Tanú, tanúbizonyság
Tanú, tanúbizonyság H. `éd; g. martüsz, ill. h. `éd, `édáh, `édút, g. martüria. Olyan személy, aki vitás vagy peres ügyekben bizonyító erejű kijelentést tesz. A bizonyító erejű kijelentést vagy tárgyat nevezzük tanúbizonyságnak.
1. Az ÓSZ-i törvényekben olvasható jogi eljárásokban gyakran hivatkoznak a tanúk vallomására, akár terhelő, akár felmentő bizonyíték gyanánt (vö. 4Móz 5,13; 35,30 stb.). A perrendtartásban sor került alkalmanként tárgyi bizonyítékok alkalmazására is (vö. Józs 24,27). A polgári jogi egyezségeket is tanúk erősítették meg (Jer 32,10). A tanúk csak az igazat mondhatták, senki nem befolyásolhatta őket, és semmit sem hallgathattak el (2Móz 23,1kk). A hamis tanúvallomást az ÓSZ szigorúan tiltotta (2Móz 20,16; Péld 6,19; 21,28), mivel halálos ítéletet lehetett vele kimondani (1Kir 21,9kk). Ha bebizonyosodott, hogy valaki hamisan tanúskodott, akkor a ius talionis alapján kapta meg büntetését. Vádemelés esetén legalább két egybehangzó tanúságtételre volt szükség (5Móz 19,15). Ez az alapelv a polgári jogban is meghonosodott, sőt az ÚSZ-i gyülekezetek is átvették (Mt 18,16; 1Tim 5,19). Halálos ítéletet egy tanú vallomása alapján nem lehetett hozni (5Móz 17,6). Josephus Flavius zsidó történetíró szerint nők és rabszolgák nem lehettek tanúk (Zsidó régiségek IV,8,15). Megkövezés esetén az első követ a tanúk vetették az elítéltre (5Móz 17,7).
Alkalmanként Isten is lehet tanú, ill. kezes egyezségkötések (1Móz 31,50; Bír 11,10), vagy eskütétel alkalmával (Róm 1,9; 2Kor 1,23). Az ítéletkor Isten maga lesz a gonoszok elleni tanúbizonyság (Mal 3,5), de ő lesz a jogtalanul szenvedők tanúja is (1Sám 12,5k; Jób 16,19). Izráel népe maga lesz a tanú akkor, amikor Isten számonkéri hűtlenségét (5Móz 31,19; Józs 24,22). De ugyanúgy Izráel lesz Isten tanúja a pogányokkal és bálványisteneikkel szemben lefolytatott perben: a választott nép fogja bizonyítani Isten egyedülvalóságát és igaz voltát (Ézs 43,9kk, 44,7kk).
Az ÚSZ a tanú jogi fogalmát átveszi ugyan az ÓSZ-ből (vö. Mk 14,63; Lk 11,48), de sajátos értelemben kitágítja jelentését. A kifejezés általánosabbá válik és magában foglalja a Krisztus melletti vértanúságot is. Krisztus tanítványai a Jézus Krisztusban megjelent üdvösség fül- és szemtanúi (Lk 24,48; ApCsel 2,32; 1Jn 1,1kk). A feltámadott Úrról szóló bizonyságtétel a Jézus Krisztusról szóló ev, a misszionáriusok Jézus Krisztus tanúi az emberek előtt (ApCsel 22,15). Ez a bizonyságtétel vértanúsággal is járhat (vö. ApCsel 22,20; 1Pt 4,13; 5,1; Jel 2,13; 17,6). Ők kapták a Jézus Krisztus bizonyságtételét (Jel 1,2; 12,17; 19,10).
2. Tanúbizonyság lehet egy kőhalom (1Móz 31,44), vagy egy felállított kő (Józs 24,27). A poklosságából meggyógyult ember áldozati ajándéka ugyancsak figyelmeztető tanúbizonyság a papok számára, míg az Isten országáról szóló ev hirdetése a népek számára szóló bizonyságtétel (Mt 24,14; Mk 1,44). Tanúbizonyság az ÓSZ-i törvény is, mivel benne Isten nyilatkoztatja ki és bizonyítja meg magát (5Móz 6,17; Zsolt 119,14). Mivel a szent sátor szövetségládájában őrizték a törvényt, ezért a sátor a »bizonyságtétel sátra« (2Móz 31,18), a láda pedig a »bizonyságtétel ládája« (2Móz 16,34) elnevezést kapta.
Az ÚSZ-ben a bizonyságtétel sajátosan keresztyén értelmű: a Jézus Krisztusban való hitre hív (Jn 19,35; 21,24; ApCsel 22,18). Ugyanez Jézus igehirdetésének is a célja (Jn 3,11). Isten maga tesz bizonyságot Jézus Krisztusról (Jn 5,32; 8,18). Az apostolok és a tanítványok életüket adják a hirdetett igéért (Jn 15,27; 1Jn 4,14; 5,10). (Ld. még PERBE SZÁLL)
VG
