osztódik az elkövetett bálványimádás következtében elvetettekre és megmaradókra (1Kir 19,18). Aki Istent keresi, az az életet keresi (Ám 5,4.6.15). Isten azonos a »jó«-val, amit szeretni kell, és ellentétes a gonosszal, amit gyűlölni kell (Ám 5,14). Hiszi Ámós és Ézsaiás próféta is, hogy Isten megtartja a hűségeseket (Ám 9,9.13kk; Ézs 7,3kk). A fogság utáni próféták megőrizték ezt a gondolatot (Zof 2,1-3; Mal 3,13kk), sőt ki is bővítették azt. Ama napon Isten megoltalmazza Jeruzsálemet (Zak 12,1kk), népét megtisztítja, mint az ötvös az ezüstöt (Mal 3,3; vö. Zak 13,1). Lelkét kiárasztja övéire (Jóel 3; Zak 12,10), folyóvíz árad ki Jeruzsálemből, amint az Éden kertjében is volt (Zak 14,8; Jóel 4,18).
Az ÚSZ-ben a fogalom szintén Isten végidőbeli ítéletes vagy kegyelmes cselekedetét jelenti (pl. Mt 5,22). Jézus, Keresztelő Jánoshoz hasonlóan, közellévőként hirdeti meg Isten végső ítéletének napját (Lk 13,6kk). Az ítélet várása azt jelenti, hogy az ember minden tettével Isten örök ítélete felé halad. Isten előtt nem marad elrejtve egyetlen tettünk vagy szavunk sem. Ezért bűnbánatra ösztönöz (Mt 11,20kk; 12,41k; Lk 13,6kk).
Az ősgyülekezet és Pál számára Jézus és Isten együtt világbíró (Jn 5,22.29; ApCsel 6,10; 2Tim 4,1; 1Pt 4,5). Isten hosszútűrése még időt ad a megtérésre. Ez a megtérés a Krisztusba vetett hit, akit Isten bűnné tett értünk, hogy mi Isten igazsága lehessünk (2Kor 5,21). Pál apostolnál elsőrenden a gyülekezet fölött hangzik el az ítélet (1Kor 1,8; Fil 1,6.10; esetleg 1Kor 5,5), de megítéltetik maga az apostol (2Kor 1,14; Fil 2,16) és természetesen a pogány világ is.
Fontos szerepet játszik a fogalom az etikai indokolásokban. Az »utolsó« nap nem teszi értéktelenné és nem relativizálja az »utolsó előtti« nap magatartásformáit és cselekedeteit (pl. Róm 13,11kk; 1Kor 1,8; 5; Fil 2,16; 1Thessz 4). Ezért az ítélet napja (Mt 11,22.24; 12,36; 1Jn 4,17; 2Pt 2,9; Róm 2,16; ApCsel 17,31) hozhat elítéltetést (Róm 2,5; Jel 6,17) és felmentést is (Ef 4,30). Az ítélet a hitetlenek fölött már most elkezdődött, míg a hívők Krisztus parúziájakor ítéltetnek meg, amikor Krisztus dicsőségének teljességében megjelenik és az igazak feltámadnak (pl. Jn 6,39k.44.54; 11,24). A tanítványok és a vértanúk jogot kapnak arra, hogy Izráel 12 törzsét megítéljék (Mt 19,28; Lk 22,30; Jel 20,4).
VG
