Thesszalonikaiakhoz írt levelek
Thesszalonikaiakhoz írt levelek Az a két levél, amelyet Pál a Thesszalonikában élő gyülekezetnek küldött, Pál apostol legkorábban megírt levele, az ÚSZ legrégibb írása, bár vannak, akik a galáciabeliekhez írt levelet még korábbinak tartják. Mindkettőnek a középpontjában Krisztus visszajövetelének a gondolata áll (I. 1,10; 2,12; 2,19; 3,13; 4,13-18; 5,1-11; II. 1,7-10; 2,2; 2,8; 2,14).
Pál Szilásszal a második missziói út során jutott el Thesszalonikába, amelynek korábbi neve Therme volt (ma Szalonikinak hívják), Macedónia második legnagyobb városa (ApCsel 17,1). Szokásához híven egyenesen a zsinagógába ment, ahol bizonyságot tett arról, hogy az ÓSZ-i írásokban leírt és ígért Messiás a názáreti Jézus. Igehirdetéseit a görög PROZELITÁk nyitott szívvel fogadták, de a hagyományokon nevelkedett zsidó hívők annyira felháborodtak, hogy ellene hangolták, sőt fellázították a várost s annak elöljáróit. Pálnak menekülnie kellett a városból. Béreába ment munkatársával együtt, ahol jobb szándékú hallgatókra talált (ApCsel 17,10-12). A thesszalonikai zsidók nem nyugodtak, Béreában is Pálék ellen lázították a lakosságot, úgyhogy tovább kellett menniük előbb Athénbe, majd onnan Korinthusba (ApCsel 18,1).
Hogy hol írta Pál a Thesszalonikaiakhoz írt első levelét, nem lehet pontosan tudni. Az a tény, hogy még elevenen él benne és a címzettekben mindaz, amit Thesszalonikában elmondott, arra enged következtetni, hogy nem sokkal a távozásuk után írta (1,1-8; 2,1-6). Joggal feltételezhető, hogy akkor fogott hozzá a levelek írásához, amikor nyugodt körülmények között tevékenykedhetett Korinthusban. Erre enged következtetni az, hogy ír az athéni tartózkodásáról (3,1), arról, hogy a thesszalonikaiak hitének milyen jó híre van Akhájában, tehát már bejárta azokat a vidékeket. Utal Timóteus visszatérésére Thesszalonikából és a Pállal való újra találkozásáról (1Thessz 3,6), amely találkozás Korinthusban ment végbe (ApCsel 18,5). Ezek az adatok azt támasztják alá, hogy a leveleket Pál Korinthusban írta 52-53. években a Timóteus által Thesszalonikából hozott hírek miatt. Az ifjú munkatárs arról számolt be, hogy a gyülekezetben általában jól mennek a dolgok, de több ok miatt az apostolt rágalmazzák, és az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelével kapcsolatban téves nézetek terjedtek el. Egyesek olyan közelinek hitték, hogy abbahagyták mindennapi munkájuk végzését, megromlott a kapcsolatuk a kívülállókkal, kezdtek szükséget érezni. Az apostol szükségesnek tartotta azt, hogy mindezen sürgősen változtassanak (1Thessz 4,11-12). Ezenkívül azok felől is nyugtalankodtak, akik már elhunytak, azt gondolván, hogy a Krisztus visszajövetelét közvetlenül megelőző elragadtatásból kimaradnak (4,13-18). Erre nézve igyekezett megnyugtatni és megerősíteni őket a hitükben, amelyet az üldözés már próbára tett (3,2-5); intette a hívőket, hogy tisztán és szentül éljenek egymás javára (4,1-8), s tanította őket, hogyan kell várni Krisztus visszajövetelét.
Szükségesnek tartotta bizonygatni, hogy Thesszalonikában munkatársával együtt minden szolgálatát önzetlenül végezte, nem úgy, mint azok a hízelkedő és telhetetlen tévtanítók, akik csak a maguk dicsőségét és hasznát keresték: Pál és szolgatársa nem terhelte a gyülekezetet, maguk gondoskodtak a létfenntartásukról s ami ennél is lényegesebb, szentül, igazán és feddhetetlenül éltek a gyülekezetben (2,9-10).
A Thesszalonikaiakhoz írt második levél hitelességéhez éppúgy nem fér kétség, mint az elsőéhez. Ezt a levelét is azért írta, mert nem nyílt lehetősége arra, hogy a gyülekezetbe személyesen visszatérhessen, ugyanakkor szükségét érezte annak, hogy újra írjon és tanítást adjon azokról a kérdésekről, amelyek a gyülekezet tagjait foglalkoztatták. Elsősorban a Krisztus visszajövetelének a kérdésében első levelében írott tanításai nem érték el a céljukat: bizonyára a tartós üldözés is hozzájárult ahhoz, hogy a gyülekezet tagjai még fokozottabb türelmetlenséggel készültek Krisztus nagyon közelinek hitt dicsőséges megjelenésére. Most már nem a megholtak sorsa foglalkoztatta őket, hanem egyedül Krisztus megjelenése. Úgy éltek, »mintha már itt volna a Krisztusnak ama napja« (2,2). Ez a türelmetlenség az istentiszteletek tartalmát és a gyülekezet rendjét károsan befolyásolta, ezért az apostol újra, részletesen levélbe foglalta a helyes hit tartalmát és a keresztyén hívők feladatait. Kifejtette, hogy mielőtt a Krisztus megjelenik, előbb a törvényszegő, a bűn embere, a veszedelem fia fog megjelenni sátáni erővel, hazugsággal, jelekkel és csodákkal, s a gonoszság minden ravaszságával igyekszik rávenni a hívőket, hogy a hazugságnak higgyenek és kárhozatra vinni mindazokat, akik korábban sem hittek az igazságnak (2,3-12). Addig is a gyülekezet tagjai hagyjanak fel a munkakerüléssel és egyéb rendetlenséggel, maradjanak meg állhatatosan abban a hitben, amelyet ez a két levél is épít bennük. Azt kéri az olvasóktól, hogy imádkozzanak az evangélium terjedésének ügyéért s azért, hogy a gyülekezet megszabaduljon az egészséges keresztyén hitéletre alkalmatlan emberektől (3,1-2). A helyes keresztyén reménységből példás, tevékeny, szorgalmas, hasznos élet következik. Aki erre nem hajlandó, az az életről mond le. Ismét emlékeztet az apostol arra, hogy ő és munkatársai is úgy éltek, amikor Thesszalonikában munkálkodtak, kövessék tehát az ő jó példájukat (3,6-12). A levélnek ebben a szakaszában szerepel a jól ismert, de közfelfogásban eltorzítva élő apostoli intés: aki nem akar dolgozni - ti. ha akarna, képes volna rá -, az enni se akarjon (3,10). Ez az intés tehát nem vonatkozik arra, akik átmenetileg vagy véglegesen munkaképtelenek.
Még néhány hasznos apostoli tanács olvasható a levél befejező szakaszában: a jó cselekvésében nem szabad megrestülni, a tévelygőkkel szemben határozottan kell fellépni úgy, hogy vegyék észre és térjenek meg, de addig sem szabad ellenségesen bánni azzal, aki akárhogyan is, de a gyülekezethez tartozik, mert az is testvér (3,13-15).
A gyülekezeti élet elsőrendű ismertetőjele az egymással ápolt békesség, ami nem egyszerűen emberi indulat, hanem Isten ajándéka, amit szívesen ad, de elvárja, hogy a gyülekezet éljen a békességgel minden tekintetben.
Külön nevezetessége a gyülekezethez írt második levélnek az, hogy Pál saját kezűleg írta hozzá a köszöntést. Nyilvánvalóan nyomaték kedvéért hívta fel erre a gyülekezet figyelmét, hogy a hívek annál nagyobb figyelmet szenteljenek a levélben, ill. levelekben foglaltaknak és teljes odaadással tegyék foganatossá életükben az apostolnak a mindennapi életre adott életszabályait.
Az áldás, amely a levelet zárja, egyben biztosíték is arra, hogy a gyülekezet az egészséges hitélet gyakorlásához mindenkor megkapja Isten kegyelmét.
IE
