Tized

Teljes szövegű keresés

Tized A jövedelemből Istennek járó rész. Elsőként Jákób fogadja meg a tizedadást Bételben (1Móz 28,22), ugyanitt ostorozza később Ámós a vele kapcsolatos visszaélést (4,4k). Egy alkalommal Ábrahám is adott tizedet Melkisédeknek a hadizsákmányból (1Móz 14,20). Ez talán azt a gyakorlatot tükrözi, hogy a szent hely tisztségviselőjének (papjának) a kezébe adták át. A legősibbnek tartott törvénygyűjtemény, a Szövetség könyve nem említi, csupán úgy rendelkezik, hogy a föld első termésének javát kell az ÚR házába elvinni (2Móz 23,19).
Néven nevezve a Deuteronomium (5Móz) említi, együtt az áldozatokkal és egyéb felajánlásokkal, melyeket az ÚR által kiválasztott helyre kell vinni (5Móz 12,6.11). Részletes rendelkezést a 14,22-29 tartalmaz. Eszerint a termésből kell megadni, a marha és juh elsőszülöttével. Ezt azonban ott nem leadni kellett, hanem megenni. Nyilván megkapta belőle részét a szent hely papsága, gondolni kellett a vidéki lévitákra is. Ha messze volt a szent hely, akkor pénzzé kellett tenni és ott újra elvásárolva elfogyasztani. Háromévenként viszont szociális célokra kellett adni az évi tizedet (14,28k). Nem világos, hogy itt egy második tizedről van-e szó.
A 4Móz 18,20-32 szerint a tized a lévitáké, munkájukért. Ennek a tizedét kötelesek voltak az Úrnak felajánlani. A 3Móz 27,30-33 szerint a termés és az állatok tizede az Úré, vö. 2Krón 31,5-12. Neh-ban újra különbség van az állatok elsőszülötte, a gyümölcs, must és olaj felajánlása, meg a földről származó tized között (10,37k; 12,44; 13,5.12). Valószínű, hogy koronként és helyenként más szokások érvényesültek, a törvény valamennyit szentesítette, a lényeg az volt, hogy megtörténjék a fizetés.
Mint minden vallásos előírást, ezt is lehetett formálisan, a lényeget megkerülve teljesíteni. Ez ellen óv Jézus (Mt 23,23; Lk 11,42).
CP

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages