Tamás

Teljes szövegű keresés

Tamás Tamás, akit ikernek neveztek, egyike Jézus tanítványainak (Mt 10,3; Mk 3,18; Lk 6,15; ApCsel 1,13). Az első három ev-ban nem találunk semmi feljegyzést vele kapcsolatban, János azonban felvillant valamit abból a belső vívódó folyamatból, aminek révén Tamás eljutott az igazi Krisztus-hitre (Jn 11,16; 14,5; 20,24-25). Megható ragaszkodással jár együtt Jézussal, de feltámadását, istenségét csak akkor hiszi el, amikor láthatja és tapinthatja Jézus sebeit (Jn 20,26-28).
A hagyomány szerint Tamás hite szilárdnak és gyümölcsözőnek bizonyult: a párthusok között végzett missziós szolgálatot, sőt egészen Indiáig vitte az evangéliumot s szolgálatát mártírhalál elszenvedésével pecsételte meg. Az indiai »tamáskeresztyének« őt vallják egyházuk alapítójának.
A hagyomány több apokrif iratot is tulajdonít Tamásnak (Tamás elbeszélései; Tamás evangéliuma).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem