Josephus Flavius

Teljes szövegű keresés

Josephus Flavius 1. Élete
Josephus, aki később Vespasianus császár felszabadított hadifogoly rabszolgájaként a császári ház nevét, a Flavius nevet vette fel, Kr. u. 37/38-ban Jeruzsálemben született egy tekintélyes és gazdag papi család sarjaként. Ifjúságában tanulmányozta a zsidóság különböző felekezeteinek a gondolatvilágát, majd hosszabb ideig egy remetével élt a pusztában. 19 éves korában mint a farizeusok felekezetének egyik tagja lép a nyilvánosság elé. Az első hivatalos megbízatása az a római út volt, amelynek eredményeképpen több zsidó papot fogságukból sikerült megszabadítani. A Rómából való hazatérése a nagy római-zsidó háború kezdetére esett. Josephus a felkelők oldalára állt. Kr. u. 67-ben Galileába rendelik a felkelés megszervezésére. Jotapata várának parancsnokaként 47 napig áll ellent a rómaiak ostromának. A vár elestekor hadifogságba esik, ekkor megjövendöli Vespasianus császárrá választását. A jóslat beteljesedése után a császár szabadon bocsátja, sőt Vespasianus, majd a trónörökös Titus kíséretében részt vesz Jeruzsálem ostromában. Megkísérli megmenteni a várost azáltal, hogy megadásra szólítja fel az akkor már hatalomra jutott zélóta és szikárius védőket. Kísérletei kudarcot vallanak. Jeruzsálem eleste után Titus kíséretében Rómába megy, ahol élete végéig a császári ház kegyeit élvezi és tehetségét írói munkásságának szenteli, amelyben népének érdekeit igyekszik szolgálni. Halálának ideje valószínűleg a 2. szd. fordulójára esik.
2. Művei
Josephus első művében a nagy római-zsidó háború (Kr. u. 66-70, ill. Maszada bevétele 73) történetét írja meg arámul. Ez a műve sajnos nem maradt fenn. Ezzel szemben teljes terjedelmében ránk maradt a Zsidó háború (De bello Iudaico) című műve, amelyet Kr. u. 75-79. években írt. Ebben a zsidóság történetének eseményeit IV. Antiokhosz Epiphanész idejétől, ill. a Makkabeusok korától (Kr. e. 164) Maszada bevételéig (Kr. u. 73) írja meg. A könyv fő állítása, hogy Jeruzsálem pusztulásának a zélóták fanatikus értelmetlensége volt az oka, amely a római-zsidó háborúhoz vezetett. A középkori szláv Josephus-kiadások sok helyen eltérő fogalmazást nyújtanak. Ezekben szerepel egy Jézusról szóló szakasz, amelynek alapján némely modern szerző úgy vélekedik, hogy Josephus, mint politikai Messiásról, hírt ad Jézusról is. Bár a szláv Josephus-változatok sok szempontból figyelemre méltóak, azonban forrásértékük távolról sem olyan megbízható, mint a latin eredeti szövegé. A Jézusról szóló részek is későbbi betoldásoknak bizonyultak.
Josephus Kr. u. 93/94-ben írja meg a »Zsidók története« (Antiquitates Iudaicae) c. művét. A mű húsz fejezetet tartalmaz. Ebben a könyvben a teremtéstől a zsidó háború kitöréséig írja meg Izráel történetét. Josephusnak ez a műve az ÓSZ építő és apologetikus parafrázisának és kibővítésének tekinthető. A szerző különböző hagyományokból merít, felhasználja a zsidó apokrif irodalmat, a népszerű tradíciót, a szájhagyományt, de számos nem zsidó történeti dokumentumot is. Hat rá szemléletében Alexandriai Filón is. A XVIII. 63-64 és a XX. 200 szakaszok, az ún. Testimonium Flavianum, későbbi betoldásnak bizonyultak. A mű második kiadásának mintegy lezárását alkotja Josephus önéletrajza, a »Vita«, amelyben a szerző Tiberius Justus zsidó történetíró vádjai ellen védi önmagát. Röviden vázolja benne életútját, majd részletesen ír vitatott galileai tevékenységéről a római-zsidó háború idején.
Utolsó műve, Apológiája (Contra Apionem) a zsidóság történetének, hagyományainak, törvényeinek, teológiájának dicsőítő védelmezése a pogány félreértések és torzítások, az ókori »antiszemitizmus« támadásai ellen. Különösen fontos forrás a műben az ún. »Manetho-kivonatok« Egyiptom történetéről a hikszoszok idejéből.
Josephus nagy történetírói érdeme, hogy nélküle, ill. a művei megírása nélkül sokkal hiányosabb ismereteink lennének a palesztinai és a diaszpóra-zsidóság történetéről a Kr. e.-i szd.-okból és a Kr. u. 1. szd.-ból, valamint a zsidó szellemi és teológiai áramlatokról.
Josephus írásait azonban kellő kritikával kell olvasnunk. Sokszor felületesen csak az események menetét írja le, és elhanyagolja azok belső oldalát, tartalmi elemzését. Forrásait maga is kritikátlanul használja. Különösen elfogult képet fest a zélótákról és ezzel kisebbíti Róma felelősségét a háború kitöréséért. Mindennek ellenére felbecsülhetetlen értékű anyagot őrzött meg az ókori forrásokból. A zsidóságról olyan képet vázol, ami a g.-öknek és rómaiaknak érthető és vonzó. A jelzett torzítások ellenére is felismerhetőek a korabeli zsidóság lényeges vonásai és a Római Birodalomban való helyzete. Sok vita folyik Josephus jelleméről. Kortársaitól kezdve mindmáig némelyek árulónak tartják a felkelők oldaláról a hódítókhoz való átállása miatt, mások történetírói munkássága miatt, amellyel honfitársait védte, népe jótevőjének tekintik. Josephus jellemét nem szabad korától és saját élethelyzetétől elvonatkoztatottan szemlélni. Azzal, hogy a reménytelen harcot feladta és a győztes hatalom oldalán igyekezett népe érdekeit védeni egy életen át, többet használt az egész Római Birodalom területén szétszórt zsidóságnak, mint egy heroikus, de értelmetlen halállal. Műveivel pedig mint nagy történetíró írta be nevét a kultúra történetébe, hálára kötelezve az utókor minden nemzedékét.
KE

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT