Nyelveken szólás
Nyelveken szólás Az eszkhatológiai korszak kegyelmi ajándéka. G.-ül glóssza, glósszai, gené glósszón, ill. lalein + glóssza dativusszal. Az elnevezés Ézs 28,11 LXX-szövegéből származik. Különösen a korinthusi gyülekezetben volt ismeretes (1Kor 12-14), de Pál apostol megemlíti Róm 12,3-8 és 1Thessz 5,19-22 karizma-katalógusában is. Némely kutató ide sorolja Mk 16,17-et (glósszaisz lalein kainaisz) és ApCsel 2,4-et (lalein heteraisz glósszaisz). Az ApCsel 2 esetében a kétségtelen egyezések (hasonló terminológia, a Szentlélek műve, gúnyolódás, részegség, nincsenek eszüknél stb.) mellett nem lehet elhallgatni azt az alapvető különbséget, hogy míg a nyelveken szólás Korinthusban érthetetlen marad, addig a pünkösdi nyelvcsoda lényege az, hogy mindenki saját anyanyelvén érti az apostolok beszédét.
(Az ÚSZ-i nyelveken szólás legközvetlenebb vallástörténeti analógiáját a Jób testamentuma c. Biblián kívüli hellénista-zsidó iratban találjuk. A TestHiob 46-50 szerint Jób három lánya megkapja a nyelveken szólás képességét. E nyelven himnuszokat énekelnek a menny Teremtőjéről, a mennyei hatalmasságok Uráról, annak dicsőségéről. De tartalmaznak ilyen magasztalásokat a qumráni sabbath-énekek és az Ábrahám apokalipszise is. Eszerint a nyelveken szólás megelőlegezett részvétel a mennyei istentiszteletben, ill. a mennyei tökéletesség első jele.)
E háttérből érthető az, miért értékeli a korinthusiak egy csoportja olyan nagyra a nyelveken szólást: ui. így részesedhetnek az angyalok nyelvében és a mennyei seregek magasztalásában (vö. ApCsel 10,45k és 2,11). Mivel bizonyos személyek Korinthusban a nyelveken szólást a kiváltképpen való kegyelmi ajándéknak tekintették, ezért az apostol az 1Kor 14,1.37-ben a prófétával nem a nyelveken szólót állítja szembe (amint ezt egyébként teszi), hanem a »Lélektől megragadott embert« (pneumatikosz) és a lelki ajándékokat (ta pneumatika). Pál szerint a tökéletességre nem a nyelveken szólásban kell törekedni, hanem a gondolkodásban (14,20).
Nem helyes a nyelveken szólóknak az a gőgös magatartása, hogy csak önmagukat tekintik »érett« keresztyéneknek és igaz »pneumatikusoknak« (1Kor 2,13.15; 3,1), és lenézik azokat, akik nem tudnak nyelveken szólni, mivel »egyszerűen« csak meg vannak keresztelve és Jézus Krisztust Uruknak vallják (1Kor 12,3.13). A nyelveken szólás nem lehet az »igaz keresztyénség« kritériuma, mert ez látható módon megbontja a gyülekezet egységét. Ezért beszél az apostol nyomatékosan a Krisztus testéről, ahol a különböző testrészek szép harmóniában illeszkednek egymáshoz (1Kor 12,12kk). A Lélek legalapvetőbb munkája az, hogy a hívőket elszakítja pogány múltjuktól, és arra képesíti őket, hogy Jézus Krisztust Uruknak vallják.
Pál a kegyelmi ajándékokról a nyelveken szólás okán beszél. Ezt mutatja az, hogy az 1Kor 12 három karizma-katalógusa (1Kor 12,8-10.28.29-30) mindig akkor szakad meg, amikor a nyelveken szólást, ill. annak magyarázatát említi. Nem említené a prófétálás elsőbbségét sem, ha az nem lett volna a nyelveken szólás miatt vitatott (14,1). Az apostol nem tagadja a nyelveken szólás létjogosultságát, sőt arra buzdítja a korinthusiakat, hogy kérjék a »lelki ajándékokat« (14,1). Ebből kiderül, hogy a nyelveken szólásnak Korinthusban sem volt mindenki a birtokában. Magáról úgy beszél Pál, mint aki járatosabb a korinthusiaknál a nyelveken szólásban (14,18).
Pál az 1Kor 13,1-ben utal arra az alapvető különbségre, amely az emberi és az angyali nyelv között van. Ezt a különbséget Ézs 28,11k segítségével, két más nyelvű nép megértési problémájaként érzékelteti (a h. eredeti talán a gügyögő, nem érthető gyermeki beszédet utánozza: »cav la cav, qav la qav, zöcér sám« - 28,10). A nyelveken szólók olyan hatást tesznek a kívülállókra, mint amikor a kisgyermek először kezd beszélni, vagy amint nem lehet érteni a részeg embert és a más nyelvű népek beszédét. Ugyanígy említi az 1Kor 14,10k-ben a g.-ök és a barbár népek viszonyát, akiket a g.-ök érthetetlen beszédük miatt lenéztek. Ezzel érzékelteti a nyelveken szólók felfuvalkodottságát. Majd fordít egyet az értelmezésen, és a nyelveken szólókat mondja »barbároknak«, mivel beszédük a kívülálló számára érthetetlen marad, azaz értelmezésre szorul.
A nyelveken szólást és annak magyarázatát azonban nem lehet úgy megtanulni, mint egy idegen nyelvet, mert az kegyelmi ajándék. Az angyali nyelv az emberi értelem számára érthetetlen és egyúttal »kibeszélhetetlen« (2Kor 12,4). Ezért kell imádkoznia még a nyelveken szólónak is azért, hogy tudjon magyarázatot adni (1Kor 14,13). A nyelveken szólás érthetetlensége nem azonos az önkontroll elveszítésével, ezért hangsúlyozza az apostol a jó rend megtartását (1Kor 14,27k).
Bármennyire is elismerően szól az apostol a korinthusi kegyelmi ajándékok gazdagságáról, annál élesebben kritizálja a karizmatikusok »hívő gőgjét«, mivel úgy képzelik, hogy a különleges kegyelmi ajándékok a többiek fölé emelik őket (vö. 1Kor 4,6.18k; 5,2; 13,4; 2Kor 12,20). Pál szerint ez a fölényeskedés a fő oka annak, hogy a gyülekezetben szakadások, pártoskodások vannak (ld. pl. 1Kor 3). Hasonlóképpen elviselhetetlen perfekcionizmushoz vezet egyébként a »bölcsesség« és az »ismeret« kegyelmi ajándéka is (1Kor 12,8). Ezért hangsúlyozza, hogy minden kegyelmi ajándék (az érthetetlen nyelveken szólás és az érthető prófécia is) egyszer megszűnik. Csak a szeretet marad meg, amely nem fuvalkodik fel (1Kor 13,2.4.8-13; vö. Kol 3,14).
VG
