Csoda

Teljes szövegű keresés

Csoda A B-i korszak emberei számára nem jelentett problémát az a kérdés, hogy a csoda megfelel-e a természeti törvényeknek vagy elüt azoktól. A racionalizmus kora a csoda szavahihetőségét azon mérte le, hogy a modern természettudomány által kidolgozott törvényekkel összhangba hozható-e. Napjainkra kiderült, hogy a B-i csoda és a modern természettudomány szembeállítása mesterkélt és nem jelent valódi ellentétet, amely egymást kizárná. A természettudomány által kidolgozott törvények csak munkahipotézisek, munkamódszerek a természet kutatására és az ember szolgálatába állítására. Ezek korszakról korszakra változnak, kiegészülnek, a régi módszereket újak váltják fel. A természettudomány tehát nem a hit vagy hitetlenség igazolására szolgál. A B-i csodák a valóságnak abba a síkjába tartoznak, ahol Isten cselekszik a maga által teremtett világban, amelynek az immanens törvényeit teremtői hatalmával ő határozta meg, ezért Úr felettük.
1. A csoda az ÓSZ-ben
Az ÓSZ elsőrenden nem a rendkívüli és megmagyarázhatatlan eseményeket, hanem egyáltalán a világ teremtését, megtartását és kormányzását, Isten nagyságát tartja csodának. Jól jellemzi a B csodaértelmezését Augustinus mondása: »A világ telve van csodákkal és ő maga a legnagyobb csoda.« Mivel Isten hatalma határtalan, ezért a B emberei nem ismerik a természetes és természetfeletti közötti megkülönböztetést. Istennek minden lehetséges (1Móz 18,14; vö. Mt 19,26; Mk 14,36). Ő tud a megszokott módokon munkálkodni, de szokatlanul is, azért, hogy dicsőségét kijelentse a világban és a történelemben (Zsolt 78,43; 2Móz 7,3; Jób 37,5.14-16). Ebben az értelemben az ÓSZ embere csodának tartja a mennydörgést (Jób 37,5), a csillagok útját pályájukon (Jób 9,9-10), Isten mindenütt jelenvalóságát (Zsolt 139,6), az embrió fejlődését az anyaméhben (Zsolt 139,13-15), az Isten folyamatos segítségét, amellyel népét és híveit vezeti (Zsolt 40,6), a világ népeinek a történelmi vezetését (Ézs 25,1-2; 28,29), Isten történelmi ítéleteit (2Móz 7-10; 3Móz 10,1-7; 1Sám 6,19-20; 2Sám 6,6-7). Maga Izráel létrejötte a legnagyobb csoda, a teremtéshez hasonló. Isten egy jelentéktelen szolganépet megszabadít kora legnagyobb birodalmának a jármából és szövetséges népévé teszi (Ézs 63,7-14). Ehhez csak népek megtérése és az új ég és az új föld teremtése lesz hasonló (Ézs 65,1-10.17). Csoda Izráel megszabadítása a babiloni fogságból (Ézs 43).
Rendkívüli események, hirtelen bámulatot ébresztő csodák nem gyakran történnek, csak az üdvözítés történetének döntő szakaszaiban vagy fordulataiban: az Egyiptomból való kivonuláskor, a honfoglaláskor, Mózes és utódja, Józsué korában, majd a bírák a karizmatikus királyok, Saul és Dávid és a szövetséget megújító próféták Illés és Elizeus korában. Ilyenek: átkelés a Vörös-tengeren, a mannával való táplálás a pusztában, itatás a kősziklából, halottak feltámasztása, ítéletet jelentő csodák (2Móz 14; 2Móz 16-17; Józs 3,14-17; Bír 7; 1Kir 17; 2Kir 8).
Ezeket a csodatetteket (h. 'ótót vö. 2Móz 10,1) az ÓSZ úgy értelmezi, mint Isten dicsősége és hatalma kijelentését népének megszabadítása, vagy bűnei, szövetségszegése miatt való büntetése és visszatérítése érdekében. Az 5Móz 7,19 úgy emlékszik ezekre, mint »jelekre és csodatettekre« ('ótót és mófötim), amelyeknek minden időkre szóló kinyilatkoztatás és intés-jellege van Isten népe számára: »… emlékezz vissza arra, hogy mit tett Istened, az Úr a fáraóval és egész Egyiptommal, a nagy próbatételekre, amelyeket saját szemeddel láttál, a jelekre és csodákra, az erős kézre és a kinyújtott karra, amellyel kihozott téged Istened, az Úr.«
Az ÓSZ-i csodák valójában Isten igéjét, önmagát és akaratát kijelentő szavát nyilatkoztatják ki, támasztják alá, ezzel hitelesítik Isten küldötteit, az Ő prófétáit (2Móz 4,1-5; 1Kir 18,36k; Ézs 38,7k; Jer 44,29k). Éppen ezért a csoda mindig alá van rendelve Isten igéjének. Ez különbözteti meg az Úr igazi küldötteit a hamis prófétáktól és a varázslóktól, akik szintén tesznek csodákat, de nem Isten rendeléséből (vö. 2Móz 7,12). A csoda valódiságát, az Úrtól való voltát, éppen annak igei üzenete dönti el (vö. 1Kir 18,36k; vö. 5Móz 13,2-6). Az Úr által adott csodák nem állnak ellentétben a szövetség igéivel és Izráelnek a próféták által adott isteni kijelentéssel, sőt azt igazolják.
A jelek közül kiemelkednek a csodák egészen rendkívüli jellegük, a bennük megnyilatkozó hatalmas isteni erők révén. Egyrészt megvalósulnak bennük Isten ígéretei, másrészt a csodák történjenek bár természeti tünemények vagy rendkívüli történelmi események által, túlmutatnak önmagukon, amit az ember lát, túlmutatnak a láthatatlan Istenre, hatalmára, szabadító szeretetére és ítéletes igazságára (2Móz 14; Ézs 55,11; Zsolt 77,15). Ezért nevezi az ÓSZ ezeket megkülönböztetetten Isten »hőstettének« (2Móz 15,11), az Úr »dicső tettének« (Zsolt 106,2) »hatalmas« és »félelmetes dolognak« (Zsolt 106,21-22), főleg csodának (pele’, nifla’ót) (2Móz 15,11; Zsolt 106,7). A nifla’ót szó az ember számára a »lehetetlent« jelenti, amint azt a LXX többször fordítja, tehát olyan tettek, amelyeket egyedül az Isten képes véghezvinni (Zsolt 86,10). Ezeken keresztül jelenti ki dicsőségét és szentségét (2Móz 15,1.7.16k; 3Móz 10,3).
A csodák az engedelmes nép számára Isten szabadító szeretetének művei, az engedetleneknek pedig ítéletet jelentenek. Az Úr csodatettei Isten népe javára vannak (5Móz 4,37), mert Jahve minden művében szeretet (Zsolt 145,9). Az ÓSZ-i csodák Jahve kegyelmének a kinyilatkoztatásai (Zsolt 106,7; 107,8; vö. 5Móz 6,10kk; Józs 24,11kk). A csodák az engedetleneknek ítéletet jelentenek (5Móz 7,17-20; Mik 7,15kk). A pogányok körében tett csodák Isten univerzális gondviselő és szabadító hatalmának jelei (1Kir 17; 2Kir 5).
2. Csoda az ÚSZ-ben
a) Általános vonások
Az ev-okban a csodának egy további jelentősége tárul fel: a csoda nemcsak lehetséges, hanem szükséges is. Ez a teremtett világ az ember bűne miatt és a gonosz romboló hatalma miatt végveszélybe került. Éppen akkor van igazán szükség a csodára, ha Isten a szabadítást, a megváltást véghezviszi. A csoda jel, előlege a teljességnek, a tökéletes megváltásnak, a természet rendje, Istennel való viszonya helyreállításának. Nem az a kérdés, hogy p1. egy béna ember meggyógyítása természetes vagy nem természetes módon megy végbe, hanem az, hogy a bénaságban a természetellenes, az Isten rendje ellen való mutatkozik meg és ezt ki kell küszöbölni, meg kell gyógyítani (g. terasz, szémeion, thambosz, dünamisz, thaumazó).
A megrontott természet meggyógyítása a bűnbocsánat csodájában megy végbe (vö. Lk 5,23-26; Róm 8,21). Az ÚSZ legnagyobb csodája, hogy »Jézus Krisztusban« a bűn és halál törvénye legyőzetik az élet Lelkének törvénye által (Róm 8,2).
b) Jézus csodái
Az ÚSZ legalapvetőbb csodája maga Jézus Krisztus személye, Isten Fiának a testtélétele (1Tim 3,16) és a döntő csoda, amely felől minden más csoda magyarázható, a »feltámasztás« csodája, amely felől Jézus minden szava és tette érthető és értelmezhető. Ugyanis a feltámasztás által bizonyította be Isten Jézus mennyei eredetét és ezáltal vált érvényessé a keresztjén véghezvitt váltságmunkája (Róm 4,25). Jézus életének minden csodatette a feltámadás erejének kisugárzása. »Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor üres a mi igehirdetésünk, de üres a ti hitetek is... Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk« (1Kor 15,14kk).
Jézus csodái által bizonyítja és megerősíti Isten országa elközelítéséről szóló igehirdetését. Ez döntésre, bűnbánatra, Jézus küldetésének elismerésére szólít fel, vagy az ő személyének és küldetésének elismerésére indít (Mk 1,15; 22-28; Mt 11,21k). A csodák »jelek« (szémeia mindenekelőtt Jn-ban), amelyek a szívek titkos gondolatait világosságra hozzák, amikor személyes döntésre késztetnek (Jn 2,11.23; 3,2; 4,48.54; 6,2.14.26.30; 7,31; 9,16; 10,41; 11,47; 12,18.37; 20,30). Aki a jelt nem az igazság iránti szeretetben követi, az nem értheti meg annak Istentől adott érvényességét és áldozatul esik a tévelygés lelkének (2Thessz 2,11).
c) A hit és a csoda viszonya
A hit és a csoda kölcsönösen feltételezik egymást. Egyrészt maga a hit is csoda, Isten ajándéka, másrészt Jézus ott kevés csodát tud tenni, ahol hitetlenségbe ütközik (Mt 13,58). A csoda megerősíti a hitet. Ahol a hit engedelmesen elismeri a csodát, ott a csoda is eléri rendeltetését. Jézus csodái részben bátor hitre, másutt elszánt hitetlenségre találnak (vö. Jn 1,5.10.11); Isten országa erőinek jelenlétét jelzik (Mt 11,4; 12,28kk), Jézus személyét és küldetését igazolják: »A Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek...« (ApCsel 2,22). Mindazáltal Jézus a csodáit könyörületből, a bűnöktől megrontott, szenvedő ember szabadítására, és nem a maga igazolására tette (Lk 7,13; Mt 20,34; Mk 1,41). A legnagyobb csoda a »feltámadás«, »Jónás jele« lesz, amelyben nyilvánvalóvá válik Istennek a bűn és halál feletti hatalma (Lk 11,29-32). Ő Jahve »szolgája«, aki azért küldetett, hogy visszaszorítsa a bűn hatalmát azáltal, hogy megbocsátja, legyőzi a betegséget, a halált és a Gonoszt, a Sátánt, aki szüntelen az ember elpusztítására tör (Mt 8,17; Lk 4,18-19; Lk 11,22; Mt 8,29; Lk 10,18).
d) A csoda az ősegyházban
Jézus az őbenne hívőknek megígérte, hogy jelek és csodák fogják kísérni bizonyságtételüket (Mk 16,17-18; Jn 14,12). A Szentlélek kitöltetése által létrejön az ÚSZ népe, az egyház. Péter pünkösdi beszédére mintegy háromezren keresztelkednek meg (ApCsel 2,1-41). Az apostoli időkben úgy tekintettek magára az egyházra is, mint az új teremtés kezdetének csodájára. Az apostolok igehirdetését Isten csodákkal pecsételte meg: »Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott ki« (Zsid 2,4). A csodák azonban csak kísérő jelei az igehirdetésnek (1Kor 12,28k). Ugyanez érvényes a kegyelmi ajándékok csodájára (1Kor 12). Ez különbözteti meg az Úr által tett csodákat a hamis próféták és apostolok csodáitól. Simon mágus önmaga nagyságának megmutatására és anyagi hasznára tett csodákat, és úgy gondolta, hogy az apostolok csodatevő ereje pénzen megvehető, mint fejlettebb csodatevő »technika«. Azonban keservesen kellett csalódnia (ApCsel 8,9-25), ui. a Szentlélek csodái az apostolok önzetlen hitéből, Isten küldése iránti engedelmességből és a Szentlélek jelenlévő hatalmából támadtak. Az ősegyházban és az egyház különböző korszakaiban történt csodák Isten országa teljes diadalra jutásának előjelei és előlegei, arra az időre mutatnak előre, amikor a teremtett világ visszatér Isten életet adó közösségéhez: »Íme az Isten sátora az emberekkel van, és ő velök fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A királyi széken ülő ezt mondta: Íme újjáteremtek mindent« (Jel 21,3-5).
KE

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT