Dolgozik
Dolgozik Valaki valamilyen meghatározott cél érdekében tudatos tevékenységet, munkát folytat. Az emberi munkával kapcsolatosan az általános ókori, ezen belül a B-i szemléletnek megfelelően csak a fizikai jellegű munkavégzés jön számításba. Munkavégzésnek számít a földművelés, az állattenyésztés, az ezekkel kapcsolatos tevékenységek és a kézművesmesterségek gyakorlása.
a) Munkavégzés az ÓSZ-ben
Az ÓSZ embere számára a munka magától értetődő adottság, amelyet éppen ezért az ÓSZ nem kiemelten és rendszerbe foglalva tárgyal, hanem általában más, teológiailag releváns témakörökkel összefüggésben ( SZOMBAT, EMBER, NYOMORÚSÁG stb.).
Az egyéb témakörökkel való összefüggést bizonyítja az is, hogy az ÓSZ-nek nincs a munkára, a munkavégzésre vonatkozó kizárólagos kifejezése, hanem azt több önálló szóval, és tevékenységet kifejező egyéb fogalmak derivátumaival fejezi ki.
1. Isten munkavégzése
Az ÓSZ gyakran beszél Isten munkavégzéséről. Az istenséggel kapcsolatos hasonló kifejezésekkel a B-n kívüli vallások esetében is találkozhatunk. Isten és az ember munkája között azonban nincs közvetlen szerves összefüggés, mintha ez amannak visszatükröződése, kiábrázolása volna. Az ilyen jellegű szövegek Istenről beszélnek antropomorf módon. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a későbbi keletkezésű ÓSZ-i szövegekben Isten munkálkodásának ez az antropomorfizáló kifejezésmódja háttérbe szorul, megszűnik. Isten és az ember tevékenysége között közvetlen megfelelés csak a SZOMBAT vonatkozásában ismerhető fel.
Isten munkája mindenekelőtt a teremtés (1Móz 1,1-2,4; 2,5-25). Az 1,1kk-ben nem csak a »teremteni« jelentésű, és csak Istennel kapcsolatban használt bára' kifejezés fordul elő, hanem olyan szavak is, amelyek azonosak az emberi munkavégzés kifejezéseivel (cászah: 1Móz 1,7,16,25; bádal: 1Móz 1,4.7.17). 1Móz 2,7k szerint Isten az embert »megformálta« és számára kertet »ültetett«. Az cászah: megalkotni, létrehozni, elkészíteni kifejezés egyébként a teremtés munkájára vonatkoztatva, Istennel kapcsolatban textusok egész sorában sztereotip módon ismétlődik (2Móz 20,11; 31,17; Zsolt 115,15; 2Krón 2,11; Neh 9,6 stb). Isten munkája nem ér véget a teremtéssel, hanem a történelemben folytatódik (5Móz 11,7; Józs 24,31; Zsolt 44,2; 64,10, 66,3 stb.). Jahve alkotta meg a maga népét is (5Móz 32,6), amelynek bűnei fáradságot okoznak neki (Ézs 43,24; 53,11). Isten gondviselésével kapcsolatban az emberi munkavégzésre is alkalmazott kifejezésekkel találkozunk (pl. Zsolt 147,1kk: Isten épít, esőt ad, füvet sarjaszt).
2. Az ember munkavégzése
Az ÓSZ mindenekelőtt a teremtéstörténet kapcsán és a bölcsességirodalom erre támaszkodó részleteiben foglalkozik bővebben az emberi munkavégzés kérdéskörével. Az ember munkája nem egyenes folytatása, megfelelője Isten munkájának, ugyanakkor az ember mint Isten megbízottja dolgozik. Ez a megbízatás hozzátartozik a teremtés eredeti rendjéhez (1Móz 1,27k). E megbízatásban benne foglaltatik az a tény is, hogy az ember a munkát nem mint egyén, hanem mint közösségi lény kapta feladatul; elsősorban abban a vonatkozásban, hogy Isten az asszonyt rendelte a férfi mellé segítőtársul (1Móz 1,28). A munka maga nem átok az ember számára, hanem csak annak fáradsága, nehézsége, gyakori eredménytelensége, mint a bűneset következtében az embert sújtó isteni büntetés (1Móz 3,17; Zsolt 127,2; Préd 3,9).
A B szemlélete szerint - eltérően a B-n kívüli vallások felfogásától - a munkavégzés célja nem az istenség táplálása (Zsolt 50,12), hanem az ember önmaga fenntartása céljából dolgozik, s így válik Isten partnerévé (1Móz 1,29). 1Móz 8,22 kapcsolja össze először az emberi munkavégzést Isten áldásával, mint alapfeltétellel, ami azután az egész ÓSZ-en végigvonuló szemléletté bontakozik ki (3Móz 25,20; 5Móz 15,10; 16,15; Zsolt 65,10kk; Jób 1,10; Péld 10,22; Préd 3,13). A munkavégzésnek ez az összefüggése, és az a tény, hogy az ember munkavégzése során alkotni képes, különbözteti meg alapvetően az embert az állatvilágtól.
Mindezekből következően - eltérően az általános ókori szemlélettől - a munka általánosan érvényes emberi feladat, nemcsak a rabszolgák osztályrésze. Az ember köteles dolgozni, ez számára Isten megbízása (2Móz 20,9; 16,26; 5Móz 5,13). Ugyanakkor ez nem jelenti azt, mintha az ÓSZ szerint a munka szolgálat, istentisztelet volna; ez a gondolat csak a későbbiek során, a rabbinikus szemléletben jelenik meg. Nem üdvszerző tevékenység, hanem az életszükségletek megszerzésének eszköze (1Móz 1,29; 2,15; Zsolt 128,2; Péld 14,23; 16,26).
A kényszermunka az ÓSZ felfogása szerint negatív jelenség, amely az egyiptomi rabszolgaságra emlékezteti Izráelt. (2Móz 1,14; 2,23; 3,7; 5,1kk; 6,6kk). Salamon korában a kényszermunka általánossá vált (1Kir 4,6; 5,7; 9,15kk), de ez általános elégedetlenséget váltott ki (1Kir 12,4kk). E szemlélet megnyilvánulása a h. rabszolgákkal kapcsolatos, messzemenően humánus törvényi szabályozás (3Móz 25,35kk; 5Móz 15,12kk).
A bölcsességirodalom a munkavégzéssel kapcsolatban elsősorban a szorgalmat, mint erényt állítja előtérbe, és elítéli a lustaságot (Péld 6,6kk; 10,4kk; 11,16; 12,11; 31,10).
b) Munkavégzés az ÚSZ-ben
Az ÚSZ korát alapvetően a rabszolgatartó társadalmi berendezkedés határozta meg. A gazdasági szükségszerűségek azonban a szegényebb szabad rétegek számára is kényszerűvé tették a kézműves mesterségek gyakorlását. A fizikai jellegű munka megítélése a hellénista-római társadalomban ambivalens. Egyfelől meghatározó az a szemlélet, amely a munkát az istenek által megszabott kötelezettségnek tekinti, amely minden emberre nézve érvényes, s amely a munka nehézségeit a korábbi nemzedékek bűnei következményének tekinti. Ezzel a régi rómaiaktól eredő felfogással ellentétben a g. bölcselők szemlélete szerint a fizikai munka alacsonyrendű tevékenység, amelyet a rabszolgákra kell hárítani, míg a szabad polgároknak a művészetekkel, a tudománnyal és a politikával kell foglalkozniuk.
1. Jézus és a munka
Jézus kézműves családba született, és növekedett fel, és minden bizonnyal részt vett annak munkájában is (Mt 13,55 par). Jézust rabbiként tisztelik (Mk 9,5; 10,51; 11,21), és ez is valószínűsíti azt, hogy valamilyen kézművesmesterséget gyakorolt, mivel a korabeli rabbik esetében ez volt az általános gyakorlat. Tanítványai többségükben kétkezi munkások közül kerültek ki (Mk 10,28 par). Tanításaiban, példázataiban Jézus különös előszeretettel veszi alapul a kétkezi munkavégzést, és azokban követelményként jelenik meg a munkában való hűség (Mt 20,1kk; 21,28kk; 25,45kk; Lk 19,12kk).
Jézus tehát mind magatartásában, mind tanításában magasra értékeli a munkát, hangsúlyos azonban nála, hogy a munkavégzés nem öncél. Óv a földi javak hajszolásától, és attól, hogy az emberi tevékenység a mammon szolgálatává legyen (Mt 6,19kk; Lk 12,16kk; 14,15kk).
2. Apostoli tanítás, ősegyház
A rabbinikus szokásoknak megfelelően Pál apostol is kézművesmesterséget tanult és gyakorolt (ApCsel 18,3; 20,34). Ez teszi lehetővé számára, hogy missziói, apostoli tevékenységét a gyülekezetektől való anyagi függetlenségben végezze (1Kor 9,6; 2Kor 11,9). Ez a munka naponkénti kemény erőfeszítést igényel (1Kor 4,13; 2Kor 6,5; 1Thessz 2,9; 5,12).
Pál apostol a gyülekezeteket is csendes, szorgalmas munkálkodásra buzdítja, amely biztosítja számukra egyfelől az anyagi függetlenséget, másfelől a kívülállók sokszor gyanakvásra hajlamos tekintete előtt az elismerést és a megbecsülést (1Thessz 4,11kk). A 2Thessz tükrözi azt az eltévelyedést, amely abban nyilvánult meg, hogy egyesek a közeli parúzia váradalmában felhagytak a hétköznapi tevékenységek folytatásával. Ezért a 2Thessz 3,6kk szigorú intést fogalmaz meg a munkára való kötelezettséggel kapcsolatban. A munka nem csak az önfenntartás eszköze, hanem a másokon való segítésé is (Ef 4,18).
Az ÚSZ-ben a munkavégzés értelmezése abban a tényben éri el csúcspontját, hogy a fizikai munkára vonatkozó kifejezések használatosak általában egyúttal a tanítványi, apostoli, gyülekezeti tevékenységre, szolgálatra is (Mt 9,37; 10,10; 1Thessz 2,9, 5,12; Róm 16,12kk; 1Kor 15,58; Ef 6,5kk).
SzCs
