Igazság, igazságos

Teljes szövegű keresés

Igazság, igazságos 1. Egy ÚSZ-i textus szerint Isten »azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére« (1Tim 2,4). A kérdés az, hogy miben áll az igazság megismerése, és egyáltalán mit jelent az igazság szó a B-ban. Mindenesetre nem filozófiai, ismeretelméleti igazságot, végső és abszolút alapelvet jelent; egy ilyennek a megismerését illetően érvényes igazán az, hogy »töredékes (rész szerint való) az ismeretünk« (1Kor 13,9). Erkölcsi értékelés szerint is ez a helyzet. Általános meghatározás szerint ugyanis az erkölcsi igazság olyan emberi magatartásban mutatkozik meg, amely egy abszolút erkölcsi normához, szabályhoz igazodik. Csakhogy emberi, társadalmi vonatkozásban ilyen változhatatlan norma nincs. A társadalom fejlődésével, változásaival módosulnak az igazságosnak elismert cselekvés meghatározó szabályai (alkotmány, törvénykönyvek, szokásjog). Ezek koronként meghatározzák a társadalmi formáknak (család, politikai közösség) a rendjét; megvannak a törvényei a gazdasági életnek és a vallásos közösségek kultuszi szokásainak is. Igazságos tehát az, aki a közösségi életet koronként meghatározó szabályoknak megfelelően él és cselekszik. Ezékiel pl. így sorolja fel az igazságnak megfelelő élet szabályait: az ilyen ember »nem eszik a hegyeken bemutatott áldozatokból, nem tekint fel Izráel házának bálványaira, nem teszi tisztátalanná felebarátja feleségét..., senkivel sem kegyetlenkedik, visszaadja adósának a zálogot, nem rabol el semmit, kenyeréből ad az éhezőnek, és a mezítelent felruházza, uzsorát nem szed, kamatot nem vesz, tartózkodik az álnokságtól, igazságosan ítélkezik a peres felek között, (Isten) rendelkezéseit megtartja...« (Ez 18,5-9). Hasonló felsorolásokkal máshol is találkozunk, csak egészen más-más síkon, pl. az egyiptomiak halottas könyvében, vagy Jézusnak az utolsó ítélettel kapcsolatos mondataiban (Mt 25,35k). Vallási, erkölcsi, szociális, bíráskodási elvek vannak összefoglalva, és alapjuk az ÓSZ-ben a törvény, a parancsolatok; ezekről mondja a zsoltár, hogy igazak, helyesek, tiszták (Zsolt 19,8kk). Ha tehát a B beszél olyan emberekről, akik az igazságnak megfelelően élnek, akkor a törvényhez ragaszkodó, az igazságra törekvő becsületes (egyenes), feddhetetlen jellemű emberekre gondol, vö. IGAZ 3. - Az igazság tehát nem elvont fogalom, hanem tetteken lemérhető magatartás, meghatározója pedig az istenfélelem.
2. Az ÓSZ-ben a kiindulási alap Isten igazsága. Olvasunk ilyen himnikus felkiáltást: »Isten!... jobbod csupa igazság. Örül Sion, mert igazságot osztasz« (Zsolt 48,11k). Az idézet második fele mutatja, hogy Isten igazsága is cselekvésben mutatkozik meg. Ez a cselekvés azonban nemcsak igazságszolgáltatás, hanem gyakran üdvös beavatkozás az embereknek, népének, a világnak az életébe: jellegzetes ÓSZ-i szóval »szabadítás«. Szoros kapcsolatban állnak egymás mellett az igazság - szabadítás szavak Deutero-Ézsaiás kijelentéseiben: »Közel van igazságom, szabadításom nem késik« (Ézs 46,13; vö. 51,6). Az Úrnak választott népével szemben tanúsított régi üdvtörténeti tettei a szabadítás emlékeiben maradtak fenn (Zsolt 135,14). De az egyes ember is így magasztalja: »Igazságodról beszél a szám, és szabadító tetteidről mindennap« (Zsolt 71,15k).
Isten igazságára azért lehet ráhagyatkozni, mert az szilárd, megbízható, maradandó; gyakran van párhuzamban említve az Úr hűsége és igazsága is (Zsolt 36,6k; 119,89k). Nem véletlen, hogy a h. nyelvben ez a megbízhatóság, maradandóság ugyanarra a szógyökre vezethető vissza, mint a hit; alapja az imádságaink végén, vagy Jézus »bizony, bizony...« mondásainak elején levő ámen szó. A gondolati összefüggés pedig a szövetségben gyökerezik, amelyhez az Úr hű marad, és ezt a hűséget várja övéitől is: »Az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; azokkal, akik megtartják szövetségét« (Zsolt 103,17k).
Az igazság érvénye leginkább az igazságosságban tűnik ki. Isten elvárja híveitől az arra való törekvést: »Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra!« (Ézs 1,17; vö. Ézs 56,1; Zof 2,3). Igazodás Isten akaratához, törvényéhez (5Móz 6,24k) és igazságos eljárás az embertársakkal szemben - ez a két ismérve annak, hogy igazán, igazságosan élünk-e, vagy sem. Ez is tényekben, tettekben nyilvánul meg. Jób képes beszédben foglalja össze, hogy korábbi napjaiban miként segítette a rászorulókat: »Igazságot öltöttem magamra..., jogosság volt a palástom« (29,14). Ha viszont jogtalanság rontja meg az embertársak életét, akkor a bíráskodásnak kell igazságot tenni. Elsősorban Isten az igaz bíró, aki »igazságot szolgáltat az árvának és özvegynek, szereti a jövevényt« (5Móz 10,18). Salamon templomszentelési imájában könyörög, hogy Isten bizonyítsa rá a bűnösre a bűnösségét, az igaznak pedig bizonyítsa be igazságát (1Kir 8,32). Isten meg is fizet mindenkinek a maga igazsága és hűsége szerint (1Sám 26,23).
Ha Isten igaz bíró, ugyanezt megkívánja az emberek közt is azoktól, akikre az igazságszolgáltatás feladata hárul. Elsősorban a királytól. Dávid jogot és igazságot szolgáltatott uralkodása alatt (2Sám 8,15), Jeremiás ugyanezért dicsérte a kegyes Jósiás királyt (Jer 22,15). A királyért mondott könyörgésbe bele is foglalták ezt: »Isten! Add törvényedet a királynak, és igazságodat a király fiának, hogy igazságosan ítélje népedet!« (Zsolt 72,1k; vö. Zsolt 45,7; 89,15; 97,2; Péld 29,4). - Az eszményi király az eljövendő Messiás. Karizmatikus tulajdonságai közé tartozik - képes beszéddel -, hogy »igazság lesz derekának öve, csípőjének öve pedig a hűség« (Ézs 11,5), ezért igazságosan ítél a nincstelenek ügyében« (11,4), »a Dávid trónját pedig megerősíti... törvénnyel és igazsággal« (Ézs 9,6; vö. Jer 23,5).
Alsóbb szinten a bírói testületnek kellett kideríteni az igazságot, és peres ügyekben felmentő vagy elmarasztaló ítéletet hozni. Természetes kötelességük volt, hogy pártatlanul ítélkezzenek, ne legyenek személyválogatók (5Móz 1,16k; vö. 2Móz 18,21k). Szigorúan tiltotta a törvény a megvesztegető ajándék elfogadását (2Móz 23,8; 5Móz 16,19). Ennek ellenére számtalan példa és prófétai feddés olvasható a megvesztegetett bírók igaztalan eljárásáról (1Sám 8,3; Ézs 1,23; Ám 5,7.12 stb.), és olvasható gyakran a prófétai felhívás is: »Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!« (Ám 5,15; 5,24). - Maguknak az egyes embereknek is kötelességük, hogy becsületesen és igazság szerint éljenek, aminek az áldásait is megélhetik (Péld 1,3; 2,9; 10,2; 13,6). Igaz, ennek a kései ÓSZ-i korban, majd Jézus idejében lett egy félreértett következménye. A törvény megtartására törekvő kegyesekben támadt egy önelégültség és ellenszenves felfuvalkodottság, aminek következtében nem vették észre, hogy miközben egyes pontokon látványosan megélték törvényhű önigazságukat, más dolgokban viszont törvényszegők voltak. Pedig ettől az önigazultságtól már az ÓSZ is óvott, pl. az ígéret földjére bemenetelkor: »Ne gondolkozz így: a magam igazságáért hozott be ide engem az Úr« (5Móz 9,4). Dániel bűnvalló imádságában nem is mondhat mást, mint hogy »nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgésünket« (Dán 9,18). Ha van igazságunk, az az Istennek olyan kegyelmi ajándéka, amellyel ő a megtérő bűnöst elfelejtő-elfedező kegyelmével felmenti (Ez 18,21.22.25-29). Istentől kapott igazság-ajándék (Zsolt 24,5) révén igazul meg az ember, s ennek az ajándéknak az elfogadásához az Istenben bízó hit lelki aktivitása szükséges (1Móz 15,6). (Ld. IGAZ 3.)
Egyszerű, sematikus ábrázolás szerint az Úr törvényében gyönyörködő és aszerint élő ember boldog és minden sikerül, amit tesz, a bűnösök viszont úgy járnak, mint a polyva, amelyet szétszór a szél (Zsolt 1,3k). A tapasztalat sokszor mégis az ellenkezőjét mutatja: a romlott emberek »a törvényesség látszatával nyomorúságot idéznek elő, az igaz emberek életére törnek, az ártatlan embert elítélik« (Zsolt 94,20k). »Az igaz ember elvész, és senki sem törődik vele« (Ézs 57,1). A sokszor keserű Prédikátor ezt mondja: »Azt is láttam a Nap alatt, hogy... az igazság helyén gonoszság van« (Préd 3,16; 7,15). Az ún. teodiceának, az Isten igazságosságának a kínzó kérdését veti fel ez. Leginkább Jób könyvében tükröződik, mégpedig egy fordított gondolatsorban. Jób, a barátai szerint szenved, a szenvedés Isten büntetése, Jób tehát nagy bűnt követett el, hiszen Isten nem büntet igazságtalanul; Jóbnak tehát meg kell vallania vétkét, és akkor jóra fordul a sorsa, hiszen Isten megbocsát (Jób 4,7kk; 8,20k). Jób azonban nem vállalja a nagy bűn elkövetésének vádját (6,29k; 7,20; 10,2-7), ezért nyitva marad a kérdés: miért kell szenvednie annak, aki mindig a kegyességre törekedett? Igazságos-e Isten? A választ maga Isten adja meg Jóbnak először azzal, hogy Ő bírálhatatlan, a szenvedés pedig nem mindig büntetés, hanem olykor próbatétel. Azután visszaadja Jóbnak mindazt, amit elvesztett a próbatétel során. A fentebb idézett tépelődő kérdésekre is van válasz, valamilyen kárpótlás fog következni. Isten majd megítéli az igazat is, a bűnöst is (Préd 3,17), az Úr majd a gonoszok ellen fordítja saját gonoszságukat, és megsemmisíti őket (Zsolt 94,23). Ha az igaz ember elvész is, de »majd békességre jut, és fekvőhelyén pihen« (Ézs 57,2). Összefoglalásként: »Van Isten, aki (végül) igazságot tesz a földön« (Zsolt 58,12).
Végül érdemes észrevenni, hogy az ÓSZ milyen sok képet és hasonlatot használ az igazság értékének és áldásának a szemléltetésére. Az Úr »felöltötte az igazságot, mint páncélt« (Ézs 59,17), a királyi trónjának »igazság és jog a támasza« (Zsolt 89,15). Mintha a természet maga is teremné, árasztaná annak áldásait: »Egek, harmatozzatok a magasból, hulljon az igazság (mint eső) a fellegekből! A föld teremjen szabadságot, sarjadjon igazság is vele!« (Ézs 45,8; vö. Zsolt 72,3). Amikor az Úr megkegyelmez népének, akkor »szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást« (Zsolt 85,11). A megigazítás (felmentő ítélet) jelképe a tiszta ruhába öltöztetés (Zak 3,5), így értendő Ézs 61,10 mondata: Az Úr »az igazság palástját terítette rám«. Hóseás a megkegyelmezést és visszafogadást az eljegyzés hasonlatába foglalja, amelynek »jegyajándékai« ezek: »Eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával« (Hós 2,21).
3. Az ÚSZ-ben az igazság alapvetően vallási és erkölcsi értelmű, és mint ilyen, az isteni normához igazodó, magatartásban és tettekben megnyilvánuló sajátság. Magának Istennek a lényéhez hozzátartozik az igazság (ld. IGAZ 2.), Isten igazsága azonban felülemelkedik az emberi értelem ésszerű sablonján. Szuverén akaratából következik, hogy jóindulata és kegyelme több annál, amit mi igazságától elvárnánk. A szőlőmunkások bérfizetése (Mt 20,8-14) más szavakkal ugyanazt fejezi ki, amit az ÓSZ-ben Ezékiel hirdetése (Ez 18,21-22.25-29). Ezt az igazságot éhezik és szomjazzák a kegyesek (Mt 5,6), mert abban valósul meg Istennek kegyelmesen igazságos uralma.
Az embereknek az igazsága, igaz-volta - hasonlóan az ÓSZ-i gondolatokhoz - viszonylagosan az Isten útjain járás, az ő akarata szerint való élet alapján mérhető le: Keresztelő János »az igazság útján jött el« (Mt 21,32). »Minden nép között kedves (Isten) előtt, aki féli őt, és igazságot cselekszik« (ApCsel 10,35). Jézus azonban nem a puszta törvényeskedésben látta az igazságnak megfelelő magatartást. Tanítványait óvta: »Ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem mentek be a mennyek országába« (Mt 5,20). Mondott is néhány elrettentő példát erre a látszat igazságra (Mk 7,9-13; Mt 23,14.23-28). A Hegyi Beszéd törvény-magyarázatánál láttatja, hogy aki törvényeskedni akar, annak a törvény egész mélységét ismernie és vállalnia kell (Mt 5,21-48).
Ez a törvény- és igazságértelmezés átvezet Pál apostol részletes tanításához az igazságról és a megigazulásról. Ő is beszél Isten igazságáról, elsősorban a megigazítás, az igaznak nyilvánítás vonatkozásában. Kegyelmi tett ez, amelynek van közösségi és egyéni vetülete. Pál az ÓSZ felől jött, ő maga is izraelita, és ebből az irányból nézve állítja, hogy Isten hű marad szövetségéhez, ezért megmarad a kiválasztás érvénye a választott népre; annak megtérése és megigazítása szívügye marad (Róm 11,1.25-32). Szövetségét azonban kiterjeszti a pogányok közül megtérőkre is, és mindkét »nemzetségből« a hitből valókat nyilvánítja Ábrahám utódainak. A zsidók ugyan a maguk igazságát igyekeztek érvényesíteni a törvény cselekvése által, ámde a törvény célja és vége Krisztus, minden hívő megigazulására. A pogányok viszont megragadták azt az igazságot, amely hitből van (Róm 9,30). Így áll elő a kettőből egy minőségileg más Isten-népe, egy új emberiség. Ehhez azonban szükség volt Krisztus igazságának a megjelenésére. Mert egy ember által bejött a világba a bűn és a bűn által a halál, az ítélet által a kárhoztatás. De egy másik ember, Jézus Krisztus által, aki magára vette a bűnnek az átkát és halálával engesztelést hozott, uralkodik a kegyelem az igazsággal az örök életre (Róm 5,12-21).
Minden olyan korszakban, amikor a hívők és az egyház számára a földi életen túl fontos volt az üdvösség, visszatért a megigazulás, ill. a megváltás kérdése, és vissza kellett térni Pál gondolatainak a megértéséhez. A törvényen nevelkedett farizeus-kegyesség számára a dolog egyszerű: meg kell tartani a törvényt, és ezzel az ember igaz, adva van az önmegváltás lehetősége. Ez a gondolat kísért olyankor, ha az érdemszerző jócselekedetek önelégültségében tetszeleg az ember. Szerepet játszik ebben az ÓSZ-i törvények jellegének a félreismerése is. E törvénynek ugyanis - reformátori szóhasználattal élve - nagyrészt »politikai haszna« van: a társadalmi (s egyben a gyülekezeti) élet jó rendjét akarják szabályozni, akár az ítélet elrettentő szigorával is. Ezért a törvény jó, csakhogy Pál felismerése szerint az emberben van egy másik törvény, amely a testiség kívánságaival arra ösztönöz, hogy a bűnt cselekedjük (Róm 7,14kk), és ekkor már szó sem lehet önmegigazulásról, önmegváltásról, sőt a büntetéstől való félelem uralkodik el rajtunk. A törvényt megtartani nem tudó, bűnös állapotunkban végül is odakényszerülünk Jézus Krisztushoz és az ő megváltó halála által ingyen nyújtott megigazító kegyelem hitben történő elfogadásához (Róm 3,21-26). A törvénynek ez a lelki (pedagógiai) haszna, mert Krisztushoz vezet. Megtanít, hogy nincsen saját igazságunk, nincs mivel dicsekednünk (ti. üdvszerző jótettekkel), a törvény által senki sem igazul meg, hanem csak kegyelemből, hit által (Róm 3,27k; Gal 3,11). Isten ajándéka ez, nem a cselekedetekért van, hogy senki ne dicsekedjék (Ef 2,8). - Jak egy ponton ellentmondani látszik e gondolatsornak, amikor a cselekedetekből való megigazulás kérdését érinti (Jak 2,21kk); az apostol azonban ott csak arról akar meggyőzni, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő, üres, halott (2,20.26). Nem érdemszerző, önmegváltó cselekedetekre céloz, hanem a megváltott ember hálás életének a gyümölcseit akarja látni. Hiszen Pál is azt erősíti, hogy a Krisztushoz megtért ember a bűnbánatban meghalt a bűnnek, és új életre támadván Istennek él, és átadja magát az igazság szolgálatára. Ez pedig meghozza gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége örök élet (Róm 6). Egyébként pedig ez a törvény »harmadik haszna«: a Krisztusban hit által megigazult embert ösztönzi a hálás életre; óv attól, hogy lekicsinyeljük a megváltás értékét, valami »olcsó kegyelemnek« tartva azt, és óv attól, hogy könnyelműen visszaessünk a bűn rabságába.
A g. nyelvnek két szava is van az igazságra. Az egyik (dikaioszüné) az eddig elmondottakra jellemző, és a tettekhez kapcsolódó igazlelkűséget, igazságosságot, megigazulást fejezi ki (a megfelelő melléknévi és igei formákkal együtt). A másik szó (alétheia) elvontabb fogalomnak látszik, és megfelel annak, ami az ÓSZ-i részben Istennel kapcsolatban volt olvasható. E fogalomban benne van az »igazi« valóság, mint ami a hazugság, a hiábavalóság ellentéte (Róm 1,18). A pogányok »az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel« (Róm 1,25) - e mondatban benne van a g. szó etimológiája: a leplezetlen, el nem titkolt valóság. Isten kijelentette önmagát, láthatóvá tette műveit, csak az ember a maga gyarló, sőt bűnös természete miatt félreismeri ezt az igazságot. Mégis az emberi hazugság ellenére, épp annak ellentéteként lesz naggyá Isten igazsága az ő dicsőségére (Róm 3,7). Hangsúlyos az Isten igazsága (megbízhatósága) az igéjében (Róm 15,8), különösen ahogyan az Jézusban igazsággá = valósággá lett (Ef 4,21; vö. Gal 2,5.14).
Az igazság - különösen a jánosi iratok szerint - így egyenesen Jézus személyével áll kapcsolatban, sőt azonossá válik vele. A testté lett Igében látható lett az Atya egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal (Jn 1,14). Már a páli megigazulás-elemzésnél látható volt, hogy nem a törvény, hanem a kegyelem által kapjuk meg Isten igaznak nyilvánítását. Ugyanezt hangsúlyozza az Ige testté lételéről szóló kijelentés: Mózes által törvény adatott, Jézus Krisztus által pedig kegyelem és igazság jelent meg (Jn 1,17).
Az igazságot megtestesítő Ige belépett a világba, láthatóvá, sőt megélhetővé tette az igazságot. Ha jelképesen mondta is Jézus, hogy ő az út, az igazság és az élet (Jn 14,6), világosan kifejtette, hogy rajta keresztül vezet út az Atyához. Mivel Ő megjelent, lehet - és kell - Istent lélekben és igazságban imádni (4,24). A jánosi szókincshez hozzátartozik az, hogy Jézus a világba eljött »világosság« (1,9kk); ennek következéseként, aki szereti a világosságot, az az igazságot cselekszi (3,21). Azt az igazságot ti., amelyet maga Jézus képviselt és hirdetett, amelyet maga is az Istentől vett (8,40.45k). Ha valaki ezt az igazságot elfogadja, akkor lesz Jézus tanítványa, és az igazság annak ad szabadulást a bűn szolgaságából (8,31kk). Végül az Ige igazsága megszenteli a tanítványokat (17,17-19), és ebben Jézusnak az öröme is teljessé válik (17,13).
Jézus az igazság megtestesítője - ez a tétel gyökeres ellentétben áll a g. filozófia eszmevilágával. Közismert a plátóni ideális gondolkodás: a világban levő konkrét valóság csak mása a világon kívül álló, megfoghatatlan, tökéletes ideák valóságának. Ezzel szemben Jézus a maga isteni világából belépett a történeti, evilági életbe és itt képviselte az igazságot mint konkrét valóságot. Benne jelen van Isten igazsága. Ezért mondja Jézus Pilátusnak, hogy ő azért jött a világba, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. A pogány filozófián nevelkedett Pilátus hitetlenkedő kérdése: Micsoda az igazság? mutatja, hogy nem érti Jézus szavait (Jn 18,37k). A »micsoda« szó árulja el, hogy Pilátus más síkon gondolkozik, nem érti, hogy »kicsoda« az igazság, hiszen Jézus személyében előtte áll az, aki nem eszme, nem értékítélet, hanem az Istentől jött, megtestesült igazság, akit meg lehet érteni és el lehet fogadni.
Végső soron Jézus még arról is bizonyságot tett, hogy ha már ő test szerint nem lesz jelen a földön, Isten akkor is gondoskodik tanítványairól: Pártfogót (más szóval: Vigasztalót) küld, az igazság Lelkét (Jn 14,16k), és az elvezet a teljes igazságra - és mindebben Isten dicsősége lesz teljessé (16,13k).
TK

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages