Nyelvészet, bibliai
Nyelvészet, bibliai Az ÓSZ eredeti nyelve h., néhány részlete arám (Ezsd 4,8-6,18; 7,12-26; Dán 2,4-7,28, valamint Jer 10,11 és két szó az 1Móz 31,47-ben). Az ÚSZ-é a g. nyelv koiné dialektusa, ami a klasszikustól némileg eltérő, egyszerűbb változat. E három nyelv vizsgálata a szorosabb értelemben vett B-i nyelvészet, tágabb értelemben pedig mindazon nyelvek kutatása, melyek írott emlékei valamiképpen összefüggnek a B-val.
1. A B-i vagy klasszikus h. a SÉMI NYELVEK családjába tartozik. Későbbi fejlődési fokai a rabbinikus vagy Misna-h., a középkori h. és a modern h. (ivrít). A klasszikus h. azért jobb elnevezés, mert ezt a nyelvet nem csak a B-ban használták, mint azt néhány B-án kívüli emlék is mutatja (Silóah-felirat, lákisi osztrakonok, Javne-Jadnál és Aradnál talált leletek). Kutatásának egyik nehézsége épp abban áll, hogy a teljes nyelvből csak ez az egy - minden változatossága mellett mégis csak behatárolt - gyűjtemény maradt ránk, a B-án kívüli szövegek mennyisége csekély.
Azt sem tudjuk, hogyan hangzott. Magánhangzóinak jelzését a MASSZÓRÉTÁK végezték el, a legjobb tudásuk szerint, de a nyelv fejlődésének egy jóval későbbi szakaszában. Ők is tisztában voltak vele, hogy helyenként többféle értelmezés is lehetséges. A magánhangzók utólagos beillesztése ugyanis már értelmezés kérdése is volt. De a jelzett mássalhangzók tényleges hangzását is csak megközelítően tudjuk, az ti. nem mérvadó, hogy ma hogyan ejtjük ki őket. Azt tudjuk, hogy a rokon sémi nyelvekben a mássalhangzók száma csökkent ( UGARITban 27-rőt 22-re), föltehető, hogy az azonos csoportba tartozó mássalhangzók (sziszegő hangok, »k« vagy »t« jellegű hangzók) különbsége csökkent, vagy egymáshoz képest módosult.
Az biztos, hogy voltak nyelvjárások. A Bír 12,6 tanúsága szerint az egyik csoport még akkor sem tudott kimondani egy másik által használt hangváltozatot, ha ez az életébe került. Két É-i h. nyelvemlék (gézeri kalendárium, 10. szd.; samáriai osztrakonok, 8. szd.) vizsgálata azt mutatja, hogy nyelvtanilag eltérnek a B-ban használt klasszikus h.-től, míg az említett D-iek nem. E szövegek rövidsége miatt messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, valószínű azonban, hogy a D-i dialektus lett a B írott nyelve. Jeruzsálem ostrománál (Kr. e. 701) »júdai nyelven« beszélnek az ostromlók (2Kir 18,26.28), egy két és fél szd.-dal későbbi esemény kapcsán újra előfordul a kifejezés (Neh 13,24). Mindez É és D közötti eltérésre vall, az eltérés azonban nem volt akkora, hogy a kölcsönös megértést befolyásolta volna. D-i próféták, mint Ámós vagy a névtelen júdai (1Kir 13,1) minden nehézség nélkül szolgálnak É-on.
A B-ba foglalt legidősebb és legfiatalabb szöveg között csaknem egy évezred van. Az ezzel kapcsolatos változások sincsenek még pontosan földerítve. Föltehető, hogy a másolások során - akaratlanul is - a későbbi nyelvhasználathoz alakították a szövegeket, anélkül azonban, hogy minden különbség eltűnt volna. Azt is tudjuk, hogy az ÓSZ irodalmának legnagyobb részét a fogság alatt és után öntötték végső formába a régebbi följegyzések felhasználásával, ez is okozhatott egyfajta egységesítést.
Amit mi ÓSZ-i h.-nek ismerünk, azt valószínűleg Kánaánban vették föl az izráeliták elődei. Az Ézs 19,18 kánaáni nyelvnek nevezi. Az ősöket arámoknak emlegeti az ÓSZ (1Móz 25,20; 28,5; 31,20), Lábán arám nevet ad Gal-Édnek (1Móz 31,47), az őshazát Aram-Naharaimnak (1Móz 24,10) vagy Paddan-Arámnak (1Móz 28,2.5.7) hívják. A sokkal későbbi imádságban is »bolyongó aráminak« nevezik az ősöket. Ezek tehát valamelyik arám nyelvjárást beszélték, az új nyelvet Kánaánban vették föl. Nem tudjuk, mennyi keveredett a régiből az újhoz, ugyanis nem maradt fenn korabeli (Kr. e. 2. évezred) arám nyelvemlék. Az izráelita honfoglalás előtt kánaáni nyelvet is csak az AMARNA-LEVELEK egy-egy kánaáni szavából ismerjük. Egy biztos: egy szövegben kimutatható arám hatás nem okvetlen bizonyítéka annak, hogy a szöveg késői. Lehet egészen ősi is.
Külön vizsgálatot érdemelnek azok a szópárok, melyek azonos jelentésűek, egy mássalhangzóban térnek el egymástól, de ez a két mássalhangzó is rokon. Pl. zácak és cácak = kiált. Ezek lehetnek ugyanannak a szónak nyelvjárási változatai, akkor arra mutatnak, hogy különböző nyelvjárások emlékei kerültek az ÓSZ végleges szövegébe. Lehetnek ugyanazon szó régebbi és újabb változatai. Végül mutathatnak a nyelv gazdagságára, ha egy időben, egy helyen használták őket.
A nyelv fejlődésére, eredeti hangzására lehet következtetni a különböző MASSZÓRÉTA iskolák felfogása közötti különbségekből, valamint a korábbi, g. betűs átírásokból. Ilyenek pl. a LXX-ban a nevek átírása, vagy Origenész Hexaplája, amelynek egyik oszlopa az ÓSZ h. szövegének g. betűs átírását tartalmazza. Óvatosnak is kell lennünk az ilyen vizsgálatokkal, mert az átírások döntő többsége akkor készült, amikor a nyelv már egy másik fejlődési szakaszában volt (rabbinikus h.).
Az eddig felsorolt kutatási irányok sem öncélúak, mert végső fokon hozzájárulnak a nyelv jobb megértéséhez, vagyis a pontosabb fordításhoz és értelmezéshez. Fokozottabban áll ez a rokonnyelvekkel való összehasonlításra. Itt is határt szab azonban a következő meggondolás: a szó eredetének megállapítása még nem azonos a jelentésének a megállapításával. Az idők folyamán változhat a szó jelentése. Ugyanazon szó rokon nyelveken mást-mást jelenthet.
Említettük, hogy a másolások során modernizálhatták a szöveget. Hűséges másolás esetén viszont megmaradhattak olyan szavak, amelyek lassan-lassan kihaltak a köznyelvből, vagy más értelmet vettek föl. Különösképpen áll ez a költői szövegekre. A KÖLTÉSZET alapszabálya ugyanis a parallelizmus membrorum: ugyanaz a gondolat ismétlődik más szavakkal a verssor második felében. Ehhez nagyon sok szinonimára volt szükség. A költészet tehát használt olyan szavakat, amiket a köznyelv nem, vagy már nem. A költészet és a bölcsességirodalom formákat kölcsönzött a környezettől, ezzel együtt átvett idegen szavakat, amiket az adott korban értettek, később már kevésbé.
A h. hádár szó díszt, ékességet jelent. A néhány helyen (Zsolt 29,2; 96,9; 1Krón 16,29) előforduló hadárá-t ebből vezették le. Az ugariti szövegek alapján ma inkább megjelenésnek, teofániának értelmezik.
A Péld 9 tele van olyan szóalakokkal, amelyek az ugariti szövegekben fordulnak elő (kanaánizmus). Csupa olyan fogalomról van szó, amelyre megvan a megfelelő h. szó, máshol azt használja az ÓSZ. Az író ezzel az eszközzel is arra hívja fel a figyelmet, hogy olvasói ne forduljanak a környezet pogány bölcsességéhez. Balgaság asszony lakomára hív, de vendégei a halál mélységébe kerülnek (9,13-19). Párhuzamba hozható ez az Ahat legendával, ahol Anat istennő lakomára hívja a királyfit, halhatatlanságot ígér neki, de a lakoma a herceg halálával végződik. A nyelvészet itt azokra a nyelvi eszközökre hívja fel a figyelmet, amelyeket a szerző a teológiai mondanivaló szolgálatába állított.
Az ÓSZ-i h. nyelvészet egyik legnagyobb problémája az ún. hapax legomenon-ok jelentése. Ezek olyan szavak, amelyek csak egyszer fordulnak elő az egész B-ban. A különböző szövegösszefüggések vizsgálata tehát nem tud segíteni ezek értelmezésében. Van ugyan rájuk vonatkozó hagyomány, ez azonban nem mindig őrzött meg kielégítő jelentést. Ilyenkor a SÉMI NYELVEK vizsgálata segíthet a szó jelentésének megfejtésében, természetesen azokkal a megszorításokkal, mint a ritka szavak esetében.
Az Ézs 41,10.23-ban fordul elő a sátac ige, aminek itt előforduló formáját a nyelvészek szd.-unkig egy egészen másik ige alakjának tartották. Ugariti és föníciai szövegekben azonban találtak ilyen igét, amelynek jelentése (»félni«) is odaillett e két helyre. A Péld 12,28-ban a masszóréták az 'l-mvt szókapcsolatot »nem halál«, azaz életnek értelmezték. A kutatók egy része analógia híján nem akarta elismerni ennek az értelmezésnek a helyességét. Egy arám dialektusban azonban találtak ilyen szókapcsolatot 'l-ngh »nem világosság«, azaz sötétség. A masszóréták értelmezése tehát helyesnek bizonyult. A templom építésével kapcsolatban sok építészeti szakkifejezés magyarázatát is a nyelvészet segítségével keresik. A kutatás előrehaladásával talán eljön az az idő, amikor egyre kevesebb különleges szóra kell azt mondani, hogy »szövegromlás«, mert a nyelvészet segít megtalálni az összefüggésbe illő magyarázatot.
Természetesen a ritka szavakon túl az ismertebbek jelentését is árnyaltabbá teheti a nyelvészet. Ennek része a szemantika is, mely a szókapcsolatok, összefüggések vizsgálatával határozza meg a szavak értelmét. A nyelv szerkezetének pontos feltárása és megértése hozzásegít a jobb fordításhoz. A h. igeragozás teljesen más rendszerű, mint az európai nyelveké. Nincs benne nyelvtani múlt, jelen, jövő, csak perfectum és imperfectum. Ezek egymáshoz való viszonya is meghatározza a mondat értelmét. Az igetörzsek módosítják az ige jelentését. Ennek szabályait nemcsak a h. nyelvhasználatból lehet leolvasni, hanem hozzásegít a rokon nyelvek vizsgálata. Sajátos igealak a cohortativus, »önbiztatás«, »első személyű felszólítás«. Fordítani nem lehet egységesen. Világossá válik, ha összevetjük a következő előfordulásait: 1Móz 11,7 - »Menjünk csak le«. 2Móz 5,8.17 - »Menjünk áldozni«. 5Móz 2,27 - »Szeretnék átvonulni«. Ézs 5,1 - »Dalt éneklek«.
2. Az ARÁM NYELV B-t illető problematikája jórészt egybeesik a h.-rel. Jóval kevesebb B-i, viszont sokkal több B-n kívüli szöveg áll rendelkezésünkre. Számos nyelvjárási változata van, a korábban egységesnek tartott Birodalmi arám sem az. A B-n belül is különbség van Ezsd és Dán arám részei között.
3. A GÖRÖG NYELV a B-kutatásban nemcsak g. nyelvészeti probléma. Az ÚSZ g. szövegének legnagyobb részén átsüt az írók h. és arám gondolkodása. A g. szavak mögött meg kell keresni azt az ÓSZ-i fogalmat, vagy annak későbbi értelmezését, amit a szerző (fordító) g. szóval adott vissza. (Ld. még KOMMUNIKÁCIÓ; SÉMITIZMUS; SZÖVEGLINGVISZTIKA).
4. A régészet napvilágra hozta, a nyelvészet megfejtette azoknak a népeknek írott emlékeit, melyek valamiképpen hatottak a B világára. Legfontosabbak a SÉMI NYELVEK, ezeknek kutatása természetesen a B-i h. és arám jobb megértéséhez vezet, ezen felül pedig elsősorban ezek mutatják be azt az általános szellemi hátteret, melynek közegében élt és gondolkodott a B embere, melyben megfogalmazta a maga sajátos hitét. SUMÉR nélkül elképzelhetetlen Mezopotámia ismerete, mert hatott a sémi világra, sok kulturális vívmány őse. Az elámi és perzsa világgal a hódítások révén szembesült, Mezopotámia közvetítésével szellemi hatások is érték. Egyiptom nyelve hamito-sémi. Izráel politikai sorsát általában negatívan befolyásolta, bölcsességirodalma, államszervezési tapasztalata, művészete azonban jótékonyan is hatott rá, részben kánaáni közvetítéssel. Utódnyelve a KOPT, az ÚSZ-re és a rákövetkező időre nézve szolgáltat értékes adatokat (ld. még GNÓZIS). A HETTITA nyelv megfejtése révén adatokat kaptunk egy nagy birodalomról, amely a Kr. e.-i 2. évezredben befolyásolta az ókori Közel-K-et. Vallása, törvényei, államjogi szerződések az ÓSZ-i kortörténet kutatásának igen fontos területe. Nemcsak területileg, hanem szellemileg is beilleszkedett a terület népei közé. Nyelvük e szd.-i megfejtése fehér foltot tüntetett el a történelem térképéről. A HÓRIAK, UHARTU, MITANNI feltárása újabb és újabb vonásokat szolgáltattak a korszak összképéhez.
A nyelvészet természetesen lehetetlen az ÍRÁS nélkül. A különböző írásrendszerek megfejtése vetette meg az alapját a B-i kortörténetnek. A PALEOGRÁFIA nélkülözhetetlen a részletek finomításában.QUMRÁN a h. és arám nyelv ismeretét gyarapította, de nem az ÓSZ-i kor vonatkozásában.
CP
