Ékesség
Ékesség 1. Ékesség, dísz mint ékszer. Az ókori K-en általánosan elterjedt volt az ékszerviselés, így Izráelben is. Izráelben főként a nők viseltek ékszert (2Sám 1,24; Jer 2,32; Ez 23,40; Hós 2,15), de hordtak férfiak is (2Sám 1,10) főleg a kiralyok és az udvari előkelőségek (1Móz 41,42; Zsolt 45,4), valamint a papok sőt még gyermekek is (Mik 2,9). Az ÓSZ nem emel elvi kifogást az ékszerviselés ellen, csupán az ezen a téren jelentkező szertelenséget kifogásolja (Ézs 3,16kk). Az Ézs 3,16-24-et egyfajta ékszerkatalógusnak is tekinthetjük. Az ünnepi alkalmak szinte kötelező velejárója volt az ékszerviselés (1Krón 16,29; Zsolt 29,2; 110,3; Ézs 61,10; Jel 21,2). Gyász esetén nem viseltek ékszereket (2Móz 33,4kk; JSir 1,6).
2. Átvitt értelemben beszél a B arról, hogy föl van ékesítve az Úr (Zsolt 93,1; 104,1; Jób 40,10). Így említi a teremtett világot az Úr ékességeként (Ézs 35,1), valamint a jeruzsálemi templomot, mint tartózkodási helyét (1Krón 22,5; Ézs 64,10). Az ember igazi ékességének számít az engedelmesség, fegyelmezettség, bölcsesség, tisztesség, az erényes életfolytatás, az Isten iránti hűség, szorgalom (Jób 40,10; Péld 1,8k; 16,31; 19,11; 31,25; 1Tim 2,9; 1Pt 3,3k). Beszél a tárgyak ékességéről is, mint pl. a hegy ékessége az őt borító erdő (Ézs 60,13), a fáé a rajta lévő lombkorona (Hós 14,7) stb.
DI
