Úr szavai

Teljes szövegű keresés

Úr szavai Az ÚSZ-i kánonképződés során használt kifejezés. Arra utal, hogy noha az őskeresztyén gyülekezeteknek az ÓSZ volt a B-ja, a legfőbb tekintély és norma mégis az »Úr« volt. Ezért szavait és beszédeit már a legkorábbi időktől kezdődően gondosan gyűjtötték és hagyományozták (feltételezett Q-forrás). Ezzel elkezdődött azoknak a fontos tradícióknak az írásos rögzítése, amelyeket az első keresztyének normatívnak tekintettek. Ez még nem a »szentírás« volt, de gyűjtésük kétségtelenül egy olyan folyamatot indított meg, amely később a kánon kialakulásához vezetett. Pál számára még nyilvánvalóan nem azért norma az Úr szava, mivel azt írásban rögzítették, hanem azért, mert Jézus a Szentlélek által és annak erejével tevékenykedő tekintély, aki minden egyéb más tekintély fölött álló Úr (vö. 2Kor 3,14kk). Az 1. szd. 2. felében alakultak ki az ev-ok, amelyekben Jézus szavait és tetteit összeállították, a Jézusról szóló hagyományokat meghatározott teológiai szempontok szerint elrendezték és írásosan rögzítették. Az ev-okat azonban nem kánonikus könyvekként írták (hiszen pl. Lk és Mt ez esetben nem bővítette volna Mk-ot), hanem inkább a Jézus-hagyomány értelmező összefoglalásaiként, a hagyomány rögzítése és továbbadása céljából. A 2. és 3. generáció számára még világos volt, hogy a hit normája az Úr, és nem egy »irat«.
Az »Úr szavai« kifejezés a formatörténeti kutatásban is használatos, ahol Jézusnak azon szavait jelöli, amelyekben ő a bölcsesség tanítójaként, prófétai és apokaliptikus mondások meghirdetőjeként, vagy a gyülekezet életét szabályozó törvények hitelesítőjeként jelenik meg. Az »Úr szavaihoz« szokták sorolni a példázatokat is. Jézus mondásait eleinte önállóan, keret nélkül hagyományozták. Ez abban is megmutatkozik, hogy egy-egy jézusi mondás a syn ev-on belül különböző összefüggésekben fordul elő (vö. Mt 5-7; Lk 6,20-49). (Ld. még ÚJSZÖVETSÉG; KÁNONALKOTÁS)
VG

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem