Úr imádsága
Úr imádsága Jézus tanítványai számára adott imádsága, amely az ősegyház korai időszakától kezdve a keresztyén istentisztelet egyik jelentős eleme, kezdő szavairól »Mi Atyánk« néven is közismert.
1. Az Úr imádságának hagyományozása kétféle formában történt. Az egyik forma a Mt 6,9-13 verseiben olvasható, a másik Lk 11,2-4 részletében található. E kétféle forma között különbség van az evangéliumi keret, a szövegállomány és a szókincs tekintetében.
Az evangéliumi keret. Mt evangéliumában a Hegyi Beszédben találjuk ezt az imádságot, Jézusnak az imádkozásról szóló tanítása keretén belül, ezzel a bevezető mondattal: »Ti azért így imádkozzatok« (Mt 6,9). Ez azt jelenti Jézus messiási munkájának kezdetéről, a galileai időszak eseményeiről van szó. Arra az időszakra esik ez az imádság, amikor Jézus Isten országa meghirdetésével együtt messiási igényét és ez ország új rendjét, a több igazságnak a rendjét meghirdette a kegyességi életre nézve is tanítványai körében (Mt 5,48). Lk-ban a tanítványok kérésére adott válaszként találjuk a Lk önálló anyagát tartalmazó nagy összefüggő egység keretén belül (Lk 11,1), ezzel a bevezetéssel: »Amikor imádkoztok, ezt mondjátok« (Lk 11,2). Lk-nak a szerkezeti felépítése szerint Jézus már ekkor túl van a galileai munkásságán. Nincs kizárva, hogy mindkét keret a valóságot tükrözi.
A szövegállomány és szókincs. Mt szövege hosszabb, Lk szövege rövidebb. Lk-nál ugyanis hiányzik a 3. és 7. kérés, valamint a megszólítás bővítménye és a doxológia. A kétféle forma közös szövegállományában főként a 4. és 5. kérés szókincse jelzi a különbséget. A Mt-féle szöveg izráeli örökséghez kapcsolódik, ÓSZ-i metrumot őriz, míg a Lk verziójának metruma az arám irodalomban szokásos formát mutatja. A Mt-féle forma megfogalmazásában, a Lk-féle forma terjedelmében tűnik ősibbnek, de a hagyományozó gyülekezet körében már mind a két forma eredetinek tekintendő, amely egymás mellett élt az ősegyházban. Az Úr imádsága közti különbségek elemzésével és magyarázatával a szakirodalom behatóan foglalkozik hagyománytörténeti szempontból is. Teljes bizonyossággal nem állapítható meg, hogy melyik forma lehet az eredeti. Az igaz, hogy a legrégebbi kéziratok mellőzik a doxologikus záradékot, és az »Ámen« formulát. Ha így állítjuk egymás mellé a két szöveget, nyilván közelebb kerül egymáshoz. Nincs viszont semmi bizonyíték arra, hogy Jézus csak egyszer, és csak egyféle formában tanította imádkozni tanítványait. EIképzelhető, hogy végső soron mindkét forma mögött az ő tanítása van. Mindenesetre a doxologikus záradék már az I. szd. végén kimutatható módon hozzátartozik az Úr imádságához, mint ahogyan Izráelben sem volt elképzelhető ilyen jellegű záradék nélkül.
2. Szerkezete, felépítése egyszerű, világos, jól áttekinthető. A következő elemekből áll. 1. Megszólítás. 2. Két, illetve három ún. »te« kérés parallelizmus formájában, amelynek tartalma a »te«, vagyis Isten ügyének diadalra jutása. 3. Két ún. »mi«-kérés szintén párhuzamos szerkesztési formában. 4. A záró kérés. Doxológia. Az imádság szerkezete tükrözi azt a bensőséges viszonyt, amely Isten és gyermekei között van, és azt a mély teológiai tartalmat, amely a szöveg megfogalmazásában is kifejezésre jut.
3. Az imádság tartalmi jelentősége. Az Úr imádsága Isten országának az imádsága. Isten országa van a középpontjában. Az Úr ennek az imádságnak a forrása, akiben jelenvalóvá lett a mennyei királyság. Isten országának az imádsága azonban ez az imádság abban az értelemben is, hogy Isten országáért szóló kérések hangzanak el benne, és Isten országának a polgárai, Isten gyermekei imádkozzák a föltétlen bizalom jegyében, abban a tudatban, hogy akinek szól ez az imádság, annak uralma kiterjed az egész földre, a teremtett világra, átfog minden embert. Tanítványainak a helyes szemléletét nemcsak azzal formálja az Úr, hogy Istennek mindenek felett való uralmát hirdeti, hanem azzal is, hogy az ember-testvériség gondolatát hangsúlyozza oly módon, hogy Isten országának polgárai együvé tartoznak abban az értelemben is, hogy együtt kell kérniük az egyetemes emberi kérdésekre a megoldást azzal a reménységgel, hogy a jövő Isten országa teljes, dicsőséges kibontakozását hozza. Az Úr imádsága eszkhatológikus imádság. Minden mondatán érezhető az új világ biztos eljöveteléről szóló meggyőződés. Fénysugárként ragyog a sötétség fölötti győzelmet hirdető reménység, amely bizonyos abban, hogy Isten országa jön, benne ő uralkodik egyedül, aki a gonosz hatalmát legyőzte. A megszólítás jelzi, hogy Isten mindenható, aki jóllehet a mennyben van, de Krisztus által az apa-gyermek (Atya-Fiú) kapcsolat megtapasztalható valósággá lett már itt és most. Jézus felhatalmazta tanítványait arra, hogy ahhoz a mindenható Úrhoz, aki nem tartozik e világ létezői sorába, a mennyei Atyához teljes bizalommal forduljanak, úgy, ahogyan a kisgyermek apjához. A gyermeki bizalom nyitja a menny ajtaját. Az Atya odafigyel gyermekeire, a gyermekek pedig elfogadják és teszik az Atya dolgait.
Az első három kérés szorosan összetartozik, egyes szám 2. személyben megfogalmazva kéri Isten uralmának kiteljesedését a földön. A zsinagóga istentiszteleti imádságával rokon gondolatokról van szó, amit Jézus gyermekkora óta ismert. A Quaddis kérései és az Úr imádsága kérései között azonban döntő különbség van abban, hogy számol ez az imádság - és a kérései már így szólalnak meg - azzal a döntő fordulattal, ami a világ helyzetében a megváltás műve által megtörtént.
A második három, illetve négy kérés jelzi a testvéri kapcsolatot a többes szám első személyű formulával. Az Atya gyermekei egymásnak testvérei, és a felebarát számára is kérik mindazt, ami az ember számára egzisztenciális szükséglet. A kenyér kérdésének megoldását úgy kéri, hogy az mindenki számára elérhető legyen. A bűnbocsánat kérése elkötelezés a megbocsátás rendjének érvényesítésére. A kísértéstől és a gonosztól való megszabadításért elmondott kérés a védelem biztosítását szeretné elérni a gonosz sötétséget árasztó, pusztulást előidéző, halált jelentő erejével szemben.
A doxológia bizonyságtétel arról, akié az ország, aki jog szerinti uralkodója a teremtett világnak, és hatalma mindenek felett való, dicsőséggel rendelkezik és dicsőítésben részesül.
4. Az imádság liturgiai funkciója. Az imádság az ősegyház istentiszteletének egyik jelentős eleme. Hozzátartozik a katechézis anyagához, ahhoz a tananyaghoz, amelyet a katechumenusoknak kívülről is tudni kellett. A hívők imádsága, az úrvacsorai liturgiában közvetlenül a kommunió előtt szerepelt. Ahol az emberek Jézus nevében mennyei Atyjukhoz fordulnak gyermeki bizalommal, hogy kérjék az ő országának eljövetelét, és uralkodása jeleinek nyilvánvalóvá tételét, a kenyér, a bűnbocsánat ajándékozását, védelmet a gonosz erejével szemben, ott ez már valósággá is válik.
Az Úr imádsága mély tartalmú, művészi formájú, az ősegyház istentiszteletének liturgikus eleme, modell az imádkozó gyülekezet és imádkozó egyének számára egyaránt.
LSK
