Pártus

Teljes szövegű keresés

Pártus Iráni törzs, Pártiának, a Perzsiától északnyugatra és a Kaszpi-tengertől délre fekvő vidéknek a lakói. Birodalmuk egykor Elő-Ázsiától az Eufráteszen át a Gangeszig és a Kaszpi-tengertől az Indiai-óceánig terjedt, körülbelül a mai Irán területén. Vagyis a pártus birodalom magja a Kaszpi-tengertől délkeletre volt, fővárosa Hekatompylos, a mai Sahrud. Egy másik fővárosuk is volt, Ctesiphon, a Tigris folyó mellett.
Először Dárius Hüsztaszpész uralma ellen lázadtak fel, de eredménytelenül. A perzsák uralmát a diadokhoszoké követte. A pártusok a szeleukida birodalomhoz tartoztak, amelytől az iráni I. Arsakes vezetésével - Kr. e. 250 körül - sikerült visszanyerniök a függetlenségüket. Ő alapította meg a pártusok Arsakida-birodalmát, amely Kr. e. 248-tól Kr. u. 224-ig történelmi szerepet játszott. A függetlenségüket végül is Tiridates valósította meg teljesen (248-211). A zsidókat nyilván már korábban deportálták Hyrkániába - írja Eusebius egyházatya az Egyháztörténetében 360.
Fénykorukat I. Mitridátész alatt (Kr. e. kb. 171-137) érték el, aki az Eufráteszig előrenyomult, szíriai területeket foglalt el és 140-ben megverte II. Demetrioszt is, Palesztina urát (1Makk 14,2k). Alatta egész Irán és Mezopotámia a pártusok birodalmához tartozott akik így Róma legfélelmetesebb ellenfelei lettek és a különleges harcmodorukkal sorra érték el a sikereiket. Évszázadokon keresztül elkeseredett harcot folytattak egymással például Arménia birtoklásáért is. Nyílt összeütközésre azonban csak Kr. e. 92-ben került sor, amikor VI. Mitridátész ellen három háborút is viseltek a rómaiak 89-65 között. Kr. e. 55-ben Crassus indult ellenük, de Surentől, II. Orodes (57-37) fővezérétől Carrhae mellett vereséget szenvedett és maga is odaveszett. A döntő csapást végül Pompeius mérte rájuk.
Izráel történetébe úgy kapcsolódtak bele, hogy Phasael és Heródes csapatait a párthus lovasok megszorongatták (Kr. e. 40-37), amikor elárasztották Szíriát és Palesztinát, Jeruzsálemet pedig elfoglalták és kifosztották. Ők ültették vissza a trónra az utolsó Hasmoneus királyt (Josephus Flavius zsidó történetíró a Zsidók története c. műve XIV. 13,3 és a Zsidó háború c. műve I. 13,1). A keresztyén hagyomány szerint azok közül a napkeleti bölcsek vagy mágusok közül, akik felkeresték Betlehemben az újszülött Jézust (Mt 2,1-12), az egyik, Menyhért talán a méd pártusok közül való volt, mégpedig lehet, hogy III. Artabanos rokona volt.
BF

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem