Teodicea
Teodicea Isten igazságosságának kérdése.
1. Fel szokták tenni a kérdést a teremtéstörténettel kapcsolatban: Hogyan büntetheti Isten a bűnt, amikor Ő teremtette az embert olyan gyengének, hogy vétkezik? Vagy: igaz-e Isten megállapítása, hogy amit teremtett, jó? Miért teremtett Sátánt? Pedig a teremtéstörténet ezen a téren is világos. Isten az embert saját képére teremtette (1Móz 1,27 ld. ISTENKÉPŰSÉG), azaz olyanná, hogy Isten megszólítására válaszolhasson. Ebben természetesen benne volt a negatív válasz, a bűn lehetősége. Ha nem lett volna benne, akkor nem lett volna igazi az istenképűség. A bűn eredetét nem magyarázza az 1Móz 3, csak a kísértés módszerét írja le. A bűn eredete egyszerűen az ember engedetlenségében van, aki ezzel kizárja magát az Istennel való zavartalan közösségből, Éden kertjéből. A beszélő kígyó nem azonos a Sátánnal, szerepe másodlagos. Isten a gondoskodását nem vonja meg a bűnbe esett embertől (1Móz 3,21). Ha ehhez hozzávesszük, hogy Isten már kezdetben Jézust adta a világért (Jn 1,3; Kol 1,16k), világos, hogy Isten nem játszott az ember szabadságával és a bűn lehetőségével.
2. Az ÓSZ-en belül a gonoszok szerencséje és az igazak szenvedése a teodicea problémája. Részletesen foglalkozik vele a Zsolt 73, a megoldást a szent helyen találja meg, a gonoszok végső sorsát meggondolva (17kk). A próféták végig a gonoszok pusztulását jövendölik, de fölvetődik pl., hogy a kollektív büntetés során az ártatlan nemzedék szenved. A felelet Isten esküje, amelyben megígéri, hogy mindenki a maga bűnéért lakol (Ez 18,2kk). Jeremiást is foglalkoztatja, »miért szerencsés a bűnösök sorsa« (Jer 1,1kk), és imádkozik megbüntetésükért. Mal 3,14-17 az igazakat számon tartó könyvben és »ama nap« igazságtételében kap választ.
JÓB KÖNYVE teljes egészében e nagy kérdéssel foglalkozik. A teremtő Isten szuverén joga az ember sorsának meghatározása, oka van a cselekedetének, de ezt az ember nem ismeri, és Isten nem is köteles vele megismertetni. A rendet Isten helyreállítja, ha ennek módját nem is mindig látjuk át (ld. JÓB KÖNYVE 6).
Áttételesen a Préd is érinti a kérdést. Ez szól az élet értelmetlenségéről, a jó és rossz sors kiszámíthatatlan váltakozásáról, amennyiben Isten nélkül próbáljuk a történelmet és az emberi sorsot megérteni. Csak az istenfélelemben kerülnek helyére a dolgok (12,1.13k).
3. Az ÚSZ-ben a Róm foglalkozik vele részletesebben. Alaptétele, hogy Isten mindenkit igazságosan sújt (1,18.32; 2,2). Ugyanakkor hűtlenségünk nem szünteti meg Isten hűségét (3,3k). Hamisságunk által jobban látszik Isten igazsága, de ez még nem ok arra, hogy ne büntessen hamisságunkért (3,1-8). Isten mindenkit megigazít hitből (3,30). A kedvezés vagy hátratétel látszólagos következetlensége arra mutat, hogy Isten könyörületének elnyerése nem emberi erőfeszítés eredménye (9,14-16). Arra a kérdésre, »Miért hibáztat mégis?« (10,19), az egyetlen felelet, hogy az igazságot meg lehet ragadni hit által (9,30kk). Jóbhoz hasonlóan ő is a teremtő akaratának vitathatatlanságába ütközik (9,20kk, a saját gondolatmenetéhez igazítva Jer példázatát). »A törvény vége és célja Krisztus, minden hívő megigazulására« (10,4). Az erről szóló igehirdetés mindenkié (10,18). Népével szemben sem igazságtalan. Izráel nem azért botlott meg, hogy elessen, hanem azért, hogy az üdvösség mindenüvé eljusson (11,11). Titok ez, de azért, hogy áldjuk érte Istent (11,25.33-36).
CP
