Hit
Hit
I. Általános meghatározás
Általános vallástörténeti értelemben a hit nemcsak és nem elsősorban valamely dolog tényvoltának, létezésének, valóságtartalmának elvi elfogadását jelenti, hanem egy eszmerendszerrel, ill. személlyel - személyekkel való belső azonosulást, hozzájuk való ragaszkodást, irántuk való bizalmat. A hit tehát elsőrenden nem intellektuális, hanem egzisztenciális töltésű fogalom. A hit megjelenési formái és jellegzetességei rendkívül sokfélék, ezeknek alapvetően közös vonásai a következőkben foglalhatóak össze:
1. A hit minden esetben viszonyfogalom, amelyet a hit tárgya, mint szubjektum határoz meg, aki, ill. amely önmagát nyilvánvalóan megismerteti. A hitnek ez a tárgya azonban objektív, racionális eszközökkel nem szemléltethető, létezése a hit nélkül nem ragadható meg. Mindenfajta rituális cselekmény feltételezi ugyanakkor a hit tárgyának hatalmát és jelenlétét. Mindezek a jellegzetességek magukkal hozzák, hogy a hit tárgya tagadható is; ilyenformán a vallási megjelenési formák minden fokán felismerhető a hitetlenség motívuma.
2. Az ember jellegzetes vallásos megnyilvánulásai mögött minden vallásban megtalálható a vigasztalásra, megnyugtatásra való igény, ill. az élettel, a világgal, metafizikus lényekkel szembeni félelemtől való szabadulás igénye. A megjelenési formák széles skálájúak, de egyfajta »metafizikai félelem« mint a hit mozgatórugója több-kevesebb mértékben általában felismerhető.
3. A hit minden esetben egy, az életfolytatásban megnyilvánuló, valamilyen tevékenységben megvalósuló következménnyel jár, amely a hit állandó ébren tartását, ill. növelését, a hit tárgyával való kapcsolat fenntartását szolgálja (vö. KEGYESSÉG).
II. A hit fogalma az ÓSZ-ben
A hit fogalmát az ÓSZ-ben alapvetően az 'áman ige fejezi ki. E szó nifal alakjának jelentése: szilárdnak, állandónak, tartósnak, megbízhatónak, igaznak lenni. Használatos emberekkel kapcsolatban (4Móz 12,7; 1Sám 3,20; 22,14; Péld 25,13; Ézs 8,2), de magára Istenre vonatkoztatva is, aki az őt szeretők számára megtartja szövetségét (5Móz 7,9). Különleges jelentősége van Isten szava, ígéretei megtartásának, megbízhatóságának (1Kir 8,26; 1Krón 17,23kk). 2Sám 7,8kk ígéretet tartalmaz a dávidi dinasztia állandóságára, szilárdságára nézve, amelynek alapja azonban nem az emberi teljesítmény, hanem Jahve cselekvése (1Sám 25,28; 2Sám 7,16). Így az 'áman ige nifalja kifejezi Isten ígéreteinek állandóságát, amellyel a jövendő nemzedékeknek minden történelmi változás ellenére számolnia kell és lehet.
Az 'áman ige hifil alakja által kifejezésre juttatott jelentéstartalom: »valamit megbízhatónak tartani«, »valakinél biztonságot találni«, alkalomszerűen expressis verbis: hinni. Az 'áman ige derivátumaként létrejövő 'emunáh főnév jelentése: megbízhatóság, igazság (a valóság értelmében), ill. hit. A kifejezéscsoport viszonylag ritkán fordul elő az ÓSZ-ben, mindössze mintegy huszonöt alkalommal vonatkozik Istenre, az ő hűségére (pl. Zsolt 36,6; 100,5; 119,90; Hós 2,22), ill. az ő ígéreteiben (Zsolt 106,12.24), cselekedeteiben (4Móz 14,11; Zsolt 78,32), megbízottaiban (2Móz 14,31; 2Krón 20,20kk) való hitre. Alkalomszerűen abszolút értelemben is használatos a hit megjelölésére (2Móz 4,31; Ézs 7,9; 28,16).
Rokonértelmű a bátah ige; jelentése: bízni, megbízni valakiben, magát biztonságban érezni. Itt túlsúlyban van a negatív szóhasználat: az ember hamis biztonságot teremt magának (Hab 2,18) és önmagában bízik (Hós 10,13). Ugyanakkor Jahvéra is vonatkozik, aki biztonságot nyújt övéinek (2Kir 18,30; Jer 39,18).
Az ÓSZ-i hitfogalom megértése szempontjából alapvető jelentősége van a 2Móz 4,1kk szakasznak. Itt az az alapkérdés, hogyan tudja MÓZES a néppel szemben érvényre juttatni azt a tényt, hogy ő valóban Isten megbízottja. Ellenvetésére, hogy nem fognak szavára hallgatni, Isten három CSODA eszközével legitimálja Mózes megbízását és küldetését. Ezeket látva hisz a nép Mózes megbízásában, és az elkövetkezendő szabadításban az egyiptomi rabszolgaságból. A hit tehát ez esetben egy megbízatással kapcsolódik össze, és azt kifejezetten egy isteni legitimáció erősíti meg. A szavak hitele, az azokban való hit nem választható el a hívő Isten iránti magatartásától (vö. 4Móz 11,14; 5Móz 1,32; Zsolt 22,5; 78,32; Jer 39,18). Mindez bizonyítja a hit és a CSODA kapcsolatát is.
A hit fogalmának abszolút értelemben vett használata ÉZSAIÁSnál éri el csúcspontját. Az ÁHÁZ királlyal folytatott vitájában, egy politikai fenyegetettségre tekintettel a fennmaradás feltételeként jelöli meg a hitet (Ézs 7,9), ami nemcsak Isten létének elméleti elismerését, hanem a benne való tökéletes bizalmat és egyúttal egy megfelelő, az ő akaratának engedelmeskedő politikai magatartást is kell hogy jelentsen. Ézs 28,16-ban megjelenik a SIONra helyezett alapkő képe: aki hisz, az nem menekül el, a hitben megmaradónak nem kell félnie a bekövetkező katasztrófától [vö. FÉLELEM - (Zsolt 31,25; 27,13; 46,2)]. Ézsaiás számára így összekapcsolódik a hit és a REMÉNYSÉG fogalma (Ézs 8,17; 30,18; 33,2 - vö. Zsolt 27,13; 31,25; Jób 11,18). Ézsaiás ebben a vonatkozásban saját magát is példaként tudja állítani (Ézs 8,17). Ez a szituáció annyiban különbözik a Mózes esetében látottól, hogy a szabadításra vezette Izráelt, és ennek az útnak az ígérete, közvetlen közelsége majd hamarosan konkrét megvalósulása volt összekapcsolva a hittel; ezzel szemben a próféta egy majdnem kilátástalan katasztrófahelyzetben válik Isten üzenetének szószólójává arra nézve, hogy az emberileg kilátástalannak felismert helyzetben is a reménység és a szabadítás lehetőségét nyitja meg a hit.
Az ÓSZ és az ÚSZ összefüggésének szempontjából is kiemelt jelentősége van az 1Móz 15,6-nak, ahol ÁBRAHÁM hite úgy jelenik meg, mint készség az Istentől kapott ígéretek engedelmesen és bizalommal elfogadására. Isten deklarálja Ábrahám hitét, és ez összekapcsolódik a vele kötött SZÖVETSÉGgel (1Móz 15,7kk - vö. Róm 4,1kk). Ugyanez a szemlélet szólal meg a Hab 2,2kk-ben is.
Az ÓSZ-i kijelentés egy későbbi rétegében, ahol a kegyes embernek a TÖRVÉNY iránti hűsége különösen is hangsúlyossá válik, erőteljes nyomatékot kap az a mondanivaló, hogy Isten rendelkezései megbízhatóak (Zsolt 111,7; 119,66).
Összefoglalóan megállapítható, hogy az ÓSZ-i hit nem tapasztalatilag felismerhető valóságok igaznak tartása, hanem a szövetség Istenére való teljes bizalommal történő hagyatkozás, aki a történelemben cselekszik és kijelenti magát; ígéreteit megtartja, ugyanakkor igényli népének teljes bizalmát és megtiltja önmagán kívül más erők vagy istenségek segítségül hívását. A BÁLVÁNYOKkal való szembefordulás, azok elutasítása, az idegen istenek tiszteletének tilalma nem kizárólag és nem elsősorban létezésük tagadását, hanem az irántuk való bizalom tiltását jelenti (Zsolt 135,15; 2Krón 24,17k; Ézs 48,5; Hós 4,17).
III. A hit fogalma az ÚSZ-ben
1. Általános áttekintés
A profán g. szóhasználatban a pisztisz kifejezés széles körű jelentéstartalommal bír. Jelenti a bizalmat, a szavahihetőséget, a gazdasági értelemben vett hitelt, garanciát, bizonyítékot, a megbízható dolgokat. A piszteuo igei alak ennek megfelelően: valakiben megbízni; passzív formában: valakinek a bizalmát élvezni. A pisztosz jelzői alak vonatkozik a megbízható emberre, akivel lehetséges szerződést kötni, mert hitelképes, ill. arra, aki valamire lekötelezte magát, és ahhoz hűséges. A pisztisz profán g. fogalma tehát elsősorban szociológiai és jogi meghatározottságú. Vallásos töltést a pisztisz fogalom a hellénizmusban kezd nyerni. Ennek tartalma az istenség létezésének elismerése, a segítségükbe vetett reménység, és megjelenik az etikai következtetések levonására vonatkozó igény, valamint a lélek halhatatlanságának képzete.
Magában az ÚSZ-ben a pisztisz az embernek Istenhez való viszonyát átfogóan meghatározó kifejezés, amely elsősorban a kijelentés elfogadásának folyamatában valósul meg és végső soron határozottan krisztológiai színt kap.
Asyn és az ApCsel 1eírásai elsősorban a hit fogalmának ÓSZ-i értelmezését tükrözik. Az Isten csodás segítségébe vetett hit (Mk 9,29 par; 11,22 par) az IMÁDSÁGban valósul meg (Mk 11,22 par). Az engedelmesség mozzanata jut érvényre Mt 21,3kk par; 21,32 par-ban. A hitet Isten kijelentése ébresztheti, amelyet a Törvény és a próféták által közölt (Lk 24,25; ApCsel 24,14; 26,27), vagy Isten küldötte, angyala közvetít (Lk 1,20.45). A hit és a szeretet szoros kapcsolatát mutatja fel Lk 7,47kk; Mt 10,37kk. Néhány syn helyen kifejezetten a Jézusban (Mt 18,6 par; 27,42 par), az ev-ban (Mk 1,15), a Jézus feltámadásában (Lk 24,25; Mk 16,13k) való hitről van szó. Mk 16,16 a hit és a KERESZTSÉG összefüggéséről beszél. A Jézusban való hit csodatévő erejébe vetett bizalmat is jelent (Mt 9,29; Mk 2,5; 10,52; 9,24; Mt 8,10; 9,2; Lk 7,50). ApCsel 3,16 Jézus nevének csodatévő erejéről beszél. A Jézusban való hit a maga átfogó teljességében a HÚSVÉTi hitben fogalmazódik meg és bontakozik ki, és annak lényege az, hogy az ember benne ismeri fel üdvössége megvalósítóját. Isten a küriosz (= Úr) Jézust feltámasztotta a halálból (1Kor 15,4kk; Róm 4,24; 1Thessz 1,8kk). Ez a küriosz a mi bűneink miatt halt meg (1Kor 15,3; Róm 4,24k). A közeli vég eljövetelekor ő lesz az, aki a hívőket megszabadítja az ítélettől (ApCsel 16,31; Jn 3,36; 6,40; 1Thessz 1,10; 1Jn 5,13). Jézus halála és feltámadása az ő közeli visszajövetelével (vö. PARÚZIA) bekövetkező üdvkorszak bevezetése (Jn 11,40; ApCsel 13,39; 16,31; Róm 1,16; 5,2; 6,8; Jn 3,16; Mk 16,16; Kol 3,3; Zsid 4,3; 1Pt 1,5). Ezt a húsvéti hitet fogalmazzák meg röviden az olyan kifejezések, amelyek szerint Jézus a KRISZTUS (Mk 8,29; Lk 2,26; ApCsel 18,5), ő az Isten Fia (Mt 4,3; 12,16; 14,33; 16,16; 26,63k; ApCsel 8,37; 1Jn 4,15), ő az Úr (küriosz) Jézus (Jn 20,28; ApCsel 16,31; Róm 1,7; 10,9; 15,6).
A hit elnyerésének módjával kapcsolatban többféle terminológiával találkozunk. A hitre jutás eseményét gyakran fejezi ki a piszteuo ige aorisztoszi alakja, elsősorban az ApCsel-ben (ApCsel 4,4; 13,48; 14,1; 17,12; 17,34; 8,12k). A hitre jutás gyakran kapcsolódik a megkeresztelkedéshez (ApCsel 8,36kk; 2,38kk; 18,8; 19,1kk; 22,16). A hit Isten ajándéka (ApCsel 16,14; Róm 12,3; 1Kor 3,5; Fil 1,29; 2Thessz 1,11; Jak 2,5), aki ajtót nyit a pogányoknak is (ApCsel 14,27). A hit hallásból van (Róm 10,17).
A Jézusra vonatkozó hit - hasonlóan az ÓSZ-i hitgyakorlathoz - különböző magatartási és cselekvési formákat von maga után. A hit fogalmába természetszerűleg beletartozik Isten létének, a végítéletnek, a krisztológiai kijelentéseknek az igaznak tartása, de ezen túlmenően egzisztenciális következményei is vannak. A hit engedelmesség (ApCsel 6,7; Róm 1,5; 10,16k; 16,26; Zsid 11,8), abban meg kell maradni (1Tim 2,15), azt meg kell tartani (2Tim 4,7), nem szabad megtagadni (Jel 2,13). Különösen Pál hangsúlyozza nyomatékosan a hit és az engedelmesség összefüggését (Róm 1,5; 10,16k). A hit az igazság iránti engedelmességet jelent (Gal 5,6k). A hit magában foglalja a várakozást és a reménységet, mivel a parúzia és a halottak feltámadása még nem következett be, s addig míg ez meg nem történik, empirikus látás nélkül kell élni (Róm 10,8k; 1Kor 15,12; 2Kor 5,7kk; 1Thessz 1,8kk; Zsid 11,1). Ábrahám ezért lehet a hit példaképe. Ezért igényel a hit kipróbáltságot (Jak 1,3; 1Pt 1,7), állhatatosságot (Jel 13,10) és türelmet (1Thessz 1,3; 1Tim 6,11; Zsid 6,12).
Zsid 11. r. hosszabb tanításban foglalkozik a hit mibenlétével. Itt is hangsúlyos a hit és a reménység, ill. bizalom összefüggése (11,1), de oly módon, hogy elsősorban nem a jövőben való beteljesedésen van a hangsúly, hanem azon, hogy a hitben járó ember számára hite már az adott jelenben meghatározza a magatartásformákat, ill. a teljes emberi létet. A hit - olvassuk más helyeken - munkálkodásban, tevékenységben, cselekedetekben nyilvánul meg (Gal 5,6; Ef 2,8kk; Tit 2,14; 3,8; Zsid 9,14; Jak 2,22; 2Pt 1,5). A hit azonban beszédben, mindenekelőtt imádságban (Zsid 11,6; 4,16; 10,22; Jak 1,6), valamint bizonyságtételben és HITVALLÁSban is megnyilvánul.
A hit szó a hit gyakorlása, folyamata mellett a hit tartalmát is kifejezheti: azt, amit az ember hisz. A hit »törvény«, vagyis mérték és princípium (Róm 3,27). Prédikáltatik (Gal 1,23), és a prédikáció tartalma is (Róm 10,8; Gal 3,2). Egy bizonyos időpontban megjelenik (Gal 3,23). Az idők folyamán a közös hittartalom egyre inkább az egység meghatározójává lesz (Ef 4,5; Tit 1,4), és a tanbeli egységet fejezi ki (1Tim 4,6; Tit 1,13). A »szentséges hit« (Júd 20) egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott (Júd 3).
2. A hit fogalma Pál apostolnál
Pál apostol a hit fogalmát teológiája középpontjává tette. Ezért azon túlmenően, ami tanításában az általános ÚSZ-i felfogással közös, szükséges a speciálisan páli mozzanatokat is áttekinteni.
Pál számára a hit az egyetlen lehetséges út eljutni Isten igazságára, ill. a megigazulásra és ezáltal, ezen keresztül az eszkhatológikus értelemben vett üdvösségre (Róm 1,5; 4,13kk; 5,1; 3,26kk; 9,30; 1,17; Gal 3,6kk; Fil 3,9). Mint üdvösségre vezető út, a hit szemben áll a Törvénnyel, ill. az általa megkövetelt cselekvési móddal (Róm 3,19; 3,27; 4,4; Gal 3,13; 5,18kk). Mindez nem jelenti azt, hogy az emberi aktivitás, mint olyan, kikapcsolható lenne. Csupán arról van szó, hogy hamis az az emberi önbizalom, amely az üdvösséget és a megigazulást a maga cselekedetei vagy kultuszi cselekményei (Fil 3,3kk), netalán bölcsessége révén (1Kor 1,17) véli elnyerni. Ezért nincs helye az ember önmaga érdemeivel való dicsekvésének (Róm 3,27; 4,2kk; 1Kor 1,29; Fil 3,3k). A hit ilyen módon a cselekedetek üdvösségre vezető erejének Isten iránti engedelmességgel történő tagadása. Az üdvösség csak Istentől származhat. Ezért az ember a Krisztusról szóló ev hallása és elfogadása által élhet (Róm 10,14kk; 1Thessz 1,13). Ez az elfogadás az engedelmesség aktusa (Róm 1,5), mivel a »hit igéje« (Róm 10,8) radikális megtérést igényel (1Kor 1,18kk). A hit együtt jár a hit megvallásával (Róm 10,9), vagyis mindig konkrét, tárgyához kötött. Ilyenformán a hit egyúttal ISMERET is (2Kor 4,7kk; 5,1kk). A hittől elválaszthatatlan a reménység (Gal 5,5), amely a végső időkre, a feltámadásra és az üdvösségre tekint (1Kor 15,14kk; 1Thessz 5,1kk; Fil 3,21), s ezért hosszútűrést igényel (Róm 5,1kk). A hit ebben a vonatkozásban Istenben, mint ítélőbíróban való bizakodást jelent (2Kor 5,7kk; 2Thessz 1,4kk). Minden Isten iránti bizodalmat jelent Krisztus által (2Kor 3,4). A hit tehát a kegyelemre való hagyatkozás, amely kegyelem Istennek a Krisztusban való cselekvését jelenti (Róm 5,2kk). Ennek a hitnek az előképe ÁBRAHÁM (Róm 4,1kk; Gal 3,6kk). A hit maga nem KEGYELMI AJÁNDÉK, de a hitben élők karizmákban részesülnek (Róm 12,3kk; 1Tim 1,14; az 1Kor 12,9-ben a csodatévő hitről van szó mint kegyelmi ajándékról, amely értelemszerűen nem adatik mindenkinek.)
3. A hit fogalma Jak-ben
Erre a levélre azért szükséges külön figyelni, mert az ÚSZ magyarázásának története során Jak hitszemléletét gyakran szembeállították a páli hitfogalommal. Jak 2,14kk-ben foglalkozik részletesebben a hit és a cselekedetek egymáshoz való viszonyának kérdésével. Jakab ellenfelei nem a törvény cselekedeteit vetik el, mint Pál teszi, hanem éppen ellenkezőleg: a hitből következő erkölcsi magatartás szükségességét tagadják (Jak 2,15k). Számukra a hit kizárólag elméleti »igaznak tartás« (Jak 2,19). Ezért mondhatja ki Jak 2,17, hogy a cselekedetek nélküli hit halott. Jakab tehát nem a páli hitfogalom; hanem annak hamis értelmezése ellen küzd. Így értendő a Jak 2,24 is.
4. A hit fogalma a jánosi iratokban
Hit és engedelmesség János szerint is összetartozik (Jn 3,36), az Jézus cselekedeteinek továbbfolytatását jelenti (Jn 14,12), és szeretetben nyilvánul meg (1Jn 3,23). Ez a hit legyőzi a világot (1Jn 5,4). Mindennek az alapja az, hogy a hit tartalma a Krisztus-esemény (Jn 6,69; 8,30kk; 10,37kk; 17,8; 16,30; 1Jn 4,15kk). Jellegzetes jánosi megfogalmazás, amely szerint ez az Atyában való hitet jelenti, aki Jézust küldte (Jn 5,24; 10,37k; 11,42), ill. Jézusban, mint az ő Fiában való hitet (Jn 5,38; 6,29; 8,45k; 12,44; 14,1; 14,10k; 16,27kk; 17,8kk). Antignosztikus éllel hangsúlyozza 1Jn, hogy az emberré lett Krisztusban kell hinni, mint üdvszerzőben (1Jn 4,1kk; 5,1kk). Ez a hit nem emberi teljesítmény, hanem Isten ajándéka, aki magához vonzza övéit (Jn 6,44kk; 10,26kk; 16,37kk). Ugyanakkor ez a tény a legcsekélyebb mértékben sem kisebbíti azt a megállapítást, hogy a hit egyúttal feltételezi az ember saját határozott döntését. (Jn 4,39kk; 5,24kk; 10,25kk; 12,36kk; 14,11; 11,47kk; 17,20; 19,35). Akik ilyen módon hitre jutnak, azok magukat Isten gyermekeinek tekintik (Jn 1,13; 1Jn 5,1). A hit az üdvösségre vezető út: aki hisz, annak van örök élete (Jn 5,24; 6,47; 7,38kk). A Jézusban hívők részesülnek a SZENTLÉLEK ajándékában (Jn 7,39 vö. 20,19kk).
SzCs
