Eben-Háézer

Teljes szövegű keresés

Eben-Háézer 1. Település Áfék közelében (h. 'eben hácézer = a segítés köve). Nem sokkal azután, hogy Isten kijelentette magát Sámuelnek, az izráeliek hadba vonultak a filiszteusok ellen. Az izráeliek Eben-Háézer mellett, a filiszteusok pedig Áfékban táboroztak. Az első ütközetben az izráeliek vereséget szenvedtek. Ekkor elhozatták Silóból az Úr szövetségládáját. A filiszteusok azonban ismét győzelmet arattak, sőt a szövetségládát is zsákmányul ejtették, s Eben-Háézerből Asdódba vitték. Egy benjámini férfi még a csata napján megvitte a vereség hírét Silóba. Ez arra utal, hogy Eben-Háézer nem messze volt Silótól. Bővebbet és biztosabbat nem tudunk róla (1Sám 4,1kk; 5,1k).
2. Emlékkő Micpa és Sén között. Az áféki vereség után húsz év telt el. Izráel visszatért az Úrhoz. Sámuel Micpába hívta őket, hogy imádkozzon értük. A filiszteusok megtámadták a Micpában összegyülekezett izráelieket. Isten megsegítette népét. A filiszteusok súlyos vereséget szenvedtek. A győzelem emlékére Sámuel emlékkövet állított fel Micpa és Sén között. Az emlékkövet Eben-Háézernek nevezte el ezzel a hitvallással: Mindeddig megsegített bennünket az Úr! (1Sám 7,2-12).
Eben-Háézer tehát két összefüggésben és két értelemben szerepel az ÓSZ-ben. A kettő közötti kapcsolat vitatott. Mivel az egyik ütközet Áféknál, a másik pedig Micpánál volt, a két Eben-Háézert nem lehet azonosítani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem