Páska

Teljes szövegű keresés

Páska
1. Neve, eredete.
A páska elnevezés a g. pászkha szóból (páska, húsvét) származik a h. peszah fordításaként. A peszah a h. B-ban egyaránt jelenti a páska ünnepet és a páskabárányt. A peszah a pszh gyökből származik, aminek a jelentése: átugrik, érintetlenül hagy, megkímél. A szó arra a történeti eseményre utal, ami a páska ünnep háttere és alapja, hogy Isten, az egyiptomi 10. csapás alkalmával, amikor minden elsőszülöttet megölt Egyiptomban, Izráel otthonait, elsőszülötteit megkímélte. A páska ünnep szorosan összekapcsolódik a kovásztalan kenyerek ünnepével. A páska ünnep Ábib 14-én este, a kovásztalan kenyerek ünnepe pedig Ábib (később Niszán) 15-én kezdődött, és hét napig tartott (a nap este kezdődött, és másnap este ért véget, ld. IDŐSZÁMÍTÁS). A páskabárányt kovásztalan kenyérrel kellett elfogyasztani (2Móz 12,8). Ez is jelzi a két ünnep összefonódását egy ünnepkörré. Mind a páska, mind a kovásztalan kenyerek ünnepe jelölheti az egész ünnepkört (2Krón 8,13). Vannak, akik úgy vélik, hogy a páska a nomád állattenyésztők ünnepe volt. Tavasszal ünnepelték, mielőtt elindultak új legelőt keresni. Izráel ezt a nomád pásztorünnepet vette át, historizálta, azaz az Egyiptomból való szabadítás emlékéhez kapcsolta. Eleinte családi ünnep volt, s csak később, a jóslási kultuszreformtól kezdve lett zarándokünnep. Ez azonban pusztán feltevés, ami a fejlődéselmélet igézetében született: sem B-i, sem B-án kívüli források nem igazolják. Nincs okunk kétségbe vonni a B-i tudósítás hitelességét. A páska keletkezése és jelentősége csak abban az összefüggésben érthető, amiben a B elénk adja.
2. Az első páska.
Az első páskát az Egyiptomból való szabadulás előestéjén és éjszakáján tartották az izráeliek. Ennek az első páskának kiemelkedő jelentősége van, s nem mindenben úgy ment végbe, mint ahogyan a későbbiek során ünnepelték. Ez a kivonulás történeti eseményének a része volt, a többi pedig emlékezés. A 10. csapás meghirdetése után Mózes elrendelte Izráelnek a páska elkészítését. A páskabárányt az első hónap (Ábib, Niszán) 10. napján kellett megvenni vagy kiválasztani (a kivonulás hónapja az év első hónapja). Családonként, házanként egy bárányt kellett venni. Ha a ház népe kevésnek bizonyult a bárány elfogyasztásához, akkor a legközelebbi szomszédok együtt vették meg és készítették el. Az, hogy a bárányt Niszán 10-én meg kell venni, csak az első páskára vonatkozott. A páskabárány csak hibátlan, hím és egyéves lehetett, de vehettek kecskét is. A páskabárányt Niszán 14-én, estefelé kellett levágni. Az »estefelé« meghatározás szó szerint azt jelenti, hogy a két este között. Az első este akkor van, amikor délután a Nap ereje hanyatlik, a második este pedig akkor, amikor a Nap lenyugszik. Ez nagyjából a du. 3-6 órának felel meg, izráeli időszámítás szerint. A páskabárány vérével be kellett kenni a két ajtófélfát és a szemöldökfát, hogy amikor az Úr éjjel átvonul Egyiptomon és megöli az elsőszülötteket, elkerülje a vérrel megjelölt házakat. Természetesen nem az Úrnak volt szüksége erre a jelre, hanem a népnek a hit és engedelmesség jeleként (vö. Zsid 11,28). A bárányt nyárson egészben kellett megsütni. Főzni vagy nyersen fogyasztani tilos volt. Kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel kellett elfogyasztani. Reggelre nem maradhatott belőle, s ha mégis, azt el kellett égetni. Állva, felövezett derékkal, bottal kézben, sietve kellett elfogyasztani. A házat egész éjjel nem volt szabad elhagyni (vö. 2Móz 12,1-14.21-30).
3. Páskára vonatkozó rendelkezések.
Már az első páska elrendelésekor elhangzott, hogy ezt az eseményt emlékezetben kell tartani, s nemzedékről nemzedékre meg kell ünnepelni (2Móz 12,14) a kovásztalan kenyerekkel együtt (2Móz 12,18kk). A mózesi törvények ezt a parancsot többször megismétlik, megerősítik (3Móz 23,4kk; 4Móz 28,16kk; 5Móz 16,1kk). Az alap maradt az, amit Isten az első páska alkalmából elrendelt, csak néhány dologgal bővültek a törvények, vagy pontosabban körvonalazták őket. A páska és a kovásztalan kenyerek ünnepköre a következő rend szerint folyt le: Niszán 14-én este van az Úr páskája. A vacsora során a gyermekek közül valaki, rendszerint a legfiatalabb, megkérdezi: mit jelent ez a szertartás? A kérdésre a családfő elmondja az első páska, az Egyiptomból való szabadítás történetét (2Móz 12,26k). Niszán 15. napja az Úr kovásztalan kenyereinek az ünnepe. Hét napig kovásztalan kenyeret kell enni (3Móz 23,6). Az első és a hetedik napon semmi foglalkozáshoz tartozó munkát nem szabad végezni (étkezéssel és etetéssel kapcsolatosat lehet), és szent összegyülekezést kell tartani. A reggeli áldozaton kívül mind a hét napon tűz-, étel-, ital- és vétekáldozatokat kell bemutatni (4Móz 28,16-25). A kovásztalan kenyerek ünnepe idejére minden kovászt ki kell takarítani a házból és el kell égetni. A 2Móz 12,15 szerint az első napon (Niszán l5.) kell eltávolítani a kovászt a házból. Más fordítás és értelmezés szerint az első napra kellett kitakarítani a kovászt, tehát a páska előtti napon. A későbbiek során a törvényt így értették és gyakorolták, hiszen már Niszán 14-én este csak kovásztalan kenyeret lehetett fogyasztani. A páska-kovásztalan kenyerek ünnepköréhez tartozott az első kéve áldozat (ómer) bemutatása is. Voltaképpen árpakévéről van szó, mivel az árpa aratása 2-3 héttel korábban kezdődött, mint a búzáé. A 3Móz 23,11-ben a mimmáhorat hassabot vitatott. A szadduceusok a szombatot szó szerint értelmezték, s eszerint az első kéve áldozatot mindig a páskára következő hét első napján (vasárnap) kellett bemutatni. A farizeusok szerint a sabbat itt egyszerűen munkaszüneti napot jelent, s az összefüggésben a kovásztalan kenyerek első napjára vonatkozik. Így az első kéve áldozatot az ünnep másnapján, Niszán 16-án kellett bemutatni. Többnyire az utóbbi magyarázatot tartják helyesnek.
Az 5Móz 16,1-8 szerint a páskaáldozatot csak azon a helyen szabad levágni, amit az Úr kiválaszt (központi szentély, 16,5k); főzik (16,7); juh és marha egyaránt lehet (16,2). A levágásra vonatkozó rendelkezés a honfoglalás előtti időre néz előre, mint számos más mózesi törvény is. A páskaáldozatról összevontan van szó: a juh páskaáldozat, a marha hálaáldozat. A főzés a hálaáldozatra, azaz a marhára vonatkozik (2Krón 35,13).
Ha valaki tisztátalanság vagy utazás miatt nem ünnepelhette meg a páskát, akkor egy hónappal később kellett megtennie. Ezt nevezték második, vagy kis páskának (4Móz 9,6kk). A páskából csak az ehetett, aki körül volt metélve (2Móz 12,48). Ha a jövevény páskát akart készíteni, körül kellett metélkednie (2Móz 12,48). Ugyanez vonatkozott a pénzen vásárolt szolgára is (2Móz 12,44).
Az olyan embert, aki tiszta volt, úton sem volt, hanem szándékosan mulasztotta el megünnepelni a páskát, ki kellett irtani a nép közül (4Móz 9,13). Ezt, legalábbis később, úgy értelmezték, hogy ki kell rekeszteni Izráel közösségéből, pogánynak kell tekinteni.
4. Nevezetes páskaünnepek.
A páska első évfordulóját a Sínai-pusztában ünnepelték meg. Ehhez kapcsolódott a második vagy kis páskának az elrendelése, továbbá, hogy a páskabárány csontját nem szabad eltörni (4Móz 9,1-14). Ezt követi az első páska az ígéret földjén (Józs 5,10-12). A kovásztalan kenyeret a föld terméséből készítették, a manna megszűnt. Ezután hosszú hallgatás következik, majd Ezékiás és Jósiás páskájáról olvashatunk részletes tudósítást (2Krón 30; 35,1-19; 2Kir 23,21-23). A Jósiás páskája esetében a páskaáldozat lefolyásáról is kapunk némi tájékoztatást. Az állatokat a léviták vágták le. A felfogott vért továbbadták a papoknak, akik az oltárra hintették. A léviták lehúzták az állat bőrét, a kövérjét a papok elégették égőáldozatul. Ászáf fiai, az énekesek is a helyükön voltak és énekeltek (2Krón 35,10-15). Végül az Ezsd 6,19-22 a fogságból hazatértek páskájáról tudósít, amit az új templom felszentelése után ünnepeltek.
5. A késői zsidóságban.
A fogság utáni zsidóság is nagy gondot fordított a páska és a kovásztalan kenyerek megünneplésére. Az írástudók (bölcsek) tanítása szerint a páska megünneplésénél azokat a dolgokat nem kell utánozni, amik az első páska egyszeri, sajátos körülményeiből adódtak (a páskabárány kiválasztása Niszán 10-én, az ajtófélfák és a szemöldökfák megkenése vérrel, a ház elhagyásának a tilalma, állva, sietve evés). A páskavacsorát a szokott (ünnepi) étkezés módján fogyasztották el: az alacsony asztal köré helyezett heverőkre telepedve, úgy, hogy a bal könyökükre támaszkodtak. Ez a külső forma is azt fejezte ki, hogy nem szolgák, hanem szabadok, mert a szolgák esznek állva.
A páskavacsorát gondosan elő kellett készíteni. A »kovászos keresés« szertartása után, amit az írástudók vezettek be, Niszán 13-án, délelőtt elégettek minden kovászt és kovászost. Gondoskodtak kovásztalan kenyerekről és páskabárányról. A két este, azaz du. 3-6 között a templomnál levágták a páskabárányt. A vért csészékbe fogták fel, a léviták adták tovább a papoknak, akik az oltárra öntötték. A léviták lehúzták a bárány bőrét, a kövérjét a papok égőáldozatul elégették. A páskabárányt Jeruzsálem falain belül kellett elfogyasztani. A bárányt gránátalmafa nyársra húzva egészben sütötték meg. Előkészítettek továbbá egy csésze sós vizet, keserű füveket, kharósetet, négy pohár bort. A sós víz a rabszolgaság könnyeire és a Vörös-tenger sós vizére emlékeztetett. A keserű füvek a rabszolgaság nyomorúságaira, valamint az izsópra emlékeztettek, amivel megkenték az ajtófélfákat és a szemöldökfát. A kharóset almából, datolyából, gránátalmából és dióból készült pástétomszerű készítmény volt, s a vályog anyagára emlékeztetett, amit Egyiptomban kellett csinálniuk. A bor a mózesi rendelkezésekben nem szerepel. Az örömöt fejezte ki. Vörösbort használtak. Egy pohárba kb. 1/4 l fért. A négy pohár a 2Móz 6,6k négy ígéretére emlékeztetett.
A páskavacsora lefolyása a következőként történt: 1. Ittak az első, a megszentelés vagy elkülönítés poharából. Ezzel megkülönböztették a páskavacsorát a közönséges étkezéstől. A családfő vette a poharat, imát mondott, aztán ittak belőle mindnyájan. 2. Az első kézmosás. Ezt csak az végezte el, aki vezette az ünnepi vacsorát. 3. Egy kis csomó petrezselymet vagy salátát bemártottak a csészében elhelyezett sós vízbe és megették, emlékezve a rabszolgaság könnyeire s a Vörös-tengeren való átkelésre. 4. A kenyér megtörése. Az asztalon a családfő előtt három kerek kovásztalan kenyér volt. A családfő kezébe vette a középsőt, hálát adott, majd megtörte, s ezt mondta: Ez a nyomorúság kenyere, amit őseink Egyiptomban ettek. Aki éhes, jöjjön, és egyen belőle. Aki szükségben van, jöjjön, és ülje velünk a páskavacsorát. 5. A legfiatalabb jelenlevő megkérdezte: miben különbözik ez a nap a többitől, és miért történik mindez? Erre a családfő elmondja az egyiptomi szabadítás történetét, amire a páska emlékeztet. 6. A hallél-zsoltárokból (113-118) eléneklik a 113. és 114. zsoltárt. 7. Kiisszák a második poharat, a haggada, azaz a magyarázat poharát. 8. Az étkezés előkészületeként mindenki kezet mos. 9. A családfő áldást mond, majd kis kovásztalan kenyérdarabokat oszt szét. 10. Kevés keserűfüvet két darab kovásztalan kenyér közé tesznek, bemártják a kharósetbe és megeszik. Ez a bemártott falat, ami az egyiptomi kényszermunkára emlékeztet. 11. Elfogyasztják a páskabárányt. Semmi sem maradhat belőle, ha mégis, azt el kell égetni. 12. Kézmosás. 13. Megeszik, ami megmaradt a kovásztalan kenyérből. 14. A családfő hálaimát mond. Imádkozik Illés eljöveteléért, aki meghirdeti a Messiás eljövetelét. Ehhez kapcsolódik a harmadik pohárnak, a hálaadás poharának a kiürítése. Megivása előtt a családfő áldást mond felette. 15. Eléneklik a hallél-zsoltárok második felét (115-118). 16. Megisszák a negyedik pohár bort. Eléneklik a nagy-hallélt: a 136. zsoltárt. 17. Két rövid imával véget ért a vacsora. Előfordult, hogy volt ötödik pohár bor is, és más zsoltárokat is énekeltek.
6. Az ÚSZ-ben.
Az ÚSZ tanítása szerint a törvényben, az áldozatokban, ünnepekben az eljövendő javak árnyéka van csupán, a valóság Krisztus (Zsid 10,1; Kol 2,17). Hálát ad mindazért, amit Isten a múltban Izráelért s a világ megváltásáért cselekedett, cselekvésének folyamatosságáért, de a beteljesülésre néz: arra, ami már beteljesedett, s ami majd beteljesedik. Jézus, tanítványaival együtt, megtartotta a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepét. Különös jelentősége van az utolsó páskavacsorának, amit kereszthalála előtt költött el tanítványaival. Ekkor szerezte és rendelte el örök rendelésül az úrvacsorát (1Kor 11,26). A vacsora kezdetén Jézus elmondta: vágyott elkölteni a páskavacsorát tanítványaival, nem eszik a kenyérből, nem iszik a pohárból, amíg mindaz, amit ezek jelképeznek, be nem teljesedik az Isten országában. A lábmosásra (Jn 13,1kk) valószínűleg akkor került sor, amikor vacsora közben a második kézmosás következett. Az úrvacsora szerzése a páskavacsora végéhez kapcsolódott, amikor már elfogyasztották a páskabárányt. Jézus fogott egy darab maradék kovásztalan kenyeret, szétosztotta tanítványai között, mondván, hogy ez az ő teste, mely érettük adatik, ezt cselekedjék az ő emlékezetére. Ezután vette a harmadik, a hálaadás poharát (vö. 1Kor 10,16), s miután megáldotta, tanítványainak adta, mondván, hogy ez a pohár az új szövetség az ő vére által, amely érettük ontatik ki (Lk 22,14kk). Jézus nem imádkozott Illés és a Messiás eljöveteléért, hanem kijelentette, hogy ő a Messiás. Jézus, az Isten Báránya a tökéletes páskaáldozat, ő a mi páskabárányunk. Ez arra kötelez, hogy a tisztaság és igazság kovásztalanságában járjunk (Jn 1,29; 1Kor 5,7k).
NA

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT