Efezusi levél

Teljes szövegű keresés

Efezusi levél A Pál nevével jelzett levélgyűjtemény sorrendben ötödik tagja az Ef. Felirata és az első vers tanulsága szerint az Efezus városban élt keresztyéneknek szánta szerzője.
1. Az efezusi gyülekezet. Efezus lakói között természetesen zsidók is voltak. Pál szokása szerint először velük keresett és létesített kapcsolatot efezusi látogatásai során. Első ízben a második missziói útról visszatérőben jutott el Efezusba (ApCsel 18,19-20). Ekkor csak rövid időt töltött a városban, pedig a zsidók érdeklődéssel voltak iránta. Akvila és Priszcilla azonban Efezusban maradtak, s bizonyára végezték a Krisztusról való bizonyságtétel szolgálatát. Segítséget jelentett számukra a tudós Apollós munkálkodása. Hármójuk tevékenységének eredményeként, amikor Pál harmadik útja során ismét megjelent Efezusban, ott már néhány tanítványt talált (ApCsel 19,1-7). E második alkalommal három évet töltött a városban. Munkája nyomán ez idő alatt igen jelentős gyülekezet alakult és épült fel Efezusban, de bizonyára a környékén más helyeken is (ApCsel 19,10.26). Az ötvösök és más, a pogány vallásgyakorlatból anyagi hasznot nyerő emberek lázadása véget vetett Pál efezusi működésének. Ez az esemény azonban a háromévi munka eredményességét bizonyítja.
Macedóniából útban Jeruzsálembe, Pál Milétoszban búcsúzott el az efezusi vénektől. Búcsúszavai következtetni engednek arra, hogy már ő központi szerepet szánt az efezusi gyülekezetnek Kisázsiában (ApCsel 20,17-38).
A későbbi időben az 1Tim 1,3 szerint Timóteus munkálkodik Efezusban. A hagyomány szerint ő volt a gyülekezet első püspöke.
A Jel hét gyülekezeti levele közül az elsőt az efezusi gyülekezetnek küldi a dicsőséges Krisztus. Ez is a gyülekezet vezető szerepét mutathatja.
Az 1. szd. vége felé a kisázsiai gyülekezetek vezető személyisége, János apostol - a hagyomány szerint - itt munkálkodott, és itt is halt meg.
A keresztyénség első szd.-aiban az efezusi gyülekezetnek vezető szerepe volt. Több zsinatot is tartottak Efezusban (431, 433, 449.). Az 5. szd. közepétől a hanyatlás jelei mutatkoznak a gyülekezet életében. A középkorban az iszlám terjeszkedésének áldozatául esett a város, s vele együtt pusztult el a gyülekezet is.
2. A levél címzettjei. Pál és az efezusi gyülekezet között - már csak az együttlét hosszú időtartama miatt is - bensőséges kapcsolat alakult ki. A gyülekezetnek szinte minden tagja személyes ismerőse lehetett az apostolnak. Ennek ellenére az Efezusi levélben semmiféle utalást sem találunk a gyülekezet életére, tagjaira. De nemcsak az efezusira, hanem egyetlen más gyülekezetre sem történik semmilyen utalás. Ellenben arról olvasunk, hogy író és címzettek között nincs személyes ismeretség (1,15; 3,2; 4,21), csak hallomásból tudnak egymásról. Önmagában ez a tény kérdésessé teszi a levél páli szerzőségét, vagy azt, hogy címzettje az efezusi gyülekezet.
A második - tehát a címzettekre vonatkozó - kérdés jogosságát látszik alátámasztani az, hogy a régi kéziratokban »az efezusiakhoz« felirat csak a 2. szd.-tól szerepel, az 1. v.-ben jelenleg olvasható »Efezusban« (g. en Epheszó) kifejezés pedig a 4. szd.-tól. Eszerint a levél helymegjelölés nélkül keletkezett.
TERTULLIANUS Adversus Marcionem munkájában arról tudósít, hogy MARCIÓN és eretnek társai (140 körül) az »efezusiakhoz címzett levélként« hagyományozott iratot »Laodiceai levél«-nek tartják. Nyilvánvaló e megjegyzésből, hogy sem Marción, sem Tertullianus nem ismerte az 1,1 szövegében az »Efezusban« meghatározást, sőt számukra a felirat sem volt bizonyosan eldöntött. Marción álláspontja a Kol 4,16-on alapulhat, miszerint a Kol szerzője egyidejűleg Laodiceába is küldött levelet. Ez volna a ma Ef-nek ismert irat. Ez azonban legalább két ok miatt nagyon valószínűtlen. Egyfelől ez a felfogás nem teszi személyesebbé az Ef-et. Ha igaz is, hogy Laodiceában Pál személyesen nem járt, bizonyos, hogy az ottani gyülekezettel is voltak kapcsolatai. Másrészt Marción álláspontját akkor lehetne elfogadni, ha a Kol 4,16-ban írt utasításhoz hasonlót az Ef-ben is olvasnánk. Az »eretnek« eljárásának annyi »haszna« lett, hogy az egyházban az »efezusi levél« elnevezés vált általánossá. Egyébként nyilvánvaló, hogy a régebbi felirat hatására került be a szövegbe az »Efezusban« meghatározás.
Kik voltak hát a levél igazi címzettjei? A kérdés megválaszolását célzó sok próbálkozás közül csupán kettőt említünk. Mindkettővel kapesolatban lehet felvetni érveket és ellenérveket egyaránt.
a) A 17. szd. közepétől ismert az a tétel, hogy az Ef eredetileg körlevél volt, amely több gyülekezethez szólt. Az 1. v.-ben az eredeti iratban hézag volt, s ide mindig annak a gyülekezetnek a neve került beírásra, amelyikbe a levél egy-egy példánya felolvasás céljából eljutott. Az »Efezusiakhoz« felirat úgy ragadhatott a levélre, hogy az Efezusban keletkezett körlevél körútja megtétele után visszakerült Efezusba, s itt találták meg később, a páli levelek rendezésekor. Ezt az elméletet nem támogatja az 1,1 nyelvtani rendezetlensége, s helyességét kétségbe vonhatja az a tény, hogy módszere párhuzam nélkül áll az ókorban.
b) Van olyan elmélet, amelyik természetesnek tartja, hogy az »Efezusi levél« címzés nélkül keletkezett. A tartalmában minden konkrétumot nélkülöző általánosságban fogalmazó, az egyház egészét és minden egyes gyülekezetét érintő tanításokat közlő irat szerzője nem is gondolhatott maga elé konkrét gyülekezetet. A címzettek megnevezésének helyét a levélformában szándékosan üresen hagyta, ezzel is jelezve azt, hogy mondanivalója általános érvényű. A tartalom és a hiányos levélkezdet így teljes mértékben megfelel egymásnak. Ezt a hipotézist is terheli az első vers nyelvtani bizonytalansága.
Az ismertetett elméletek nem juttatnak bizonyosságra a levél címzettjeit illetően, annyi azonban elmondható, hogy a szerző Kisázsia gyülekezeteinek, vagy gyülekezetei egy csoportjának szánta iratát.
3. Szerző, keletkezési hely és idő. A címzéssel kapcsolatos problémák ellenére az Ef a korai időktől kezdve közismert volt a gyülekezetek körében. Marción óta elvitathatatlan része az ÚSZ-i kánonnak. Páli eredetét a humanista ERASMUS kérdőjelezte meg először azzal a megjegyzéssel, hogy stílusa annyira elüt a többi páli levéltől, hogy másvalaki művének tűnik. A 18. szd. végétől egyre többen, s egyre határozottabban vonják kétségbe Pál szerzőségét. A stílus mellett hivatkoznak a cím és a tartalom közötti ellentétre, valamint e levélnek a Kol-hez való viszonyára. A nézetek egységéről azonban e vonatkozásban sem lehet beszélni.
a) Nyelv és stílus sajátosságai
A nyelvi vizsgálódás megállapítása szerint sok olyan szó fordul elő az Ef-ben, amelyek a későbbi iratokra és főleg az apostoli atyákra jellemzők. Fontos fogalmak jelölésére itt nem ugyanazokat a szavakat találjuk, mint a kétségbevonhatatlanul páli levelekben. Stiláris jellegzetesség a rokonértelmű szavak és a birtokos szerkezetek rendkívüli halmozódása, valamint a tagolatlan mondattömbök (1,15-23; 3,1-8) ismételt előfordulása. Ezek a sajátosságok azonban végül is nem zárják ki a páli szerzőséget. A konkrét gyülekezeti helyzettől való függetlenség magyarázat lehet a stílusbeli eltérésre.
b) Az Ef és a Kol viszonyának vizsgálata a két levél közeli rokonságát bizonyítja. Szó szerinti egyezés ugyan alig található, de mind tárgyi, mind alaki szempontból feltűnő hasonlóság ismerhető fel. Készültek már részletes összehasonlító táblázatok is a rokonság bizonyítására. De sem ezek, sem a különböző szóstatisztikák nem érvényteleníthetik az Ef egyes részleteinek más páli levélrészletekkel való egyezését, és nem cáfolhatják azt a tényt, hogy az Ef és a Kol egymáshoz való viszonyát hasonlóságok mellett különbözőségek is jellemzik.
Az egyezéseket és a különbözőségeket figyelembe véve azt mondhatjuk mind formai, mind tartalmi vonatkozásban, hogy ami a Kol-ben egyedi, konkrét, az az Ef-ben általánossá, elvonttá lesz, vagy legalábbis efelé tart. Ez az átalakítás feltétlen előrelépés, fejlődés, de nem feltétlen más szerzőnek a munkája.
c) A teológiai felfogás vizsgálata is közelebb vihet a szerzőség kérdésének megnyugtató megoldásához. Az Ef-ben megfogalmazódó teológiai gondolatnak más páli levelek tanításával való egybevetése bizonyítékot adhat a páli szerzőség mellett vagy az ellen.
Az Ef 2,20 ellentétben állni látszik az 1Kor 12,27 tanításával. Az utóbbi Krisztust mondja az egyház alapjának, míg az előző az apostolokról és prófétákról állítja, hogy rájuk épül az egyház.
A g. ekklészia szó a páli levelekben egyformán jelölheti a helyi gyülekezetet és az egyetemes egyházat. Ugyanez a szó az Ef-ben kizárólag az egyetemes egyházat jelenti (1,22; 3,10.21; 5,23-25.27.29.32). Ezzel kapcsolatban egy kérdés önkéntelenül adódik: egy általános jellegű irat (ilyen az Ef) szerzője tudhat-e egyáltalán »helyi gyülekezet«-ről?
Felismerhető bizonyos ellentét e levél és a többi páli levél között az Istennel való megbékélés, ill. megbékéltetés dolgában is. A többi levélben Isten a cselekvő, itt pedig Krisztus válik a megbékéltetés alanyává.
A példák még szaporíthatók lennének. Kétségkívül felismerhetők a teológiai tartalom részleteiben különbözőségek, sőt ellentétek a páli levelek és az Ef között. Ezek mellett azonban látnunk kell az egyezéseket alapvető teológiai kérdésekben: Krisztus és az egyház viszonya, Izráel és a pogányok egysége Krisztus halála által, az Istennel való megbékéltetés szolgálata.
d) Keletkezési hely és idő
Az Ef-ben több helyen találunk utalást arra, hogy írója fogságban van, de a fogság helyéről nem ad hírt. Az utóbbi időben - a szerző személyével kapcsolatos állásfoglalástól függetlenül - általánossá lett az a nézet, hogy a keletkezés helye Efezus. A keletkezési idő megállapítása nagyban függ a szerzőség kérdésében való állásfoglalástól. A páli szerzőséget vallók a keletkezés idejét 55 körülre teszik, míg a Pál szerzőségét tagadók szerint 80-100 között íródott (a 2. szd. emlegetése irreális).
4. Tartalmi sajátosságok, felosztás. Az Ef a jól ismert levélelemekkel kezdődik: köszöntés (1,1-2), hálaadás (1,3-14) és könyörgés (1,15-23). Más levelekhez képest csak az a különbség, hogy ezek az elemek itt nem tartalmaznak utalásokat semmiféle gyülekezeti kérdésre. A hálaadás és a könyörgés tárgya előrevetítése a levélben tárgyalt nagy teológiai gondolatoknak.
A levél első fő része arról szól, hogy mit adott Isten Krisztusban az embernek (2-3). A hívők előző állapota tulajdonképpen maga volt a halál. Ebből szabadulás az Isten kegyelméből adatott: »feltámasztott... Krisztus Jézusért« (2,1-10). A kegyelemnek ez a munkája a pogányokat »közel« valókká tette. Egybekapcsolta Izráel közösségével, de nem a törvény érvénye alatt, hanem az Istennel való megbékélésben a kereszt által. Krisztusban zsidók és pogányok együtt épülnek Isten szent templomává (2,11-22). A szerzőt kifejezhetetlen öröm tölti el afölött, hogy ismerője a »titok«-nak és másokat is megajándékozhat ezzel az ismerettel: zsidók és pogányok örököstársak a Krisztusért (3,1-13). Imádkozik is azért, hogy olvasói a titkot feltáró szeretetet igazán megismerjék és megértsék (3,14-21).
A levél második fő része arra mutat rá, hogy mit vár Isten az embertől, akit Ő kegyelmével megajándékozott (4,1-6,20). Az elhivatás megszabja a keresztyén ember magatartását. Az elhivatásban pedig a hangsúlyos mozzanat az egység (4,1-6). Ez az egység az ajándékok sokféleségében válik személyessé, hogy azután a sokféle egyformán az egy test építésére legyen (4,7-16). A régitől való elszakadás nem lehet időleges, csupán kell hogy kövesse az újhoz való szoros odakapcsolódás (4,17-25). Az új ember élete tiszta élet, aminek egymás irányában kell igaznak lennie elsősorban: »Legyetek Isten követői, mint szeretett gyermekei« (4,26-5,2). Az Isten követése egyrészt elhatárolódás a bűn minden formájától (5,3-7), másrészt megélése ennek: »világosság vagytok az Úrban« (5,8-21). A keresztyén ember mindennapi kötelességeit ún. keresztyén házirendben fogalmazza meg a levél írója (5,22-6,9). Ezen belül úgy beszél a házasságról, hogy abban Krisztus és az egyház viszonyát látja kiábrázolva (5,22-33). A szerző tudja, hogy az Istennek való engedelmesség tulajdonképpen harc a gonosz ellen. Ebben a harcban kevés az ember saját ereje. Isten nem is hagyja magára harcoló gyermekeit: biztos diadalt jelentő fegyverzetét adja nekik (6,10-20).
A levél befejezése az esetleges személyes jellegű érdeklődést Tükhikosz felé irányítja. Végül testvéri köszöntés, áldáskívánás zárja az Ef-t.
KI

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT