Dicsőítés

Teljes szövegű keresés

Dicsőítés Valamilyen személy lényének, méltóságának, tetteinek értékelő elismerése. Lehet emberekre vonatkoztatni, de akkor nem mindig pozitív értelmű. Elsősorban Istenre vonatkozik. A vallási, istentiszteleti nyelvben rendszerint kialakulnak a dicsőítés állandósult vagy mindig visszatérő elemei és formái.
A dicsőítés fogalmát nehéz teljesen különválasztani a rokonértelmű fogalmaktól ( DICSÉRET, DICSŐSÉG, DOXOLÓGIA), van ugyanis bennük több-kevesebb rokonvonás, de meg lehet különböztetni őket egymástól.
1. Nyelvi megfigyelések
A dicsőíteni-dicsőítés gondolatát nem lehet egyetlenegy B-i szóval visszaadni. Inkább eltérő értelmű B-i szavak közös jelentésárnyalatai felelnek meg ennek a legjobban. a) Ilyen a h. bárak, melynek első jelentése: »áldani«, de gyakran ezt a szót a LXX az eulogeo = »jót mondani valakiről, dicsőíteni« igével adja vissza. Ennek a g. igének főnévi megfelelője az eulogia = »dicsőítés, dicséretmondás«. Az eulogeó-nak a klasszikus és a későbbi köznapi g. nyelvben nem volt az »áldás«-sal összefüggő jelentéstartalma, ezt először a LXX-ban nyerte el. Az ÚSZ-ben az eulogeo, eulogia 68-szor fordul elő, ebből kb. 40 esetben a »dicsőítés, magasztalás« jelentéssel. Ennek melléknévi igeneve eulogemenosz = »dicsőített, áldott«. Nőnemű alakban (pl. Máriára vonatkozóan) = eulogémené (Lk 1,42). b) Másik szócsoport, amelyik a dicsőítésre vonatkozhat a h. jádáh, jelentése »megvallani, dicsőíteni, vallást tenni.« Ezt a LXX a homologeo = »megvallani, dicsérni« és a belőle összetétellel képzett ekszomologeo = »dicsőíteni, dicsőítve megvallani, elismerni« igékkel adja vissza. Ebből ered az ekszomologészisz = »dicsőítés, hitvallás« főnév is. Az ekszomologeo igének fontos szerepe van az ÚSZ-ben is. c) A harmadik szócsoport, mely a dicsőítés jelentését is magába foglalja, a h. k-b-d gyökre (jelentése: tekintélyesnek, súlyosnak, dicsőnek lenni stb.) adott válasz, amit a B-i g. nyelv (mind a LXX-ban, mind az ÚSZ-ben) a dokszazo = »dicsőíteni« igével és származékaival fejez ki. Ennek a klasszikus és a mindennapi g. nyelvben alapjelentése az volt, hogy »vélekedni valamiről, vélni« (=dokein). Viszont a g. nyelvű B-ban ez a jelentése csaknem megszűnik. Ehelyett tiszteletadást fejez ki, mégpedig nem embereknek (annak a timé = tisztelet és származékai felelnek meg), hanem Istennek adott tiszteletet. Ősi jelentéséből megmarad annyi, hogy a tiszteletet érdemlő személy megjelenése, az általa keltett benyomás váltja ki a szemlélőben a dicsőítés szándékát. d) Végül a megalüno = »naggyá tenni, dicsőíteni« igét említjük, ez már aklasszikus g. nyelvben is átvitt értelmű volt (a »nagy« melléknévből eredt), az ÚSZ-ben értelme: »magasztalni, dicsőíteni«.
2. Tartalmilag
a) Az ÓSZ-ben a dicsőíteni/dicsőítés irányulhat bizonyos dolgokra (pl. egy városra), kimagasló tettekre, személyekre, istenekre is (a pogány világban), ilyenkor jelentése közeledik a hálaadás fogalmához. Ha a B-ban kapcsolatos az »áldás« gondolatával, mint pl. az 1. a) pontban említett esetben, akkor így csak az ÓSZ-ben 450-szer fordul elő (pl. 1Krón 25,3; 2Krón 20,22; Neh 12,27; Zsolt 147,7). A dicsőítés tárgya Isten hatalma, fensége (1Krón 29,12k), népével a történelemben gyakorolt szabadító tettei (Zsolt 105,1k), jósága (Zsolt 118,1k). Az, hogy megment a bajból (Zsolt 107,1.8.15.21.31), az ellenségtől (Zsolt 9,2). Sokszor jelentésárnyalata annyi, mint »köszönetet mondani« (az 1. b) pont esetében). Érdekes a »megvallani, dicsérni« látszólag eltérő jelentéssel bíró igének (Jób 7,19-ben eltérő jelentéseinek együttes előfordulása: »Adj dicsőséget Istennek = dicsőítsd Istent = valld meg bűnöd!« A tolvaj Ákán esetében ugyanis éppen bűnvallása adhatott dicsőséget. Az 1. c) pont esetében a dicsőítés szó együttjár a »vinni« vagy az »adni« igékkel, az emberek dicsőítést visznek Isten elé vagy adnak neki (Zsolt 29,1; Ézs 42,12). b) A QUMRÁNi és rabbinista zsidó irodalomban gyakori kifejezés a »dicsőség légyen...«, »dicsértessék az Úr...« formula. Sok szöveg kezdődik így »dicsőíttessél, Uram...« Használták az istentiszteleten, de a mindennapi élet legfontosabb helyzeteiben (pl. étkezésnél, hálaadás alkalmával ugyancsak. c) Az ÚSZ-ben az 1. a) pontban leírt jelentésárnyalatnál a háttérbe húzódik az »áldás« fogalma - ellentétben a LXX-val - és kidomborodik a »dicsőítés« jelleg. - Néha visszatükrözi a zsidó szóhasználatot (Mk 14,61; Lk 1,64; 2,28; 1Kor 14,16; Jak 3,9k). Jézus maga is használja, akár a zsidó családfők, az étkezés előtt és után. - A dicsőségadás Istennek = Isten-dicsőítés szép formuláját találjuk egy-egy ÚSZ-i imádságban, doxológiában (Lk 1,68). Több levél kezdődik így, ezekben a köszöntés és az Isten-dicséret kapcsolódik egybe ebben a formában (2Kor 1,3; Ef 1,3; 1Pt 1,3). - A páli levelekben találkozhatunk rövidebb dicsőítő formulákkal (Róm 1,25b; 9,5; 2Kor 11,31). Ezek a Jel-ben valóságos himnuszokká bővülnek (5,12; 7,12). Ilyenkor formailag a himnusz (hümnosz) műfajához közelednek. - Hódolnak ezzel a szóval Jézusnak (mindig a múlt idejű, szenvedő igealak melléknévi igenevével) egyszerre köszöntve/dicsőítve, ugyanakkor segítségül híva őt (Mk 11,9; Mt 23,39; vö. Zsolt 118,26). Dicsőítik és köszöntik így a Messiásban elérkezett Isten országát (Mk 11,10), egy helyen pedig az angyal köszönti (és dicséri) így Máriát, Jézus édesanyját (Lk 1,42).
Az 1. b) pontban szereplő kifejezéssel Jézus Isten különös tettét dicsőíti, mellyel a kijelentés titkait a bölcsek elől elrejtette, a kisdedeknek viszont megjelentette (Mt 11,25). Pál reménysége, hogy a pogányok Istent irgalmáért dicsőítik (Róm 15,9), itt az apostol a Zsolt 18,50k; 117,1k-re és az 5Móz 32,43 beteljesedésére hivatkozik. Végül a Zsid 13,15 a keresztyén gyülekezetet szólítja fel Isten neve dicséretére.
Az 1. c) pontban ismertetett ige több mint 60-szor fordul elő az ÚSZ-ben. Ez a »dicsőítés« speciálisan B-i kifejezés. Érdekes, hogy Jn-ban és az 1Pt-ben milyen sokszor szerepel. Árnyalatai: Istennek dicsőséget adni, őt dicsőíteni (Lk 17,18; Róm 4,20; Jel 4,9; 11,13). - A keresztyén ember legfőbb kötelessége Istent dicsőíteni a templomban, a mindennapi életben, mégpedig szavaival és tetteivel (Mt 5,16; Róm 1,21; 1Kor 6,20; 10,31). - Jn-ban jelentésárnyalata: »megdicsőülni = Isten dicsőségében részesedni«. Lehet ez Krisztusra vonatkozó megjegyzés (7,39; 12,16). De mindenképpen érvényre kell juttatni Isten és az ő Fia dicsőségét (11,4; 13,31k; 17,1.4k). A végidők egyik nagy eseménye lesz, hogy a hívők részesednek Isten dicsőségéből, azaz »megdicsőíttetnek« (Róm 8,18.21; 1Kor 15,43; 2Kor 3,18; 4,17; Fil 3,21; Kol 3,4; 1Pt 5,1). Ennek előfeltétele a Vele együtt szenvedés.
Az 1. d) pontban tárgyalt dicsőítés (»naggyá tétel«) egyszer Mária lelkéből fakad (Lk 1,46). Istent magasztalják, dicsőítik a pogányok, akik a Szentlelket kapták (ApCsel 10,46). A nép pedig az ősgyülekezet tagjait dicsőítette így (ApCsel 5,13). Jézus nevét dicsőítik Efézusban (ApCsel 19,17). Ezt szeretné tenni Pál a maga életével és halálával (Fil 1,20).
BJ

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT