Számszimbolika

Teljes szövegű keresés

Számszimbolika Már az antik kultúrában megjelent a számszimbolika, amelynek az a célja, hogy a világ összefüggéseit, belső rendjét, idői alkalmait és eseményeit megfejtse. Ehhez hívja segítségül a számokat, amelyeknek nem csupán matematikai, hanem önmagán túlmutató jelentőséget tulajdonít. Úgy sejtve, hogy a számok mögött bizonyos törvényszerűség rejtőzik, talán azért, mert néhány szám rendszeresen visszatér, megtapasztalható a természetben (4 évszak, 4 égtáj). Ezt a törvényszerűséget szeretné megfejteni, és lesz a számoknak így mágikus ereje, vagy válik éppen »szent« számmá, mint a 3, 7, 13.
A B-ra ez a fajta számszimbolika nem jellemző. Ugyanahhoz a számhoz nem csak egyféle, hanem több, egymástól akár eltérő jelentés is tapadhat. Az EGY az Isten abszolútságát és oszthatatlanságát jelzi (5Móz 6,4; Mt 23,8). Gyermekhez kapcsolódva mint egyetlen gyermek a legdrágábbat, legértékesebbet jelenti (Bír 11,34; Jer 6,26; Ám 8,10; Zak 12,10). A kettő magában hordozza a páros szemléletet az emberrel (1Móz 2,25), a világgal (1Móz 1,1) kapcsolatban. A világ két részre oszlik: égre és földre, a föld szárazra és tengerre stb. A kettő kifejezheti a legkisebb csoportot is (Mt 18,19). A hármas szám előfordulhat rituális cselekedetben (1Kir 17,21; Dán 6,11). A zsidó férfiaknak évente háromszor kellett a templomba elzarándokolni (2Móz 23,14). Ezzel a számmal összekapcsolt idő lehet isteni határidő is (2Móz 10,22; 1Krón 21,12). De a három jelentheti a teljességet, a fokozást (Ézs 6,3; Jer 7,4; Péter tagadása), az önmagában zárt csoportot (Nóé 3 fia, Jób 3 ellenfele). Egy cselekvés háromszori végrehajtása, ill. egy esemény háromszori megtörténte annak teljességét, befejezettségét, végérvényességét jelenti (ApCsel 10,13-15; 11,7-9). A hármas szám jelzi Isten létmódját, aki Atya, Fiú, Szentlélek (Mt 28,19; 2Kor 13,13), aki van, volt és eljövendő (Jel 1,4). A négyes szám térbeli kiterjedéssel (magasság, mélység, szélesség, hosszúság), a négy égtájjal áll kapcsolatban (Ézs 11,14; Jer 49,36; Ez 7,2; Mt 24,31; Jel 7,1). Az istenellenes világhatalom 4 országban jut uralomra (Dán 7,1). A 4 is jelentheti a teljességet, az egyetemességet a teremtésben (1Móz 2,10.14). Lázár 4. napja halott már, amikor Jézus feltámasztja, mert a korabeli elképzelés szerint az elhunyt lelke 3 napig a sír környékén van, a 4. nap viszont végérvényesen eltávozik. Isten mennyei világában az »élőlények« egyik jellemző vonása a négyességük (Ez 1; Jel 4,6.8; 5,6.8.14). A mennyei Jeruzsálem négyszög alakú (Jel 21,16). A leginkább szimbolikus jelentésű szám a B-ban a hetes, amely a teljességet (7 lélek), az egészet jelképezi. Esküdni héberül annyit jelent, mint magát meghétszerezni. A hetes szám gyakran előfordul a kultuszban: a 7. nap megszentelése, a 7. év a szombatév. 7-szer hét év a jubileumi év. A hetes szám különösen nagy szerepet játszik a Jel könyvében: 7 gyülekezet, 7 gyertyatartó, 7 csillag (Jel 1). A hetes szám itt is a teljesség száma, amely az Isten cselekedetének tökéletességét szavatolja. A hétfejű sárkány (Jel 12,3) az Isten ellen fellépő hatalmak teljességére utal, a hét szarv (Jel 5,6) pedig a teljhatalomra. A tízes szám szintén a tökéletességet, a teljességet fejezi ki. Ide sorolandó a Tízparancsolat (2Móz 20,1-17), a tized, amelyet fizetni kellett (3Móz 27,30), a tíz csapás (2Móz 7-11). Mt Jézus messiási teljhatalmát 10 csodán keresztül mutatja be (Mt 8-9). A 12 ismét csak nagy jelentőségű szám, az év teljességét jelentette a 12 hónap, Izráel népének teljességét a 12 törzs fejezte ki. Az utóbbival kapcsolatos az, hogy Jézusnak 12 tanítványa volt. A 12 csillagból álló korona (Jel 12,1) Isten népének teljességére vonatkozik. Az új Jeruzsálem leírásánál (Jel 21,10-21) a tizenkettes szám a hiánytalanságra és a teljességre utal; alapjaiban és felépítésében, a város egészében Isten rendjének uralma alatt áll. A 24-es szám a Jel könyvében fordul elő döntő módon (24 trón, vén; Jel 4,4; 5,8; 19,4). A magyarázata eltérő, némelyek a 12-es szám megduplázását látják benne, amely az ÓSZ-i és ÚSZ-i nép teljességére utalna. Mások az 1Krón 24,5kk; 25,1kk-t sejtik a háttérben, ahol a papok és a templomi énekesek beosztásánál lehet a 24-es rendszert megfigyelni. Ádám Testamentuma 4,19 szerint az angyali hatalmasságok a nap 24 órájában imádják Istent és hódolnak Neki; ez alapján némelyek a nap 24 részre való tagoltságában látják a kapcsolódási pontot. A vallástörténet is ismeri a 24-es számot, a babilóniai asztrológia 24 csillagistenséget ismert, Ahura Mazda istenállamát 24 Jazata (Tiszteletre Méltó), azaz mennyei lény alkotta, a püthagoreusoknál pedig a kozmosz száma volt. A 40-es SZÁM egy nemzedék idejét jelentheti, a férfi életében a 40. év az érettséget, erejének teljében lévőségét jelentheti (1Móz 25,20; 2Sám 2,10; Józs 14,7), amely nem feltétlen egyezik meg a valódi életkorral. A 40 nap egy nagyon hosszú időre vonatkozhat anélkül, hogy az valóban pont annyit jelentene (1Móz 7,4; 8,6; 2Móz 24,18; 34,28; 5Móz 9,9; 10,10; 1Sám 17,16; 1Kir 19,8; Ez 4,6; Mk 1,13; ApCsel 1,3). A 40 év a PUSZTAI VÁNDORLÁShoz kapcsolódik mindenekelőtt, de Dávid és Salamon is ennyi ideig uralkodott (2Sám 5,4; 1Kir 11,42). A 70-es szám két fontos helyen is előfordul a B-ban, az egyik a 4Móz 11,16, ahol Mózesnek Isten parancsára 70 vént kellett összegyűjteni, és akik - miután kaptak szintén a Mózesben lévő lélekből -, szintén prófétáltak. Rabbinusi hagyomány szerint ez előképe a NAGYTANÁCSnak, amelynek 71 tagja volt. A másik fontos hely a Lk 10,1kk, mely szerint Jézus 70 tanítványt küldött ki. A korabeli zsidó elképzelés szerint 70 nép volt a világon, a tanítványok kiküldésénél Jézusnak az egész világra, és nem csak Izráelre vonatkozó igényét kell látnunk. Néhány kézirat 72 tanítványról beszél. Ez onnan eredhet, hogy a Septuaginta (vö. BIBLIAFORDÍTÁS) az 1Móz 10-ben a népek nemzetségtáblázatában nem 70, hanem 72 népet sorol fel. A 100 mindenekelőtt a sokaságot szimbolizálja (Mk 4,8.20), a termés legbőségesebb hozamát. Ugyanez az értelem van a százszoros jutalomnál (Mk 10,30). AMt 18,12-ben a 100 az egészet, a teljességet jelenti. Mk 6,40-ben százas csoportokban ülnek az emberek, amely egy egész katonai egységnek is megfelel. Az 1000 gyakran szerepel az ÓSZ-ben különböző felsorolásokban (4Móz 1,23; Ez 45,1). Isten ezredíziglen irgalmas azokkal, akik Őt szeretik (2Móz 20,6). Gyakran a megszámlálhatatlanságot, az óriás mértékűt, nagyságot fejezi ki ezzel a számmal (Zsolt 68,18; 84,11; Dán 7,10). Ugyanez érvényes az ÚSZ-re is (Mk 5,13; 2Pt 3,8). A Jel 20-ban nem konkrét számként értendő; lehet arányszámként venni a 3 és fél év nyomorúsága után 1000 évig Krisztussal együtt uralkodnak, lehet a világhét utolsó évezredének venni, de mindenféleképpen egy beláthatatlanul nagy időegységet fejez ki. A B legnagyobb számegysége a 10 000, ha ennél nagyobb számot akar kifejezni, azt az ezer, vagy a tízezer valamilyen szorzataként adja (1Móz 24,60; Jel 5,11). Szimbolikus jelentése a megszámlálhatatlanság. Sok félreértés alakult ki a 144 000 elpecsételt (Jel 7,4kk; 14,1kk) körül. Izráel 12 törzséből törzsenként 12×1000 embert pecsételnek el. Az ezer nem konkrét számként értendő, hanem az elpecsételtek hatalmas sokaságára kíván utalni. Ez van megszorozva a 12-es számmal, ami az elpecsételtek másik minőségi »tényezőjére« kívánja felhívni a figyelmet: mindazokat elpecsételik, akikről Isten kiválasztása alapján döntött, azaz a választottak közül nem marad ki senki, teljességgel bennefoglaltatnak a kiválasztottak, Isten egyről sem felejtkezik el. A 144000 Isten gyülekezetének karakterisztikus száma, amely a gyülekezet hatalmas nagyságát, és annak teljességét hivatott kifejezni.
A számszimbolikához tartozik a gémátria is, amikoris számok segítségével kívánnak egy szót leírni oly módon, hogy a szó betűinek értékét összeadva kijön egy bizonyos szám. Ezzel az eljárással az adott szót titokban lehetett tartani, annak csak a számértéke volt ismert. Az 1Móz 14,14-ben olvasható, hogy Ábrahámnak 318 csatlósa volt. A héber Eliézer neve (oljc zr = 1 + 30 + 10 + 70 + 7 + 200) SZÁMokkal behelyettesítve kijön a 318. Jn 21,11 alapján Péterék egy merítéssel 153 halat fogtak. Itt is egy nevet, ill. egy fogalmat sejtenek a szám mögött, de a legtöbben a következőképpen oldják fel: a 100 a pogányok teljességére, az 50 a zsidókra, vagy a még meg nem tért zsidókra, a 3 pedig Istenre vonatkozik. Más magyarázat szerint akkoriban 153 fajta halat tartottak számon a tudósok, amelyek itt a föld népeire utalhatnak. De a legismertebb ilyen szám a 666, amely a Jel 13,18-ban fordul elő. Ireneaus egyházatya (Kr. u. 2. szd.) már nem ismerte a szám jelentését, ő a g. lateinos-szal (30 + 1 + 300 + 5 + 10 + 50 + 70 + 200) kívánta feloldani, ami a Római Birodalmat jelentette. Újabbkori magyarázat szerint lehet Marcus Ulpius Trajánusz római császár g. neve (Oulpios: 70 + 400 + 30 + 80 + 10 + 70 + 6), vagy Nero császár neve h.-ül írva, ahol csak a mássalhangzókat veszik figyelembe (Nrvn kszr: 50 + 200 + 6 + 50 + 100 + 60 + 200). Ezt támogatná, hogy a fenevad g.-ül therion, amelyet szintén h. betűkkel behelyettesítve (trivn = 400 + 200 + 10 + 6 + 50) 666-ot kapunk. Szintén Ireneaus javaslata volt, hogy Titusz római császár nevét görögösen írva (Teitan = 300 + 5 + 10 + 300 + 1 + 50) eljutunk ehhez a számhoz, de ez az átírás helyesírásilag sok kívánnivalót hagy maga után. Domitianus császár nevét a következőképpen olvassák ki a 666-hól: Autokrator Kaisar Dometianos Sebastos Germanikos (= 1 + 31 + 419 + 207 + 8). Neve ui. számos feliratban így található, de csak az aláhúzott kezdőbetűk számértékét adják össze. Más megközelítés szerint a 666 egy karakterisztikus szám, amelyben a 6-os szám a be nem teljesedettséget, tökéletlenséget fejezi ki, akár a 7-1-et, akár a kerek 12-es szám felét vesszük alapul. Ez háromszor egymás mellé állítva - a 3-as számot Isten számaként értve - az istentelen hatalom tökéletlenségét, céljának soha el nem érését jelentené, vagy a 3-as számnál a befejezettséget, teljességet figyelembe véve - az antikrisztusi hatalom soha be nem teljesedését jelentené. Egy Kr. u. 9. szd.-beli író szerint (Berengaudus) jobb felhagyni a számolgatással, mert végül a saját nevét találja meg a 666-ban mindenki.
SzL

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages