Timóteushoz írt levelek
Timóteushoz írt levelek A Timóteushoz írt két levél a Tituszhoz írt levéllel együtt az ún. PÁSZTORI LEVELEKhez tartozik. Úgy esik szó ezekben a címzettek gyülekezeti szolgálatáról és pásztori teendőiről, hogy a megszólítottakon túl a gyülekezetek is tanítást kapnak.
Az első két Pásztori levél címzettje Timóteus. Nevének magyar fordításával ritkán találkozunk. »Tisztelet Istennek« - így hangzana az összetett szó, a zsidó anyától, Eunikétől származó lisztrai keresztyén ifjú neve (2Tim 1,5). Apja a pogányok közül való volt. Az ilyen vegyes házasságból származó gyermek, a zsidók jogi gyakorlata szerint, zsidónak számított. Pállal kb. 20 éves korában találkozhatott (1Tim 4,12) Lisztrában (ApCsel 16,11k), 49 vagy 50 nyarán. Bár az apostol az otthon kapott lelki hatásokat kiemeli (2Tim 1,5), elképzelhető, hogy Timóteus az ő igehirdetése nyomán lett igazán keresztyénné. Az apostolnak szüksége volt a jó bizonyságú ifjú munkatársra (ApCsel 16,2), s az előtte álló, zsinagógákban és zsidók között történő szolgálatok miatt körülmetélte őt. Kevés idő múltán önálló feladatokkal küldte Thesszalonikába (1Thessz 3,1kk), aztán Efezusból Korinthusba (1Kor 4,17; 16,10kk; ApCsel 19,22), majd Filippibe (Fil 2,19). Ott találjuk a nevét az apostolé mellett a harmadik missziói úton (ApCsel 20,4), a római fogságban (Kol 1,1; Filem 1). Mint lelkületében mással össze nem hasonlítható bizalmas munkatársnak hat levélben is ott áll a neve a Pálé mellett. Mint ifjú evangélistát (1Tim 4,12; 2Tim 4,5), akinek fegyelmezni is kell a gyülekezetekben, az apostol hasznos tanácsokkal látta el (1Tim 5,18kk). A Zsid írójához testvéri szálak fűzték (13,23). A hagyomány szerint Efezus első püspöke volt, és életét mártírhalállal fejezte be.
A levelek tartalmaznak pásztori elemeket, lelkigondozói tanácsokat és a gyülekezet szervezésére, a naponkénti keresztyén élet rendjére vonatkozó tanításokat.
Az 1Tim a címzés és üdvözlés (1,1-2) után a hamis tanítóktól óv (1,3-11), majd Isten mentő szeretetét hirdeti és dicsőíti (1,12-17), s így buzdítja Timóteust a nemes harcra és a hit megtartására (1,18-20). A 2-3. r. a gyülekezeti élet rendjével foglalkozik: a csendes és nyugodt életért való könyörgésre (2,1-7), a férfiak és asszonyok istentiszteleten való magatartására (2,8-15), a püspökök (3,1-7) és diakónusok tisztére és forgolódására (3,8-13), a kegyesség titkára tanít. A 4,1-11-ben meg akar őrizni az aszketikus tévtanítók és tévtanok befolyásától, és a gyülekezet vezetéséhez ad különböző útmutatásokat. Szól a személyes példaadás fontosságáról (4,12-16), a gyülekezeti tagok intésének módjáról (5,1-2), az özvegyekről (5,3-16), a presbiterekről (5,17-20), a gyülekezet kormányzásáról (5,21-25) és a szolgákról (6,1-2). Figyelmeztet a tévtanok és a pénzimádat veszélyére (6,3-10), a hit nemes harcának megharcolására (6,11-16). A gazdagokról szóló mondanivalót (6,17-19) levélzáró gondolatok és áldás fejezi be (6,20-21).
A 2Tim a címzés és üdvözlet után mindjárt az evangéliumért való küzdésre buzdít, és óv a gyümölcstelen élettől. A Jézus jó katonájának harcában hangsúlyossá válik a képmutatás nélküli hit, az együtt szenvedés készsége, s a hűségesek jó példája és elismerése (1,3-2,13), a tévtanítók fecsegésével szemben az Isten által vetett szilárd alapokra kell állani (2,4-18 és 19-21). A kísértéseket kerülni, az igazságra pedig feltétlenül törekedni kell (2,22-26), mert nehéz, ámítókkal és megtévesztő látszatokkal teli idők következnek (3,1-9), amikor csak az igéhez és szolgálatukhoz hűséges emberek állhatnak meg (3,10-17). Timóteus hirdesse tovább az igét (4,1-5), mert Pál befejezte a futását (4,6-8). Az apostol üzenetei és üdvözletei után ez a levél is áldáskívánással zárul (4,9-18.19-22).
A levelek tartalmából nemcsak az írás célja, hanem a történeti háttér is elénk tárul, különösen a 2Tim-ben. Sajnos ezeket az adatokat nem tudjuk beilleszteni az ApCsel és a páli levelek által feljegyzett életrajzba. Így bizonytalan az apostol fogságának helye, és vitatott a szerzőség. Mindenesetre Pál az itt említett súlyos fogság (2Tim 1,8.17; 2,9) előtt hagyta Timóteust Efezusban, ahol korábban együtt szolgáltak (1Tim 1,3). Ő maga a halálos ítélettel is számolt (2Tim 4,6-9). Éppen ezért használja képességeit a gyülekezetek megerősítésére, részben a tévtanítókkal szembeni küzdelemben, részben a szervezés és belső rend területén.
A gyülekezetek határolják el magukat erőteljesen a burjánzó tévtanoktól. Ezek meghamisítják a valóságot, és aláássák az erkölcsöt (1Tim 4,1k; 2Tim 3,1k; 4,3k). Törvénytanításuk a nyerészkedés eszköze (1Tim 1,7; 6,5). A leírtak (1Tim 1,4; 4,3; 5,23; 6,20 stb.) az előforduló tévtanítást zsidó színezetű gnózisként érzékeltetik, amely a megváltás elnyerésében a hangsúlyt az általa hirdetett ismeretekben való elmélyedésre és a világ javaitól való elfordulásra teszi. Ragaszkodjék a gyülekezet az egészséges kegyességhez és tanításhoz.
A tisztségviselők rendelése, püspök, presbiterek, diakónusok és özvegyek szolgálatba állítása ennek érdekében történik. Akiket tisztükbe beállítanak, kézrátétellel felszentelnek, azok személyükben és szolgálatukban ezzel a követelménnyel találkoznak, és ilyen igénnyel forgolódjanak.
A levelek páli eredetét egészen a 19. szd.-ig nem vitatták. A kutatók egy része ma is ezt vallja. Feltételezik, hogy az apostol életrajzának vannak általunk nem ismert adatai, amelyek között a Pásztori levelekkel kapcsolatos dolgok elhelyezhetők. Az apostol kiszabadulhatott a római fogságból, eljuthatott Hispániába (Róm 15,24.28), és meglátogathatta még egyszer a kis-ázsiai gyülekezeteket is. Ebből az időből való az 1Tim és Tit, a 2Tim pedig a második, a Nero idejére eső és Pál halálával végződő fogságból. Emellett szólnak az apokrif I. Kelemen levél, az Acta Petri, a Muratori Kánon és Eusebius utalásai.
Sokak szemében mindez nem elegendő bizonyíték Pál szerzősége mellett, ezért pszeudonim, azaz álnéven írt leveleknek tekintik, amelyeket Pál valamelyik követője és tanítványa fogalmazott. Ezt az álláspontot képviseli a mai szakirodalom jelentős része. Hivatkoznak a páli levelekétől eltérő szóhasználatra, a más stílusra és a teológiai különbözőségre. Szerintük az volt a levélíró célja, hogy Pál rendkívüli tekintélyét is szembeállítsák a gyülekezeteket bomlasztó tévtanításokkal. Más vélemény szerint, ilyen módon próbálták elterjeszteni a nem páli eredetű egyházi rendet az apostol munkája nyomán támadt gyülekezetekben.
Áthidaló megoldást képvisel az az elmélet, mely szerint Pál valakinek elmondta a gondolatait, aki aztán önállóan írásba foglalta ezeket. Pálnak csak alá kellett írni a kész levelet.
Akik Pál szerzőségét vallják, azok szerint 61/62-ben Rómából, utolsó leveleként, kevéssel a kivégzése előtt írhatta az apostol. A másik elmélet vallói az 1. szd. legvégére, vagy a 2. szd. elejére teszik keltezésük időpontját. A szavak nem feltétlenül, de a mondanivaló az Pálé.
DJ
