Deuteronomista történetírás
Deuteronomista történetírás ÓSZ-i írásmagyarázati elmélet. Kiindulópontja az a feltételezés, hogy a JÓSIÁS király idejében megtalált törvénykönyv (2Kir 22,8kk) azonos az 5Móz-ével (Deuteronomium), pontosabban annak egy részével, mivel a király által végrehajtott reformok (2Kir 23) azoknak a rendelkezéseknek a végrehajtásai, amennyiben ez a könyv különbözik az előző négy könyvben található kultuszi rendelkezésektől.
Az 5Móz - tudományos nevén Deuteronomium - eszerint valamikor Samária eleste (722) és a megtalálás (621) között keletkezett (ld. MÓZES ÖT KÖNYVE). A törvények újra áttekintésével egyúttal magyarázatot keres Izráel bukására. Az ő szellemében dolgoztak aztán azok a történetírók (ezért deuteronomista), akik Júda fogságravitele után áttekintették Izráel és Júda egész történetét úgy, hogy közben a bukás okait keresték.
Tudvalévő, hogy Izráel történeti könyveit az eseményekről szóló hagyomány felhasználásával, de jóval az események után írták. Erre utalnak olyan megjegyzések, hogy valami a »mai« napig (= a megírás napjáig) úgy van (Józs 7,26; 8,29 stb.). A késői megíró bizonyos határok közt válogatta, rendszerezte, magyarázó szempontokkal látta el az általa feldolgozott hagyományt. A Józs, Bír, Kir-ban található anyag ilyen végső formába öntése a deuteronomista történetírás. Ez teológiai szempontból követi végig Izráel történetét. a) A Józs-ban abból a szempontból csoportosítja a honfoglalásra vonatkozó anyagot, hogyan könnyítette meg Isten ezt a nehéz feladatot népe számára, eközben milyen csodák által dicsőítette meg magát. Hogy más szempontból is föl lehet dolgozni ezt az anyagot, azt mutatja a Bír 1-2. fej., vö. HONFOGLALÁS. Isten mindezt egész Izráelért tette - még ha megtudjuk is, hogy mennyi részvállalkozásra töredezett szét (Bír 1,2). Isten mindezzel ígéreteit teljesítette és nyugalmat adott népének (Józs 1,13.15; 11,23; 21,43-45; 22,4; 23,1). b) A bírák korának hőstetteiről, hőseiről szóló történeteket is ez a történetírás formálta egységes egésszé: Izráel népe elhagyja az Urat, ezért Isten megbünteti őket azzal, hogy elnyomja őket egy idegen nép: Izráel megbánja bűnét, az Úrhoz kiált, Isten pedig egy bírát támaszt, aki megszabadítja a népet. Utána Izráel megint elhagyja az Urat és kezdődik minden elölről (Bír 2,11kk). Ezek a bírák rendszerint 40 évig ítélték Izráelt.
Bemutatja ennek a kornak a veszélyeit: Gedeon után kísérlet történik dinasztia alapítására (Bír 9), vagyis annak az alapelvnek az elhagyására, hogy mindig közvetlenül az Isten által adott vezető vezesse a népet (Theokrácia) (8,27). Sámsont erkölcsi fegyelmezetlensége ítéli meg. 20 évig volt Izráel bírája (16,30k). c) A Deuteronomium fő sajátossága és újsága a kultusz centralizációja. A Kir annak alapján ítéli meg a királyokat, hogy tűrték-e az áldozóhalmok használatát. Izráel királyait mind elítéli - természetes, hiszen ők mindnyájan elszakadtak Jeruzsálemtől -, különbség mindössze a rosszallás mértékében van. Júda királyai közül csak EZÉKIÁS és JÓSIÁS részesül dicséretben, a többiek egy részét csak feltételesen dicséri meg, a másik részt elítéli. Ezen túl is aszerint ítéli meg a királyokat, s aszerint részletezi tevékenységüket, hogy ragaszkodtak-e - népük javára - az Úr törvényéhez (2Kir 23,25). A Deuteronomium hangsúlyozza: a törvény megtartása: élet, meg nem tartása: pusztulás (5Móz 32,47; 18,15kk). Ez teljesedett be Izráelen és Júdán - az utóbbin később, mert valamivel több volt történelmében az engedelmesség.
CP
