Skizma, samaritánus
Skizma, samaritánus A samaritánusok különválásának messzenyúló előzményei vannak. Már Dávid uralomra jutásának idején sem volt magától értetődő, hogy a déli törzsek után az északi törzsek is elfogadják őt királyuknak. Ehhez Dávidnak sok türelemre és bölcsességre volt szüksége. Az ő személyes képességei által megvalósított perszonálunió Dávid és Salamon halála után szétesett. Izráel vallási tekintetben is elszakadt Júdától (1Kir 12,25-33). Amikor pedig az északi országrész fővárosa, Samária elesett, és a nép nagy része asszír fogságba került (Kr. e. 722), az asszír hódítók az otthon maradottak közé a birodalom más területéről telepítettek vezetőket (2Kir 17,24-41). (Ezért a samaritánusokat a zsidók később kutaiaknak nevezték: 2Kir 17,24). Bár a nép nagy része otthon maradt, és a valláskeveredésből mindinkább a jahvizmus került ki győztesen, az ÓSZ szerint a samaritánusok hit szempontjából »tisztátalanok«. Jósiás király reformja az északi országrészre is kiterjedt (2Kir 23,15-20), de ez a reform nem volt hosszú életű. A babiloni fogságból hazatértek továbbra sem vállalták Samária uraival az istentiszteleti közösséget, az együttes templomépítést. Ezt világosan ki is mondta Haggeus próféta, akihez a babiloni fogságból hazatértek tanácsért (papi tóráért) fordultak. A kérdés az elutasítás a régi ellentétet újra felszította. Még nagyobb lett az ellentét, amikor Nehémiás is hazatért (Kr. e. 446/5), és felépíttette Jeruzsálem kőfalát. Ekkor Júda - éppen Nehémiás személyében - önálló helytartót is kapott (Neh 5,14). Bár a perzsa korszakban már ebbe bele kellett törődniük Samária urainak, Nagy Sándor uralomra jutása után hamarosan elszakadtak, sőt templomot is építettek. A pontos évszámot nem tudjuk; a skizma a Kr. e. 4. szd. utolsó harmadában történhetett meg.
A samaritánusok nem samáriaiaknak (sómörónim) nevezték magukat, hanem a törvény megtartóinak (sómerim). Csak Mózes öt könyvét ismerték el szentírásnak. Bár 6000 eltérés van a samaritánus Pentateukhosz és a héber szöveg közt, ezek általában helyesírási természetűek. Dogmatikai természetű viszont az a 19 locus, amelyben Sikemre és a Garizim-hegyre vonatkoztatták a szentélyről szóló rendelkezéseket. Igen szigorúan vették a szombatot. Várták a Messiást, akit ők tá'éb-nak, visszatérőnek neveztek (az arám túb, h. súb igéből; 5Móz 18,18; Jn 4,25). Azt várták tőle, hogy helyreállítja a Garizim-hegyen a Kr. e. 128-ban lerombolt templomot. Ők a jeruzsálemi kultuszt tartották meghamisítottnak, mondván, hogy a láda először izráeli szentélyekben volt (Gilgálban, Sikemben, Silóban). Jézus tud a zsidók és samaritánusok közti ellentétről (Mt 10,5.6), de legyőzi azt (Lk 10,25-37; Jn 4,1-41; ApCsel 1,8).
KD
